„Orbán Viktor magyar miniszterelnök elveszíti a választásokat, de önmagát hirdeti ki győztesnek és hatalomban marad.” A European Council On Foreign Relations nevű szervezet szokásos, éves jóslatait a helyi értékükön kell kezelni. Maguk is úgy tekintenek vissza egy-egy korábbi előrejelzés-csomagra, hogy van, ami bejött, és van, ami nem. Ez a jóslatok természete.
A republikánusok 2020-as vereségét, Donald Trump hatalomba kapaszkodó gesztusait sokan tekintik egy hasonló orbáni reakció előképének. Legalábbis akkoriban jelentek meg a sajtóban és a közéletben az első polémiák, hogy vajon meddig mehet el egy populista politikus a választási eredmény vitatásában, és megismétlődhet-e mindez a Fidesz bukása esetén Magyarországon? „Trump messzire elment. Nyomás alatt tartotta a billegő államok hivatalnokait, hogy ne hagyják jóvá az eredményt. Egy puccs lehetőségét mérlegelte, ezért is folyik ellene vizsgálat. A január 6-i capitoliumi incidenst ő sem így tervezhette, de a háttérben megpróbálta kiszorítani az eredményt” – emlékszik Győri Gábor, a Policy Solutions vezető elemzője.
Az árokásás bére
A magyarországi helyzetről szólva a 2002-es parlamenti választás és Pokorni Zoltán szavai jutottak eszébe, amelyben a Fidesz akkori elnöke a rendszerváltás utáni választások sorában először vitatta az eredményt, Orbán Viktor pedig gratulált ugyan Medgyessy Péter leendő kormányfőnek, de vonakodott megbékélni a számokkal. „Azóta még polarizáltabbá vált a társadalom, a politikai-ideológiai szakadék is elmélyült. Ez egy nemzetközi trend, e tekintetben az Egyesült Államok és Magyarország hasonlít egymásra: a legszélsőségesebbek közé tartozik a politikai polarizációnk mértéke. És a folyamatok erősen felülről vezéreltek: elsősorban a jobboldali politika rájött arra, miként profitálhat a szakadék elmélyítéséből. A Fidesz számára régóta nem a szavazók megnyerése, hanem a bázisuk megszilárdítása és mozgósítása a lényeg” – véli Győri.
Egy esetleges Fidesz-vereség után szerinte Orbánék széles spektrumon mozoghatnak, attól kezdve, hogy nem ismerik el az eredményt és elkezdenek a számokkal játszani, egészen a billegő körzetek újraszámoltatásáig és a tömegdemonstrációkig. „Mivel a Fidesz hatalma egészen példátlan mértékű az államapparátuson belül, a pártpolitikai befolyás a pártállam óta nem tapasztalt méretet ölt. A társadalmi beágyazottsága is valós és nagy, ezért bármi elképzelhető. Csak a józan belátásukon múlik, mit tartanak a legjobb forgatókönyvnek.”
Hack Péter jogász, tanszékvezető egyetemi tanár is Bayer céltáblájára került, miután 2002-ben leírta: „A Fidesz két forduló közötti kampányát látva, amikor eszközökben nem válogatva küzdött a hatalom megtartásáért, nem meglepő, hogy a választás éjszakája óta sokan kételkednek abban, hogy valóban hajlandó lesz-e Orbán Viktor átadni a hatalmat.” Pontos fogalmazás. Nem állítás, csupán a Fidesz viselkedéséből adódó félsz láttatása.
„Azt nem tudom elképzelni, hogy az új Országgyűlésben a köztársasági elnök kormányalakítási megbízást ad, az új kormányfőjelölt mögé felsorakozik legalább száz képviselő, és a kormány nem adja át a hatalmat. Ezt egyszerűen nem tudja megtenni” – mondja most kérdésünkre a jogászprofesszor.
A hatalom mint legfőbb cél
Hunyadi Bulcsú, a Political Capital vezető elemzője úgy látja, Orbán Viktor legfőbb célja az, hogy hatalomban maradjon. Ezt szolgálja az általa kialakított hatalmi rendszer az általa bebetonozott tisztségviselőkkel, a gazdasági életben és a médiában kiépített hatalmával pedig jó előre bebiztosította befolyását a következő évekre is. „Orbán győzelemre készül ugyan, de bizonyosan több forgatókönyve van arra az esetre is, ha mégis veszítene. Hogy mire készülhet ebben az esetben, az függ a vereség arányától, az ellenzék választás utáni magatartásától, az ellenzéken belüli viszonyoktól, a gazdasági helyzettől. De az valószínűsíthető, hogy a kezdetektől igyekezne gyengíteni az új kormánykoalíció külső és belső helyzetét, nemzetközi és hazai megítélését, és feltehetően a társadalmi megosztottság fokozásától sem riadna vissza.”
Nincs a világon olyan kormányzat, amely szívesen adja át a hatalmat, a vesztes a legkorrektebb demokráciában sem örül az eredménynek. Hack szerint a hatalomátadás bizonytalansága akkor vetődik föl, ha a politikai legitimitás megkérdőjeleződik. „Fontos kérdés, mit értünk elveszített választás alatt. Előfordulhat, hogy a Fidesz–KDNP kevesebb szavazatot kap, mint az ellenzék, ennek ellenére több mandátumot szerez. Ez a lehetőség benne van a választási rendszerben. Hasonló helyzet állt elő 2016-ban az Egyesült Államokban, amikor Hillary Clintonra többen voksoltak, mégis Trump szerzett több elektort, és elnyerte az elnökséget. Politikai vitákat gerjesztett, legitim-e a hatalom vagy sem, de az eredmény a választási rendszer aránytalanságából következett, és nem jelentett visszaélést – mondja Hack. –
Elveszítheti a választást a Fidesz úgy is, hogy nem lesz legalább száz képviselője, amennyi a kormányalakításhoz minimálisan szükséges, és a parlamentbe esetleg bejutó Mi Hazánkkal, akár más küszöböt átlépő erővel koalícióra lépve alakíthat csak kormányt. Ha egyik tömb sem szerez mandátumtöbbséget, az esetleges koalíciós tárgyalások nem járnak sikerrel, és az új Országgyűlés nem tud miniszterelnököt választani, akkor ügyvezetőként hatalmon maradhatna az Orbán-kormány, akár egy új választás megtartásáig is.”
Ne az utcán dőljön el
A választás eredményének megállapításakor is előállhat vitatott helyzet: négy évvel ezelőtt a külföldről leadott voksok között voltak lezáratlan borítékok, végül a Kúria úgy döntött, ezeket nem lehet számolni, emlékeztet a jogász. Ennek akkor nem volt sorsdöntő jelentősége, de előállhat olyan helyzet, amikor ezen múlik a választás. Ilyen esetben első körben a Nemzeti Választási Bizottság dönt, a végső szót a Kúria mondja ki. Hack Péter szerint idehaza ellenzéki részről ezért kritizálták a Kúria-elnök megválasztásának körülményeit és egyes bírák kinevezését, felvetve, hogy a Fidesz a konzervatív kiszemeltekkel választási jogvitára készül, amelyben a javára döntenek majd.
„Ha a lakosság jelentős része vitatja a választások legitimitását vagy az eredmények »helyességét«, akkor az új kormányzat mozgástere beszűkül. A Fidesz ugyan sokak szemében diktatórikusan cselekszik, de a valódi tömegnyomásra azért reagál: az elmúlt tizenkét évben az internetadó, a vasárnapi boltzár és az olimpiarendezés körüli meghátráláskor is ezt láttuk. A választási kampány felfokozott hangulata után kialakulhatnak tüntetések és ellentüntetések. Amikor az első Orbán-kormány 2002-ben elveszítette a választást, akkor is volt hídlezárás. Az akkori Fidesz-kormány nem állt mögéjük, mert nem akarta, hogy az utcán dőljön el a választás. Mindenkinek elemi érdeke, hogy ne ott dőljön el.”
„Ami csak módjában áll”
A győztesnek kedvező magyar választási rendszerben – folytatja Hack – 44 és 53 százalék közötti eredményekkel lehetett kétharmadot szerezni. Ha az ellenzék ilyen arányban nyer – amire ősszel nagyobb volt az esélye –, akkor viszonylag szabad kezet kap a választóktól az államszervezet átalakítására, és ez kiterjedhet az Alkotmánybíróság létszámának a növelésére, az ügyészség szervezeti átalakítására és a legfőbb ügyész mandátumának a megváltoztatására is. Mivel a Fidesz is az ellenzék nélkül alakította át az intézményrendszert, morálisan nem kérhetné számon, ha az ellenzék kétharmad birtokában ugyanezt teszi. De egyszerű többséggel ez nagyon kockázatos lenne. Igazán kényelmesen kétharmados parlamenti többséggel lehet kormányozni, de enélkül is lehetséges a jó kormányzás. Jogilag kreatívnak kell lenni, hogy az esetleges obstrukciókat megakadályozzák, és népszerű kormányzást kell folytatni, hogy a nyilvános vitákból a kormány jöjjön ki népszerűbben. Kellő pillanatban, új választás kiírásával kétharmadot lehet szerezni a változásokhoz. Addig egyszerű többséggel is sok mindent tehet a kormány, akár az ellenzéki választók számára fontos felelősségre vonások, akár a kormányzás átláthatóbbá tétele ügyében” – fogalmaz az egyetemi tanár.
Győri Gábor szerint a hatalomátadási hajlandóság szempontjából akár pozitív jelként is értelmezhető, ahogy a Fidesz kiszervezte az állami hatalmat magánintézményekbe, köztük egyetemekbe. De az állami hivatalok megszállása, vagy legutóbb a Médiahatóság elnökének lemondása (így még a Fidesz nevezhette ki kilenc évre az utódot) arra utal , hogy az egyébként nem sürgető pozíciófoglalásokkal Orbánék mégis a kormányváltás utáni hidegháborúra készülnek. „Ez az erőforrás- és pozíciókontrollálás olyan befolyást biztosít a Fidesznek, hogy akár hátradőlve is várhatnák, mihez kezd egy új kormány, mert jelentős hatalmuk marad. Kérdés, eléggé biztonságban érezheti-e magát és a visszatérés lehetőségét a Fidesz vezetése, vagy tartanak a korrupciós büntetőjogi eljárásoktól? Trumpnál is jelentős motiváció volt, hogy ragaszkodjon a hivatalához, mert közben bizonyos eljárások nem folytathatók vele szemben.”
Győri rendkívül hiszterizáltnak látja a jobboldalt Bayer Zsolttól Kövér Lászlón át Demeter Szilárdig. Emlékeztet: a házelnök a titkosszolgálati vezetők előtt nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte az ellenzéket, a PIM-főigazgató pedig a „liberárják” és Soros György „gázkamrájaként” írta le Európát. – Ha az ellenzék nyer, az a Fidesz szerint Magyarország végét jelenti. De ha valaki elhiszi, hogy egy ellenzéki győzelem a nemzet pusztulását jelenti, akkor képes-e koherens lenni magához, vagy a nemzetvesztők kezére adja az országot?
– mondja Győri. A Policy Solutions vezető elemzője úgy látja: Orbán a világképe szerint a kormányváltások helyett elitcserék működnek, és szerinte 1990-ben a balliberális elit formálisan átadta ugyan a hatalmat, de valójában egy mélyállam formájában átmentette. „Orbán válasza erre nem a szférák függetlenítése volt, hanem az, hogy egy ilyen rendszert csak egy másik rendszerrel lehet leváltani. Kiépítette a jobboldali mélyállamát. Kimondta, hogy itt egy rendszer épül, ahol a gazdaság, a kultúra és a különféle érdekszférák összefonódnak egymással. A kérdés az, belefér-e ebbe egy olyan »formális hatalomátadás«, ami 1990-ben történt.”
Debreczeni József politikai elemző, közíró, aki évtizedek óta elemzi a Fidesz és Orbán működését, kérdésünkre érzékeltette: mindent elmondott már. De a véleményét megerősítette: „Orbán bármire – és bárminek az ellenkezőjére – hajlandó a hatalom megszerzése, illetve megtartása érdekében, ami csak módjában áll.”
