A börtönirodalom már másfél évezrede ismert műfaj. Boethius római író A filozófia vigasztalása (Kr. u. 524) című munkáját a katolikus lexikon „a börtönirodalom messze legérdekesebb példájának” nevezte. Amikor Marco Polo 1298-1299 között Genovában raboskodott, rabtársának diktálta le kínai utazásairól szóló részletes beszámolóját. Dante Alighieri száműzetésben írta az Isteni komédiát, távol szeretett szülővárosától, Firenzétől. Miguel de Cervantes 1575 és 1580 között Algírban gályarabként barbár kalózok fogságában volt, ebből az élményből merített ihletet Don Quijote című regényéhez.
Sir Walter Raleigh 1603 és 1612 között a londoni Tower börtönkamrájában írta meg Világtörténetét. Galileo Galileit házi őrizetben tartották, amikor a két új tudományágról szóló munkájáét vetette papírra.
1849-ben Fjodor Dosztojevszkijt politikai összeesküvésben való részvétel miatt halálra ítélték, amit az utolsó pillanatban kihirdetett cári kegyelem katonai őrizetre változtattak. Szibériai fegyenctelepen tengődött több éven át. E drámai élményeit ihlette Feljegyzések a holtak házából című önéletrajzi regénye. Ez volt az egyik első könyv, amelyből az oroszok információkat kaphattak a munkatáboron belüli életről. S még egy példa, Oscar Wilde a De Profundis című filozófiai esszét a readingi fegyházban írta, „Természetellenes cselekményekkel” és más férfiakkal való „durva fajtalansággal” vádolták.
Ami a kortárs börtönirodalmat illeti, Egyiptomban hagyományosan igen népszerűek a rácsok mögötti életről szóló könyvek. Emlékiratok, levélgyűjtemények, regények, verseskötetek örökítik meg a politikai börtönök mindennapjait. Ám ezek a művek nem csak a börtönökről szólnak, hanem hű képet festenek a rendszerek brutalitásáról, esetenként az ellenállás kezdetleges formáiról. A műfaj művelői között feminista szerzőket (Naval el-Szaadav), baloldali aktivistákat (Szonallah Ibrahim) és iszlám radikálisokat (Szajed Qutb) is találhatunk.
„Az egyiptomi börtönirodalom az elnyomás különböző korszakait örökítette meg. Véleményem szerint azonban ezek a volt és jelenlegi fogvatartottak által kiadott művek nem feltétlenül az egyiptomi helyzetet mutatják be, inkább arról van szó, hogy az írásra tett kísérlettel a fogva tartottak csak a túlélésre törekedtek” – mondta el a spanyol El Paísnek Yasmin Omar, nemzetközi emberi jogi aktivista, ügyvéd.
Kivált a 2013-ban katonai hatalomátvétel révén az ország élére került Abdel Fattah esz-Szíszi „uralkodása” alatt került a műfaj az érdeklődés középpontjába, e munkák révén ismerkedhettek meg az olvasók már rég elfeledett kortársaik drámai sorsával.
A kairói Német Egyetem mérnökhallgatóját, Abdelrahman el-Gendyt 2013 októberében tartóztatták le csak azért, mert egy békés tüntetést fényképezett. Bár még kiskorú volt, bíróság elé állították, és 15 éves börtönre ítélték, amit egy szigorúan őrzött intézményben kellett letöltenie. Összesen több mint hat évet ült rács mögött, egészen 2020. január 13-ig, amikor 24 évesen szabadult.
A Mada Masr egyiptomi médiumban megjelent Anatomy of an Incarceration című tematikus cikksorozatában örökítette meg az első év börtönélményeit. A rabok a 25-50 centiméter „széles” térben alhatnak. A rabok között létezik egyfajta etikai kódex, nem lehet ránézni arra a rabtársra, akit megaláztak az őrök. Leírta, hogyan alakította át a celláját, miként próbált meg normális életet élni az abszurditás világában: a műanyag konténerekről lelógó lepedő volt a ruhásszekrénye, a fél jégtömb köré tekert takaró a hűtőszekrénye, egy lyukas konténert pedig, amelyet egy titkos cső kötött össze a vízvezetékkel, zuhanyként használta. Elmesélte a családi látogatások heti szívszorító rituáléit, mintha ma is hallaná édesanyja zokogását. Egy idő után már nem is attól félt, mi történik vele a börtönben, hanem attól, hogy örökre elfelejti a külvilág, és sosem hagyhatja el a cellát.
A 2021-es év legjobban várt munkája Alaa Abd el-Fattah, Egyiptom legjelentősebb politikai foglyának visszaemlékezése volt. A 2011-es arab tavasz idején, Hoszni Mubarak néhai elnök megbuktatásának évében politikai és blogírói tevékenysége miatt vált ikonná. „Felforgató tevékenysége” miatt az elmúlt évtized nagy részét rács mögött töltötte el.
Tavaly októberben a brit Fitzcarraldo kiadó jelentette meg a „Még nem győztek le” című kötetét, amely Abd el-Fattah 2011 óta írt esszéiből, blogbejegyzéseiből, interjúiból és leveleiből állt, sokat közülük a börtönben vetett papírra. A lebilincselő, számos történelmi utalással gazdagított mű tanúbizonyságot tesz egy vezető értelmiségi bátor ellenállásáról.
Az utóbbi hónapokban a 2020 szeptemberében letartóztatott és 19 hónapra tárgyalás nélkül bebörtönzött egyiptomi újságíró és politikus, Haled Davud cikksorozatot jelentetett meg az Al Manassa nevű egyiptomi médiumban. A könyv a letartóztatásával kezdődik, amikor beteg édesapját látogatta meg, és kronologikusan mesélte el élményeit: az első találkozását az ügyésszel, az első kemény 11 napot a rácsok mögött. Rokonai és ismerősei látogatásai, leveleik, illetve az ügyvédekkel való találkozások jelentették számára az ablakot a világra. Leírtam, milyen nehéz elütni az időt a négy fal között, beszámolt a koronavírus megjelenéséről, s arról, hogyan dolgozta fel a magányban húga halálát. Elmélkedett az ellenállás formáiról, s a puszta túlélésről.
S ez csak néhány példa. Több fogoly is megerősíti: a börtönirodalom az ellenállás fontos eszközévé vált Egyiptomban.
