Ő egyike azon néhány ezer, immáron nyugdíjas szülőnek, akik – mivel aktív korukban teljes állásban vállaltak munkát, hogy legalább a minimális anyagi feltételeket megteremtsék családjuknak, s ezért teljes nyugdíjat kapnak – nem részesülnek sem a gyermekek otthongondozási díjában (GYOD), sem a tartós ápolást végzők időskori támogatásában (TÁVIT). Ellentétben azokkal, akik egyáltalán nem dolgoztak, illetve csak 4 órás állást vállaltak beteg gyermekük gondozása mellett.
A GYOD összege az idei évtől 200 ezer forint havonta, a TÁVIT-é 50 ezer, vagyis az érintettek havi negyedmillió forinttól esnek el, csak azért, mert aktív korukban a nehezebb utat, vagyis a teljes munkaidős állást választották.
– Minden létező helyre írtunk már ez ügyben levelet, de vagy nem foglalkoztak velünk, vagy a törvényt citálták – legyint Schilling Magdolna. – Pedig el lehet képzelni, milyen anyagi helyzetben vannak azok a szülők, akik negyven-ötven éve gondozzák napi szinten a sérült gyermekeiket. Milyen állást lehetett ilyen kötöttség mellett vállalni? Mégis dolgoztak, akkoriban ugyanis nem volt semmilyen állami támogatás. A nyugdíjunk most ennek megfelelően egy embernek is kevés lenne, de az állam azt is elvárja, hogy ebből a gyermekeinkről is gondoskodjunk. Hiszen az ő 60-70 ezres rokkantnyugdíjukból képtelenség lenne megélni is, nemhogy gondozót fogadni.
Egy gondozó munkájáért átlagosan óránként 2000-2500 forintot kell fizetni, vagyis egy nap akár 20 ezer forintba is kerülhet, s az állandó gondozás, vagyis amikor egész nap fizetett segítő van a jellemzően már 40-50 éves sérültek mellett, a legoptimálisabb esetben is 250-300 ezer forint havonta.
– A GYOD és a TÁVIT ezt éppen fedezné – jegyzi meg Schilling Magdolna, hozzátéve: „de nem kapjuk, mert a törvény szerint a teljes nyugdíj már egyfajta jogcím, amit állami ellátásban kapunk. Még azok sem kaphatják, akik maguk is rokkantnyugdíjasok.”
Megkerestük az Emberi Erőforrások Minisztériumát, arra kértünk választ, miért szenved hátrányt, aki aktív korában, hogy el tudja tartani a családját, teljes állás mellett gondozta súlyosan fogyatékos gyermekét, illetve, hogy tervezik-e, hogy jogszabályi változtatással kiterjesztik rájuk is a törvényt?
A minisztérium kitért kérdéseink elől, s válaszában csak definiálta a GYOD-ot és a TÁVIT-ot. Ez alapján előbbi olyan pénzbeli ellátás, amely a keresőtevékenység kiesését kompenzálja, s annak a jogosultnak jár, akinek nincs lehetősége teljes munkaidőben keresőtevékenységet folytatni, tehát úgynevezett jövedelmet pótló ellátás, amelyeknél alapelv, hogy a kieső jövedelmet csak egyféle jogcímen lehet pótolni. A TÁVIT pedig azoknak jár, akik tartósan, legalább 20 éve ápolják beteg gyermeküket, és emiatt korlátozottan, legfeljebb naponta 4 órában tudtak keresőtevékenységet folytatni, s a célja, hogy kiegészítse az ilyen szülők nyugdíját.
– Pedig már a TÁVIT is óriási segítséget jelentene, hiszen olyan helyzetben vagyunk, hogy havi 50 ezer forint is komoly előrelépés lenne – állítja Schilling Magdolna.
Gyors fejszámolás után kiderül, nem is lenne elképesztő összeg, ha az érintett néhány ezer szülőre is kiterjesztenék a támogatást: havi szinten talán százmillió, évente pedig cirka másfél milliárd forinttal terhelné meg a költségvetést. Ekkora összegért egy valamirevaló NER-vállalkozó szinte már le sem hajol.
Tovább harcolhat az Emmi a súlyosan sérült gyerekeket gondozó szülőkkel
Bár az érintett szülők úgy érezhették, sok évi küzdelem után végre megoldódik gondozásra szoruló, felnőtt gyermekeik elhelyezése, a Kásler Mikós vezette Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) lapunk értesülése szerint még a fellebbezésen törheti a fejét.
A Fővárosi Törvényszék december elején precedens jellegű, bár egyelőre nem jogerős ítéletet hozott a súlyosan sérült gyerekeket gondozó szülők ügyében. A bíróság – ahogyan arról lapunk elsőként beszámolt – kimondta, az állam nem hagyhatja magukra a súlyos-halmozott fogyatékossággal élő embereket és az őket gondozó szülőket, s arra kötelezte az államot, hogy azonnal hozzon létre támogatott lakhatási férőhelyeket az érintetteknek, szüleik számára pedig – az elszenvedett súlyos lelki szenvedéseik miatt – fejenként ötmillió forint nemvagyonikár-térítést fizessen.
Schilling Magdolna, az Emmi és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) ellen pert indító hat érintett szülő egyike óriási eredménynek nevezte a négy év pereskedés után megszületett ítéletet. „A bíró minden oldalról körüljárta a témát, részletesen megindokolt mindent, egyszerűen nem tudom elképzelni, mit lehetne rajta megfellebbezni” – mondta a Népszavának.
A családok 2015-ben fordultak az SZGYF-hez, mivel az idős, nem ritkán 80 év feletti szülők már nagyon nehezen látták el súlyos fogyatékossággal élő gyermekeiket, de azt sem akarták, hogy évtizedek óta velük, a családban élő gyerekeik vidéki – sokszor a fővárostól 200-300 kilométerre fekvő – intézetekbe kerüljenek. A főigazgatóság mondvacsinált okokkal lesöpörte kérésüket, mire hat szülő a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével beperelte az SZGYF-et, illetve az Emmit. Hosszú pereskedés után a Fővárosi Törvényszék verdiktje végül kimondta, az állam azzal, hogy nem tart fenn a törvényeknek megfelelő ellátási formákat, súlyosan megsértette az érintett családok emberi méltóságát, magánélethez való jogát, és egyenlő bánásmódhoz való alapjogát.
Megkerestük az Emmit, kíváncsiak voltunk rá, megfellebbezik-e az ítéletet? A minisztérium nem reagált kérdésünkre, más forrásból viszont úgy értesültünk, a tárca – kihasználva, hogy még a régi Polgári Törvénykönyv alapján zajlott-zajlik az eljárás – az utolsó pillanatig halogatta az ítélet átvételét. Erre így csak január elején kerítettek sort –, így február elején dől majd csak el, hogy a verdikt jogerőre emelkedik-e, vagy a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik a per.
