Pataky Attila;SZDSZ;

2022-01-20 13:52:44

Pataky Attila elárulta, azért lépett be az SZDSZ-be, mert ott talált olyan egyéniségeket, akikre felnézhet

Igazi kordokumentum rejtőzött eddig a YouTube feneketlen kútjában.

„Az elmúlt negyven év azt hozta az emberek számára, hogy ma már kivárnak, nem hisznek semmiben. Várják, hogy majd kialakul, de azokat kell követni, akik nem lapítanak” - mondta el a Rockkalapács 1989. novemberi műsorában az Edda frontembere. A riporter Nagy Feró volt. A négy évvel ezelőtt feltöltött videóra a 444.hu egyik olvasója hívta fel a figyelmet  

Pataky Attila szerint eljött a pillanat, „amikor nyilatkozni kell, felelősséggel, hazaszeretettel, emberszeretettel, és tenni is a dologért”. Kitért arra is, hogy  

A portál megjegyzi, 1989 novemberében még nem történt meg a rendszerváltás, bár ekkor a folyamatok már megállíthatatlannak tűntek. 

Pataky Attila egyébként mostanában rendszeresen a Fidesz mellett kampányol, ugyanúgy, ahogyan Nagy Feró is.