ellenzék;népszavazás;álláskeresés;aláírásgyűjtés;Fudan Egyetem;

2021-12-16 13:41:36

Ellenzéki népszavazási kampány: nemet kérnek a Fudan Egyetemre, igent a hosszabb álláskeresésre

Az egységes ellenzék szerint „kormányváltó” lehet az a referendum, amelynek kiírására most gyűjtik az aláírásokat.

Budán, a Széll Kálmán téren csütörtökön nyitották meg hivatalosan az ellenzéki összefogás pártjai népszavazási kampányukat, amelynek keretében rövid időn belül 200 ezer aláírást gyűjtenének össze, hogy a kormány úgynevezett „gyermekvédelmi” kérdéseihez hasonlóan, a 2022-es országgyűlési választásokkal egy időben dönthessenek a választók.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a sajtótájékoztatójukon közölte:

A szocialista politikus szerint ebben az évben kétségkívül a legjelentősebb belpolitikai eseménye az ellenzéki előválasztás volt, amelyen 852 ezer ember vett részt, s ez – mint fogalmazott – világosan megmutatta, hogy Magyarországion van igény a demokráciára. Hozzátette, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER), egy autoriter rendszer, amely lépked folyamatosan a nyílt diktatúra irányába, s a következő választás tétje, hogy ezt megakadályozzák. Azt állította, bebizonyosodott az is, hogy az ellenzéki szövetség kormányképes erő, világos alternatívája a NER-nek.

A hat párt, az MSZP, a Párbeszéd, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a DK, elfogadta és üdvözli, hogy a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is bejelentette, hogy segíteni fog a népszavazásban, és civilek „sokasága sorakozott már fel” annak ügye mellett. 

Hajnal Miklós, a Momentumelnökségi tagja azt mondta, a Fudan Egyetem ügye valójában Magyarország jövőjéről szól, arról, hogy el akarjuk-e adni a gyermekeink, az unokáink jövőjét a Kínai Kommunista Párt egyik zászlóshajójának, intézményének. 

Csárdi Antal (LMP) országgyűlési képviselő szerint a Diákváros megépítése konkrétan többezer kollégiumi férőhelyet jelentené, és valóban enyhítené a fővárosi lakhatási problémákat, a nagy nyomást az albérleti piacon, és csökkentené a jelenlegi nagyon magas árakat.

Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke arról beszélt, hogy a Diákváros a fővárosi és vidéki hallgatók számára is mérhető életlehetőségeket teremtene, de ugyanilyen fontosnak tartja az álláskeresési járadék folyósításának meghosszabbítását.

Varju László DK-s országgyűlési képviselő szerint is egyértelmű, hogy háromról kilenc hónapra kell emelni azt álláskeresés időszakát. Ugyanis a fideszes vezetők állításaival szemben, miszerint aki akar, néhány hét alatt munkát talál, a valóságban a kiszolgáltatott magyarok nemhogy néhány hét, 90 nap alatt sem tudnak állást találni, legfeljebb külföldön. 

A Párbeszéd országgyűlési képviselője ismertette, hogy a Menjünktovább.hu internetes oldalon megtalálhatók a népszavazási kérdések, az aláírás lehetőségei és minden ehhez kapcsolódó információ. Szerinte ez a két kérdés megmutatja, hogy az ellenzék milyen irányban is szeretne továbbmenni: