Európai Parlament;meghallgatás;Pegasus;

2022-02-08 18:44:11

Jön a Pegasus-meghallgatás, újra előveszik Magyarországot az EP-ben

A meghallgatást a Fidesz egykori pártcsaládja, a konzervatív Európai Néppárt (EPP) szervezi.

Meghallgatást tartanak szerdán az Európai Parlamentben a Pegasus megfigyelési botrányról.

A Fidesz egykori pártcsaládja, a konzervatív Európai Néppárt (EPP) rendezvényén felszólal a nemzetközi botrányt kirobbantó Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat igazgatója és főszerkesztője, valamint az izraeli cég, az NSO kémszoftverével feltört telefonokat ellenőrző Citizen Lab kanadai kutatócsoport vezető kutatója.

Magyarországról Szabó Máté, a Társaság a Szabadságjogokért igazgatója, Lengyelországból Roman Giertych jogász kap szót. Mostanáig ennek a két EU-tagországnak a kormányáról derült ki, hogy bevetette a kémszoftvert politikai ellenfeleivel szemben.

- mondta Jeroen Lenaers, a néppárti frakció belügyi szóvivője, a meghallgatás egyik szervezője.

Ami Magyarországot illeti, 2021 júliusában egy nemzetközi együttműködés eredményeként a Direkt36 leleplező cikkéből derült ki, hogy az Orbán-kormány megvásárolta a Pegasust, amellyel mintegy 300 közéleti személyiség telefonját hallgatták le. Az ügyben a  Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) indított egy vizsgálatot, de ez végül arra jutott, hogy a kémszoftvert a mintegy száz vizsgált eset mindegyikében jogszerűen használták fel. És ha ez nem lenne elég, a jelentés érdemi részét 2050. december 31-ig titkosították.