Orbán Viktor a Kreml urát szolgálja – mutat rá a keddi moszkvai út után a német üzleti körök lapja – olyan volt, mintha egy cég ügynökeként kereste volna fel Vlagyimir Putyint, és az Ukrajna elleni fenyegetés csak ürügy volt számára, hogy előnyöket harcoljon ki saját országának. Az EU türelmét egyetlen más tagország vezetője sem tette ily mértékben próbára, ráadásul Magyarországon már a felismerhetetlenségig rombolta a jogállamot.
Orbán Viktor látványosan Kína oldalára állt, amikor Európa közös irányvonalat igyekezett találni a feltörekvő vetélytárssal szemben, most meg a lehető legkényesebb időpontban provokálja a partnereket a moszkvai látogatással. A sajtótájékoztatón egyetlen szót sem vesztegetett az Ukrajnát érő katonai fenyegetésre, azt hangoztatta, hogy békemisszión jár, ami persze nem gátolta meg abban, hogy olcsó orosz gázért kuncsorogjon. Ennélfogva Vlagyimir Putyin újabb szakaszgyőzelmet könyvelhet el a földrész megosztásában.
Amit Orbán Viktor csinál, az Európának árt és a magyar miniszterelnök sehol sem tud nagyobb bajt okozni, mint éppen az orosz fővárosban. Ott arról biztosította a vendéglátóját, hogy egyetlen uniós ország sem akar háborút, mintha nem 100 ezer orosz katona állomásozna az ukrán határ mentén, hanem az EU jelentene veszélyt. Az árulás erős szó, mégis valami ilyesmit érezhetnek most a lengyelek és a balti államok, amikor joggal tartanak a Kreml mind inkább kiszámíthatatlan gazdájától.
Az ukrán válság arra kényszeríti Kelet-Európa országait, hogy eldöntsék, hová állnak. A legtöbben minden kompromisszum nélkül a Nyugat mellett törnek lándzsát, az egyetlen kivételt Orbán Viktor jelenti, aki nagyon is megérti Vlagyimir Putyint. Tudta persze, hogy a partnerek gyanakvással figyelik, amint elment Moszkvába, de hát már jó ideje árgus szemekkel tekintenek rá „a nemzeti önzés” miatt.
Az EU-n belül egyetlen más állam sem áll olyan közel az oroszokhoz, mint Magyarország. És ezt csak megerősítette a kormányfő, amikor az indulás előtt közzétette, hogy olcsó gázt szeretne kapni, a tárgyalás után viszont már azt közölte, hogy a diplomácia volt a legfőbb cél.
A V4 országai a csatlakozás után a NATO-tól kaptak biztonsági garanciákat, ugyanakkor – a lengyeleket leszámítva – jó kapcsolatokra törekedtek keleten, ami – tekintve geopolitikai sebezhetőségüket – időnként opportunista stratégia volt a hátuk bebiztosítására.
Ám nagyhatalmi verseny éleződése – a Krím megszállása, a kémkedési botrányok, a kínai hatalmi politizálás és a legújabb orosz fenyegetések – arra kényszeríti ezeket a kormányokat, hogy a Nyugat és főként az Egyesült Államok közelségét keressék. Persze a V4 tagjai mindig is eltérően viszonyultak Moszkvához. A lengyelek az elriasztást szorgalmazzák, Prága és Pozsony lavírozik, miközben Oroszország a fasorban sincs számukra Németországhoz képest a gazdasági jelentőséget tekintve.
Viszont az energia függőségi viszonyt teremtett, ami Magyarország esetében csak fokozódik a paksi bővítéssel. A régió legtöbb államára igaz azonban, hogy az orosz kardcsörtetés erősítette kötődésüket a Nyugathoz.
Két lengyel liberális elemző azért rimánkodik az ukrán válság láttán, hogy a Nyugat ezúttal ne hagyja cserben Kelet-Európát, mert ami a térségben történik, az kihathat az egész földrész jövőjére. Az eszmetörténész Karolina Wigura és a politológus Jaroslaw Kuisz, az egyik a berlini Bosch Akadémia munkatársa, a másik a Cambridge-i Egyetemen tanára, a múlt tapasztalatai alapján aggódva figyeli, hogy Oroszország visszaköveteli magának a hidegháború idején létezett befolyási övezetet, így könnyen veszélybe kerülhetnek a törvényes határok. Ám attól tartanak, hogy a nyugati szövetségesek a végén a lovak közé dobják a gyeplőt.
Pedig a régió szabadsága forog kockán. Az orosz fenyegetés régi sérelmeket ébreszt újra, ám rossz emlékekbe beletartozik az is, hogy a Nyugat ismét hátat fordít ezeknek a nemzeteknek, hiszen pár napja már olyan kommentár jelent meg például a The Guardianben is, hogy mennyire bölcs volt nem beavatkozni 56-ban, illetve 68-ban. De az ilyen nézetek azt igazolják az érintett népek számára, hogy nem csupán Vlagyimir Putyin nézi a dolgokat az egykori hidegháború szemüvegén keresztül.
Ráadásul az amerikai külpolitika az utóbbi években meglehetősen bizonytalan volt, és ez szintén aggályokat kelt. Az EU és a NATO azért jött létre, nehogy a történelem megismételje önmagát. A nyugati országoknak ennélfogva nem szabad elfogadniuk az érdekövezetek lejárt szavatosságú logikáját. Határozott választ kell adniuk Vlagyimir Putyin harcias retorikájára, jelenleg diplomáciai eszközökkel.
A további instabilitás igen érzékenyen érintené a régiót, katonai, gazdasági értelemben egyaránt, de a migráció is sújtaná. Ezen felül felerősítheti a nacionalizmust. Ukrajnában Európa sorsa dől el.
Kárpátalján Oroszország árnyéka vetődik a magyar kisebbségre. A lap kiküldött tudósítója úgy érzékelte, hogy arrafelé egyesek a kijevi nacionalista politika járulékos veszteseinek érzik magukat, mindenesetre a terület igen alkalmas arra, hogy a nyugtalanság forrása legyen. Dupka György író-újságíró azt mondja, hogy a nyelvhasználati törvény az utóbbi 100 év legnagyobb tragédiája, ilyesmire még Sztálin sem vetemedett.
Mindenesetre a provokációk évek óta, meghatározott ütem szerint zajlanak, eredetüket időnként nehéz kideríteni. Ukrán nacionalista tüntetések, magyarellenes falfirkák, fenyegetések a közösségi hálón, egy magyar temető feldúlása. A körzet kormányzója, aki korábban az ukrán biztonsági szolgálatnak dolgozott, a közelmúltban végrehajtott erőszakcselekmények mögött az oroszok kezét látja.
A térségre szakosodott politológus, Dmitro Tujanszki azt mondja: ugyanaz megy náluk is, mint a Donyeck-medencében vagy a Krímben. Egyesek igyekeznek felszítani az ellentéteket, hogy bizonyítsák a szakadár törekvéseket, noha azok nem léteznek. Egy tavaly augusztusi felmérés szerint a kisebbséghez tartozók csaknem kétharmada nem szeretné, ha az országrész kiválna Ukrajnából. Miközben a köztársaság egyik legszegényebb területéről van szó, ahol évtizedek óta virágzik a csempészet és a korrupció.
Ebből a szempontból különös játékot űz az orbáni Magyarország. 2011 óta legalább 115 millió eurónak megfelő támogatást küldött, ami annyi, mint a körzet közigazgatásának másfél éves költségvetése. A helyi magyarok ezzel együtt nagyon hálásak érte, azt mondják, enélkül nehezebb volna életben tartani a kultúrát és a nyelvet.
A kijevi vezetés nem ismeri el, de megtűri a kettős állampolgárságot. Tehát egyfelől van az elukránosítás törekvése, másfelől a magyar kormány osztogatja az útleveleket és küldi a pénzt. A sérelmet ily módon egyre csak szaporodnak Ukrajna és Magyarország között. Dmitro Tujanszki szerint a kérdés megoldhatatlan Budapest-Moszkva és Kijev háromszögében. Az ukránok szerint az oroszok mesterkednek, a magyarok és az oroszok szerint viszont minden baj oka az ukrán kormány.
Itt a választási kampány, úgy hogy Orbán Viktor befagyasztja bizonyos alapélelmiszerek árát. A verseny szorosnak ígérkezik, ennélfogva a nacionalista vezető egyre több gesztust tesz a szavazók megnyerésére, és miközben a nagy napig más csupán két hónap van hátra, sorra rak le ajándékokat az asztalra, hogy kivegye a szelet a másik oldal vitorlájából, miután az egyesült ellenzék azzal vádolja, hogy az eltelt 12 évben nem követett el mindent az életszínvonal javítására.
Az árak rögzítése persze messze nem elegendő, amikor az infláció 7 százalék felett jár. Ám a választott módszer ugyanakkor sokba nem kerül a hatalomnak, mert a teher a kereskedőkre hárul, az állam viszont magának vindikálhatja a dicsőséget, noha a gazdasági előny, és így a kedvező anyagi hatás meglehetősen korlátozott. Hannya Omar a GKI-tól kiszámolta, hogy egy átlagfogyasztó havonta 200 forintot takarít meg ily módon.
Egyes boltosok panaszkodnak, hogy ráfizetnek, de a többség azért valahogy csak átvészeli az átmeneti időszakot. Ugyanakkor a helyzet sokkal bizonytalanabb az energiaszektorban, az MVM-nek évente egymilliárd eurónak megfelelő veszteséget okoz, hogy szabott áron kell adnia a gázt és az áramot. Csak éppen a magyar kapitalizmusban, amely igen sajátos vonásokat mutat Orbán alatt, igen-igen ritkán panaszkodnak nyilvánosan, gyakran azért, mert tartanak a megtorlástól.
A magyar ellenzék a postaládáknál igyekszik ellensúlyozni a Fidesz sajtófölényét. „A Nyomtass te is!”-mozgalom egyre erősödik: októberben csupán 150-en kézbesítették a félbehajtott A4-es lapot, miután szakértők eldöntik, milyen cikkek kerüljenek a világhálóról erre a legújabbkori szamizdatra. Ma viszont már 1300-an vállalják az önkéntes postási munkát, főként vidéken, amely a Fidesz fellegvárának számít, és ahol az emberek javarészt csupán a kormányzati ellenőrzés alatt álló médiából tudnak tájékozódni.
A kezdeményezés nem kapcsolódik egyik párthoz sem, de a szervezők szerint azért van rá szükség, mert Orbán fojtófogást alkalmaz a médián. Az ötlet akkor kapott igazán lábra, amikor Márki-Zay Péter is beállt mögé. Közölte, hogy ő is beszáll a kihordásba Hódmezővásárhely környékén, mert ellensúlyozni kell a hivatalos propagandát.
Jelenleg 150 ezer példány jut el ily módon a címzettekhez, de körülbelül 3500 terjesztő kellene, mert a kis falvakban kétmillióan élnek. Urbán Ágnes a Mérték Médiaelemző Műhelytől úgy ítéli meg, hogy a független online szektor eleven, vidéken viszont az emberek nem veszik észre, hogy az Orbán-kormány beülteti őket a hintába, azaz bezárja őket egy buborékba, és ott nem tudnak különbséget tenni propaganda és hír között.
Kovács Zoltán, az Orbán-kormány nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint ezzel szemben a magyar és a nemzetközi baloldal a sajtót már jó egy évtizede kampánycélokra, az ország lejáratására használja, ám Európában igazából ritka kivételt jelent a magyar média sokszínűsége és kiegyensúlyozottsága.
The New York Times
A kulturkampf kellős közepén nyílt meg a Városligetben a Zene Háza, amelynek az egész programja jól megvilágítja a „szélsőjobboldali” Orbán Viktor politikáját. A múzeumi negyed terve eleve megosztotta a közvéleményt. A bírálók szerint nem megfelelő a helyszín, az épületek tönkreteszik a parkot, elveszi a helyiektől a zöld területet, nem beszélve a korrupciós aggályokról. A támogatók ezzel szemben azt hangoztatják, hogy ez a földrész legnagyobb városfejlesztési programja, és a liget mindig is több volt, mint fű és fa.
Az biztos, hogy a költségek ötszörösére nőttek az eredeti elképzeléshez képest. Léderer Sándor a K-Monitortól azt vette ki a hivatalos adatokból, hogy az összkiadás nagyjából 100 millió eurónak megfelelő összeget tesz ki az adófizetők pénzéből. Azt már nem mérték fel, hogy mennyire van szükség az egész együttesre és a környezeti hatást nem mérlegelték, egy sor érdekeltet nem vontak be az előkészítésbe. Úgy hogy az egész jól mutatja, miként is zajlanak az orbáni közberuházások.
Beleértve azt is, hogy a hasznot Fidesz-közeli cégek fölözték le, így az árat még a jövő nemzedékei is fizetni fogják. Baán László kormánybiztos nem kívánt nyilatkozni, egy szóvivő viszont elárulta, hogy az egész programra idáig 250 milliárd forint ment el. A kormányfő a negyedet bunkóként veti be háborújában, miután szerinte a nyugati kultúra egyre csak hanyatlik.
2010 óta ő és szövetségesei megszállták a közmédiát, de a kereskedelmi sajtó javarészét is, így ezek az orgánumok szélsőjobbos összeesküvés elméleteket terjesztenek, támadják a rezsim bírálóit és nyomatják Orbán kulturális háborúját, amely már a tudományt, az oktatást és a művészeteket is elérte. Nyáry Krisztián úgy véli, hogy a miniszterelnök úgy tekint a kultúrára, hogy azt le kell rohanni, meg kell hódítani. Csakis a politika logikája mentén tud gondolkodni, pedig a művészet egészen más tészta.
Schiff András, aki az orbáni irányvonal elleni tiltakozásul nem hajlandó hazatérni, úgy nyilatkozott, hogy a kormányfő mindenkit támogat a kultúrában, aki hajlandó követni. A hatalom belevetette magát a munkába, hogy megváltoztassa a történelmet, a tényeket, de ezen még dolgozni kellene és jobb volna elismerni a tévedéseket, illetve hibákat. A Londonban élő zongoraművész hozzátette: biztosan visszajönne, ha a Fidesz megbukik április 3-i magyarországi parlamenti választáson.
