El. Vagyok.
1.
Jé, itt a hínárparókás
bajnok. Irigyei a nyomában
síznek, nő létére jól
hasít.
2.
A hajamnál fogva húztál. Ez volt a gyerekkor,
ez volt a világ. Legalábbis a szárazföld.
Megtanultam úszni, fürtjeim tövig vágtam.
Hordóflakont öleltem, úgy lebegtem a hátamon.
Benyomódott a mellembe a sirálycsőr kupak.
3.
Lehúz a kendő, a bugyola.
Bikinit a falu nem hagy.
Kapaszkodom a műanyagba,
csúszik. Olajpöttyös a markom,
mint akinek egy gép
a táncosa, zuborgó tangó
az örvény. Nem is lépek.
Röpül a csont, majd elmerül
hamar. Mint a szempilla:
röpül, merül.
4.
Szikkadt Nyúl az eróziót
magyarázta a táblánál.
Viszi a felesleget a víz.
Kérdeztem, de nem tudta,
mi a rubato, mi az
agogika. Nem az ő
tárgya. Pedig az elhajlást
mindenkinek érdemes tudni.
És a siklást.
Ha péntek, akkor pengenyelés
Kihajol a punnyadt hétfőből: fakír lesz.
Poharat eddig is evett, főleg a menzán,
tapsolt a katicás hajgumis közönség.
Húga úgy érti, „szatír” – bosszúból
hörcsögöt vesz a kutyaperselybe rejtett
pénzen, tápra nem futja. Kukacturmixot
kínál vacsorára. Pontyba nőtt
zátony ez a hét, sőt az egész nyár,
hidegebb van, mint Sydneyben télen.
Némely rágcsálók megszöknek,
mások nem tágítanak a gazditól.
Ha kilyukad a kanna, van, aki
– „nem baj, öreg” – megragasztja,
s minden nap ünnep, amikor locsol.
Betegnapiasodik a fejem
a Zoomba. Egyesek belső szervei keddről
szerdára megrohadnak, felböfögik az erjedt
kívánságokat, nem segít a szájvíz:
kardot nyelni vágytak vagy látványpékségben
aligátor formára paskolni
a tésztát, esetleg futókereket
eszkábálni. A paprika fonnyadt erét
kivágják, az ép húst felkarikázzák,
jól mutat a szalonnasipkás katonákon.
Csíp, de könnyen lecsúszik, nincs harag.
