Annak idején, amikor még az aluljárókban is lehetett izgalmas dolgokat venni, volt egy sajátosan hősi szó, a felvállalás. Elesett, vérzik, de feláll, viszi a keresztet végzete felé. Persze, akikkel ez megesett, a legkevésbé sem keresztény mártírok voltak. Az átalakulás lendületében csak úgy áramlottak a régi-új szavak. Később a felvállalás kiszorított minden más, szokásos formulát, olyanná vált, mint mai politikusnál az „egyébként”: eltűnt az elvállalás, az átvállalás. Kicsit szemforgató, pöffeszkedő tartalma is eltűnt, már csak azt jelentette a felvállalás, hogy vállal valamit. Illetve, hogy mondja. Az pedig, hogy megígéri, teljesíti, nem fordulhat elő.
A 30 évvel ezelőtti rendszerváltás előtt és alatt is kedvelt volt a „strukturális” változás. Főként abban az értelemben, hogy vannak reformok, amelyek persze nem elég mélyek, nem is alaposak, tehát: strukturális átalakításokra van szükség. A reform semmi, pótcselekvés, a strukturális átalakulás az új világ. Az ellenzék strukturális reformokat akar. A kifejezés fő érdeme a helyettesítő tartalmak könnyed beemelése. Pótolta a „mi ez, kérem, ez magának változás?” formulát, és megbízhatóan jelezte, kimondója kívül- és felüláll azokhoz képest, akik nem képesek strukturális változásokban gondolkodni. Itt is felfigyelhetünk a helyettesítő alkalmazásra, mert a valódi változásokat követően a „strukturális” inkább elégedetlenséget fejezett ki, olyasfajta értelmiségi morrantást, aminek közelebbi tartalma ritkán megismerhető.
És újra itt a "valódi rendszerváltás", kifejezésként, követelésként. Leggyakrabban kétféle jelentést takar. Az egyik: politikusunk végzett a világgal, amelyben ő ellenzéki életre kényszerült, és új világot, új rendszert, következésképpen új rendszerváltást jövendöl, amelyben ő a tömeg előtt áll. Az ígéretek nyelvében igen divatos a kifejezés. A másik értelemben a kritikus a "valódi" rendszerváltást mint a korábban említett „strukturális" változás modernizált formáját használja, mégpedig abban az értelemben, hogy ami itt folyik, kérem, ez nem elegendő, ami folyik, az csak a csomós fécesz krémesre kavarása, tehát valódi, betűzöm, v-a-l-ó-d-i rendszerváltás kell.
A rendszerváltás követelése jelezhet tartalommal és javaslatokkal felszerelt elgondolást, de gyakrabb a különállás, az elégedetlenség prezentálása. Ők vacakolnak, ahelyett, hogy valódi rendszerváltáshoz fognának. Ezek a kis lépések csak arra jók, hogy magukat újrapozicionálják, pedig valódi rendszerváltásra lenne szükség, da capo al fine. Csavarozgatod az alkotmányt, ahelyett, hogy újraírnád?
Szomorúan állapítom meg, hogy a kifejezést a helyes értelemben használó értelmiségi ritka, mint a fehér holló. Sokkal inkább a kívülállás miatti keserűséget, a felszínes tudást kifejező szópöffetegről beszélhetünk. Igazi rendszerváltáshoz az kellene, hogy mi sokan megállapodjunk, dolgozzunk, aztán megokosodva újra megállapodjunk, és újra dolgozzunk a jó kormányzáson, a helyes állami működésen, az alkotmányosságon és még sokféle ügyön.
Elhatározás, munka, döntés, cselekvés, újabb fázis. Ami valódi rendszerváltás, politikai kultúraváltás lenne.