Ha bárkivel beszélt az ember az elmúlt években a kaposvári színház legendás korszakáról, nem volt olyan, aki már az első mondataiban ne említette volna Babarczy László nevét. Ő volt az, aki a hetvenes évek közepétől először főrendezője lett a kaposvári színháznak, majd 1978 és 2007 között a teátrum igazgatójaként dolgozott. A tavaly nyolcvanadik születésnapját betöltött Babarczy László legendája ily módon már az életében megíródott. Egy olyan korszakban hozott létre szabadelvű, az igazmondást fontosnak tartó, hiteles és nagyon erős szakmai műhelyt, amikor a politikai hatalom a színházat a tűrt kategóriában tartotta és igyekezett is a kontrollját kiterjeszteni rá. Babarczy azonban alkotótársaival együtt túl járt a Kádár-rendszer besúgóinak az eszén. De talán még többet küzdött a rendszerváltás előtt és után is a kultúrpolitika épp regnáló képviselőivel. Nagyon pontosan látó, gyorsan gondolkodó, az összefüggéseket használni tudó művész és színházvezető volt. Kollégáival Zsámbéki Gáborral, Ascher Tamással, Gothár Péterrel, Ács Jánossal együtt teremtett egy olyan színházat, amelyet máig sok tekintetben példaértékűnek, illetve etalonnak tekintenek. Ő vezette be, hogy a rendezők megnézik egymás előadásait és bizony bele is szólhatnak abba még a bemutató előtt. Értette a színházi emberek nyelvét, de nem csak a színészekét, hanem a háttéremberekét is, beleértve a súgót, az ügyelőt és a kellékest is. Képes volt összetartani évtizedeken át egy olyan társulatot, amely nagyszerű színészekből állt, mert a kaposvári társulatba bekerülni még segédszínészként is óriási rangot jelentett és egy olyan iskolát, amelyet előadásról előadásra járhatott ki, aki erre vállalkozott. Nem csak a színház vált legendássá, hanem a teátrum társalgója is rengeteg sztorival és anekdotával.
Ritkán adott interjút, nem vált megmondó emberré, karizmatikus, ám mindig árnyalt véleményét sokszor megtartotta a színházon belül. Sok emlékezetes előadás fűződik rendezőként is a nevéhez, színpadra állított Brecht, Moliere és Shakespeare darabokat, de a magyar szerzőket, Örkényt, Molnár Ferencet, Móriczot és Spirót is preferálta.
Jelentős szerepet töltött be a pályáján a tanítás. Hosszú ideig tanított a Színház-és Filmművészeti Főiskolán, a kilencvenes évek elején három éven át a rektora is volt. Aztán 2003-ban a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Karán létrehozta a színész tanszéket, amelynek egészen 2008-ig volt a vezetője. Nem rajta múlt azonban, hogy a két képző intézményt az utóbbi időben szembeállították. Nagyon sokan vallják magukat Babarczy László tanítványainak. A tehetségek felfedezését mindig is elsőrendű feladatának tartotta, figyelte őket, a lehetőségeihez mérten egyengette a pályájukat. Mindig meg lehetett őt keresni, ki lehetett kérni a tanácsát.
Az utóbbi időben visszavonultabban élt, küzdött a betegségével. Szervezete végül hétfő hajnalban adta fel a harcot. Munkásságáról még számtalan elemzés, tanulmány jelenik majd meg. Sokan vagyunk, akik gyászoljuk és nem csak a kaposváriak, hanem azok is, akiknek fontos volt Babarczy László színházi érzékenysége, egy korszak kiemelkedő és el nem feledhető alakjaként.