puccs;erőszak;hadsereg;Mianmar;

- Élve égettek el falusiakat mianmari katonák

A délkelet-ázsiai országban a hadsereg februári puccsa óta legalább 1300 ember vesztette életét és több mint tízezret letartóztattak.

Mianmari katonák élve elégettek tizenegy falusit, köztük hat kamaszt az ország északnyugati részén kedden – számoltak be szemtanúk és helyi hírforrások szerdán. A közösségi médiában megjelent felvételeken és fényképeken elszenesedett holttestek voltak láthatók hátrakötött kézzel. Médiaértesülések szerint száz katona rohanta le a mianmari Szagaing térségben található Don Taw faluját kedd reggel. Az egyik áldozat rokona a történtekről azt mondta:

„A testvérem egyetemi hallgató volt, csupán 22 éves. Amikor a katonák bevonultak, futni kezdtünk, de őt elfogták és megölték.”

A 2021 áprilisában a junta ellenzőiből alakult ellenzéki „nemzeti egységkormány” egyik szóvivője nyilvánosságra hozta a meggyilkoltak névsorát. A legfiatalabb áldozat 14 éves volt. Közleményében azt írta: a hadsereg tevékenysége kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát. Leszögezték:

„Ezek tisztán és egyszerűen terrorcselekmények.”

Mianmarban a hadsereg február elején, a parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, az államfőt és de facto miniszterelnökként dolgozó Aung Szan Szú Kjí államtanácsost, valamint a kormányzó Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) több politikusát őrizetbe vették.

A hadsereg azzal indokolta a puccsot, hogy a kormány nem vette figyelembe a tavaly novemberi választással kapcsolatos panaszaikat. A választást az NLD nyerte. A puccs óta az országban káosz és erőszak pusztít. A katonaság könyörtelen támadásokat indított a tiltakozók ellen. A Politikai Foglyokat Támogató Szövetség (AAPP) szerint a puccs óta legalább 1300 ember vesztette életét és több mint tízezret letartóztattak.

Ma ér véget Angela Merkel 16 évig tartó kancellársága. Nem sok olyan politikus volt a történelemben, akit bel- és külföldön is ilyen általános elismerés és tisztelet övezett. Példakép lehet oly sok politikus számára.