roma;halál;Setét Jenő;

Meghalt Setét Jenő

A roma polgárjogi aktivista ötvenéves volt.

Meghalt Setét Jenő – adta hírül a Klubrádió. A roma polgárjogi aktivista ötvenéves volt.

Setét Jenő 1972-ben született, Sárospatakon nőtt fel. Szobafestőnek tanult, de tinédzserként már a Phralipe aktivistája volt, aztán a kezdetektől, 1995-től a Roma Polgárjogi Alapítványnál dolgozott a háttérbeli szereplőként rengeteg kilakoltatási és diszkriminációs ügyben, amelyekkel a lakhatási ügyek megkerülhetetlen szakértőjévé vált Magyarországon – méltatja Facebook-posztjában a Roma Sajtóközpont. Ő volt a vezetője az Idetartozunk! Egyesületnek és a szervezője a Roma Büszkeség Napjának.

Munkásságáért Setét Jenőt több díjjal is kitüntették, 1997-ben a Roma Polgárjogi Díjat, 2007-ben a Solt Ottilia-díjat, 2008-ban a Emberi Jogi Emlékplakettet, 2012-ben a Fekete Párduc-díjat, 2020-ban a Raoul Wallenberg-díjat kapott.  

A politika nevelte ilyenné a roma tömegeket, mert folyamatosan kihasználta, felhasználta és becsapta őket. Most meg siránkozunk, hogy a romák miért adják el a szavazataikat. De amikor utat ígértek, abból nem lett semmi! Amikor munkahelyet ígértek, abból sem lett semmi. Nem gondolom, hogy bárkinek joga volna a romák felett ítélkezni

 – mondta egyszer a 168 Órának adott interjújában.

A Klubrádió úgy tudja, hogy Setét Jenőt szívinfarktus vitte el. 2020-ban a Partizánnak adott egy hosszú interjút az életéről és a munkájáról.