Varga Zs. András;Kúria;jogállam;alaptörvény;

2021-12-15 14:28:46

A Kúria elnöke is aggódik az ellenzék alkotmányozási elképzelései miatt

Varga Zs. András nyíltan kiállt a Fidesz által egyoldalúan elfogadott Alaptörvény mellett.

- írta a legfőbb bírói fórum vezetője abban a levélben, melyet Sulyok Tamásnak, az Alkotmánybíróság elnökének levelére reagálva tett közzé. Utóbbi kedden nyílt levélben fordult Áder Jánoshoz és Kövér Lászlóhoz, kifogásolva azt, hogy egyes ellenzéki pártok kormányváltás esetén eltörölnék az Alaptörvényt és feloszlatnák az Alkotmánybíróságot. 

Varga Zs. András most támogatásáról biztosította az „Alaptörvény és Magyarország rendjének” védelme érdekében Sulyok Tamást. Egyúttal emlékeztetett, hogy az Országgyűlésben az „ország színe” előtt tett arra esküt, hogy hű lesz hazánk legfontosabb közjogi dokumentumához. 

Korábban éppen lapunkban tett közzé négy ismert, rendszerkritikus jogász egy dolgozatot, melynek egyik legfontosabb megállapítása az, hogy az ellenzéknek az új Országgyűlés első napján át kellene vennie az Alkotmánybíróság jogköreit, egyúttal kimondva az Alaptörvény semmisségét. A teljes vitairatot ide kattintva olvashatja el.