A Centrál Színház színpadán óriási kivetítők, képernyők, kamerák. Egy tévéstúdiót rendeztek be, ahol a történet szerint a hírbemondót az alacsony nézettség miatt huszonöt év után kirúgják, ő pedig bejelenti, élő adásban lesz öngyilkos. A nagy műszaki és személyi apparátust megmozgató produkció Sidney Lumet korábbi filmjének színpadi adaptációja. Puskás Tamás rendezése bebizonyítja, hogy az alapsztori fölött egyáltalán nem járt el az idő, sőt… De nemcsak a média hatalmáról kapunk egy most is aktuális látleletet, hanem arról is, mi történik, ha valaki ebből a manipulációval, hazugságokkal teli gépezetből ki akar szállni. Az előadás sok tekintetben rendkívül szikár és kegyetlen. Tükröt dob elénk, térjünk már észre!
Puskás Tamás csapata, beleértve a jelmez-és díszlettervező Pallós Nellit, a technikai és videorendező Gothár Mártont, a zeneszerző Puskás Dávidot, a világítástervező Friedrich Gergelyt, az operatőröket, az adásrendezőket, a színpadon is megjelenő Kele Gábor ügyelőt, a tévéstúdió stábját adó statisztákat, mindenki sokat tesz azért, hogy hihető legyen a színpadon a televíziózás belső világa. Egy magánszínháztól pedig kifejezetten szokatlan, illetve nem tekinthető napi rutinnak, főleg pandémia idején, hogy ennyit fektet be egy új előadásba.
Érzékletes és mai nyelvezetű Baráthy György fordítása. Kulcskérdés a főszereplő választás. Alföldi Róbert Howard Beale szerepében több szempontból hiteles és meggyőző. Nem csak azért, mert jól ismeri a televíziózás kulisszatitkait, hiszen ő maga is vezetett reggeli televíziós magazint kereskedelmi televízióban. Hanem azért is, mert képes színpadi jelenlétben markáns lenni, képes hírbemondóból, hittérítő véleményvezérré válni. Elhisszük neki, hogy már nem bábfigura, hanem alanyi szónok, aki képes mozgósítani, valóban dühössé tenni a tömeget. A televíziós közegben jellegzetes, lelketlen alak Fehér Tibor macsó vezetője, és nem jut túl nagy lehetőség a kollégáit alakító Papp Jánosnak és Cserna Antalnak sem. László Zsolt és Martinovics Dorina viszont rendkívül hatásosan mutatja meg a törtetés, a szakmai győzelem és alulmaradás szinte napi szinten változó útvesztőit. És azt is, hogy ebbe a lélekölő küzdelembe, miként lép be a magánélet. Schell Judit pedig, aki beugróként mentette meg a bemutatót, nagyon mélyre megy az elhagyott feleség szerepében. Alföldi zárómonológjában arról beszél: „az igazság az, hogy legjobban a feltétlen hit pusztító hatalmától kell félnünk; attól a pillanattól, amikor mélyen meggyőződve, feltétel nélkül kezdünk el hinni valamiben – mindegy, hogy ezt a dühből tesszük, félelemből, becsületből, igazságérzetből vagy felháborodásból.”
És ez már túlmutat a média világán. A moralitás szférájába visz át, oda, ahol a hit és vakhit között kicsi a különbség. Eljutunk a felelősség kérdéséig, bizony ezt senki sem kerülheti meg, aki döntéshelyzetben van, legyen az politikus, egy médium vezetője, vagy egy egyszerű hírolvasó. Mindenki maga dönti el, mi az amit még bevállal, mi az amit közvetít. A végén pedig minden esetben önmagunkkal kell elszámolni, a csillogó villogó tévéstúdión belül és kívül egyaránt.
Infó:
Network
Lee Hall színpadi adaptációja
Paddy Chayevsky forgatókönyve alapján
Centrál Színház
Rendező: Puskás Tamás
