oktatás;kampány;laptop;választás 2022;

2022-02-19 06:06:00

Az Orbán-kormány tiltja a digitális oktatást, de a Fidesz-kampányt megtolják laptoposztással

Van, ahol kormánypárti e-mailről szervezik az átadóünnepséget.

Nemrég jelentette be a kormány, hogy 560 ezer tanulói és 55 ezer tanári laptopot vásárol 200 milliárd forintért, az első körben beszerzett 120 ezer notebook pedig már meg is érkezett. Ezeket a napokban elkezdték kiosztani. Szentendrén, Nyíregyházán, Balatonfüreden, Salgótarjánban, Miskolcon, az iskolai átadókon a kormányzat, illetve a Klebelsberg Központ képviselői mellett kivétel nélkül ott voltak a Fidesz térségi képviselői, képviselőjelöltjei is. Míg a fideszes politikusok rendre részt vehettek az eseményeken, azokra nem mindenki juthatott be.

Lapunk munkatársai a péntek délutánra meghirdetett nagykanizsai laptop-átadásról szerettek volna tudósítani. Az eseményre a megadott határidőig regisztráltak is, ám jelentkezésüket elutasították. „Az adott eseményre kizárólag a közvetlenül meghívottakat várjuk.” – írta a Klebelsberg Központ, miközben korábban maga hirdette meg sajtónyilvános eseményként az ünnepséget. Míg lapunkat nem engedték be, az MTI szerint a „közvetlenül meghívottak” között volt Cseresnyés Péter fideszes politikus.

Az átadásról nem hiányzott Csöbör Katalin, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki hamar hírt is adott Facebook-oldalán az eseményről: „Az Avasi Gimnáziumban 181 diák és 8 tanár laptopját adtuk ma át egy rendkívüli szülői értekezlet keretében.”

Nemcsak a laptopok átadásának módja, hanem időzítése is kérdéseket vet fel. A nagy laptopbeszerzést egy nappal azután jelentette be Kásler Miklós humánminiszter, hogy megjelent a pedagógusok márciusra tervezett sztrájkját ellehetetlenítő – nagy vitát és tiltakozáshullámot kiváltó – kormányrendelet. Az időzítés érdekes azért is, mert valójában sokkal korábban lett volna szükség arra, hogy tanárok, diákok ezrei jussanak gépekhez. Ezt maga a kormány sem vitatja már. Noha a kabinet folyamatosan azt kommunikálta, hogy a koronavírus-járvány miatt korábban bevezetett iskolai digitális munkarend – amit 2020 márciusában rendeltek el először – sikertörténet volt, az intézményeknek kiküldött levélben most elismerték: „A tanulók jelentős része azért nem tud egyáltalán vagy nem megfelelő mértékben és formában részt venni az online zajló oktatásban, mert nincs saját használatú eszköze”, vagy ha van, az nem megfelelő.

A mostani, erőltetett tempójú notebook-osztás azért is különös, mert az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén megtiltotta, hogy az iskolák digitális oktatásra térhessenek át. Ez egyelőre a milliárdos eszközbeszerzéssel sem változott.

Érdeklődtünk az Emberi Erőforrások Minisztériumánál és a Klebelsberg Központnál, hogy megtudjuk, pontosan milyen típusú, teljesítményű laptopokat kaphatnak most a tanárok, diákok, és hogyan szerezték be azokat. A Klebelsberg Központ annyit közölt: A Digitális Kormányzati Ügynökség által versenyújranyitással lefolytatott közbeszerzési eljárással szerezték be a 120 ezer nootbookot, egeret és laptop táskát.

Az eszközöket 2025 végéig felmenő rendszerben, mindig az ötödik és a kilencedik évfolyamos diákok kapják meg, a mostani körben pedig 3570 iskola érintett. Mindez a “Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című, uniós finanszírozású projekt keretében valósul meg. Az állami iskolafenntartó Klebelsberg Központ levélben tájékoztatta az intézményeket erről a lehetőségről. Az egyik lapunkhoz is eljutott levélből kiderült: a pedagógusok csak akkor vehetnek részt a laptopesőben, ha teljesítik a projektben elvárt továbbképzési kötelezettséget, vagyis részt vesznek egy előreláthatóan 60 órás digitális kompetencia képzésen. A levél arra is kitér, hogy a munkáltató ellenőrizheti a laptopok rendeltetésszerű használatát, és ha valaki felszólításra sem mutatja be azt, úgy veszik, hogy elsikkasztotta, ezért feljelentik.