Oroszország fenyegetőzni kezdett, vonzóbb lett a NATO a svédek és a finnek előtt

Ahogy az eső növeli az esernyő iránti keresletet, úgy erősítette meg az ukrajnai háború a NATO védernyőjének vonzerejét: az orosz agresszió az eddig deklaráltan semleges Finnországot és Svédországot is szövetségi politikájának átgondolására sarkallta.

Sanna Marin finn miniszterelnök januárban még valószínűtlennek nevezte, hogy hazája a NATO része legyen, ám a napokban már úgy vélte, hogy az Ukrajna elleni orosz invázió alapjaiban megváltoztathatja a finn csatlakozással kapcsolatos vitát. Szavait igazolja, hogy kevesebb mint egy hét alatt 66 ezernél is több támogatót szerzett az a finn polgári kezdeményezés, ami népszavazást javasol az ország NATO-tagságáról. Elindítói azzal érveltek, hogy a katonai szövetségbe való belépés megerősítené Finnország védelmi képességeit a külső fenyegetésekkel szemben. Mivel megvan a szükséges 50 ezer aláírás, a parlamentnek elviekben napirendre kell tűznie a kezdeményezést, ám a gyakorlatban a pártokon múlik, hogy ez tényleg megvalósul-e. Az elmúlt napok nyilatkozatai azonban arra engednek következtetni, hogy a helsinki kormányt is foglalkoztatja a kérdés.

Svédországban szintén érzékelhető egyfajta változás. A kérdést 2013 óta vizsgáló Novus kutatóintézet a múlt héten azt mérte, hogy a NATO-tagság pártolói a hibahatáron felül, egyértelmű többségben vannak az azt ellenzőkkel szemben. Ez korábban csak egyszer fordult elő, 2014 októberében, miután egy rejtélyes, a gyanú szerint orosz tengeralattjáró bukkant fel Stockholm közelében - és akkor is mindössze 1 százalék volt a különbség. Ezenkívül az észak-atlanti szövetséget elutasítók rendre többségben voltak, 2017-ben például 11 százalék előnyük volt. A tavaly október óta tartó orosz kardcsörtetés azonban fordított a közhangulaton - az öt éve mért 43-ról idén januárra 35 százalékra csökkent a csatlakozást elutasítók hányada, ami azóta ezen a szinten stagnál, ezzel párhuzamosan januárra 37 százalékra emelkedett a belépéspártiak aránya, ami a pénteken közzétett eredmények szerint tovább nőtt, 41 százalékra. Az oroszok megítélése eközben drasztikusan romlott, a Novus szerint mára a svédek 75 százaléka tekint fenyegetésként Oroszországra, ami jelentős emelkedés a januárban mért 59 százalékhoz képest, és hatalmas ugrás 2019-hez viszonyítva, amikor a lakosság mindössze 38 százaléka tartott tőlük. Egyelőre megjósolhatatlan, hogy a pillanatnyilag érzékelhető felfokozott hangulat mennyire fog tartós szemléletváltáshoz vezetni.

Mindazonáltal a finn és a svéd kormány is törekszik arra, hogy szorosabbra fűzze a viszonyt az észak-atlanti szövetséggel. Mindkét észak-európai ország - meghívott partnerállamként - képviseltette magát a pénteki virtuális NATO-csúcstalálkozón. Sauli Niinistö finn államfő elmondta: a tanácskozáson abban egyeztek meg, hogy eseti alapon fokozzák a hírszerzési információk megosztását és a stratégiai koordinációt a katonai szövetség tagállamaival. A brüsszeli Euractiv hírportál diplomáciai forrásokra hivatkozva arról írt, hogy a NATO stratégiai elhelyezkedésük miatt érzi szükségét, hogy teljes körű tájékoztatást nyújtson nekik - Finnország szárazföldön határos Oroszországgal, Svédországot pedig csupán a Balti-tenger választja el a nagy szomszédtól.

A moszkvai rezsim értelemszerűen nem örül a helsinki és a stockholmi kormány új irányvonalának, hiszen Vlagyimir Putyin orosz elnök részben a NATO-bővítéssel kapcsolatos aggályokra, sérelmekre hivatkozva generálta az ukrán válságot. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azzal riogatta a két észak-európai országot, hogy súlyos katonai és politikai következményekkel kell szembenézniük, ha belépnének az észak-atlanti szövetségbe. A finn kormány azonban nem volt hajlandó fenyegetésként értelmezni a nyilatkozatot, Pekka Haavisto külügyminiszter a helyi közmédiának azt magyarázta: magától értetődő, hogy Oroszország másképp kezelné Finnországot, ha az a NATO-tagja lesz. Magdalena Andersson svéd kormányfő kevésbé diplomatikusan reagált. Micael Bydennel, a hadsereg főparancsnokával az oldalán hangsúlyozta: kizárólag Svédország dönthet a saját biztonságpolitikai irányvonaláról.