maszk;járvány;mentők;kormányinfó;

2022-03-03 23:21:00

Az Orbán-kormány lazított, pedig a menekültek egészségügyi kockázatokat is hoznak

A magyarok viszlátot inthetnek a maszknak, közben a mentők csak teljes védőfelszerelésben láthatják el a menekülteket.

A járványügyi korlátozások feloldásáról döntött a kormány – jelentette be Gulyás Gergely kancellária miniszter a csütörtöki kormányinfón. Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter pedig a sikeres védekezésre, és a magas átoltottságra hivatkozva bejelentette: újraindul a normál betegellátás, több, korábban koronavírusos betegek ellátásra kijelölt kórház mentesül e kötelezettség alól.

Hétfőtől megszűnik a kötelező maszkviselés, kivéve az egészségügyi intézményeket. Ez utóbbiakban továbbra is kötelező a maszk-használat. Kivezetik a védettségi igazolványra vonatkozó szabályokat is, azaz a rendezvények látogatásakor már nem kérnek ilyen igazolást. Továbbá hatályon kívül helyezik azt a rendeletet, amely szerint a munkáltató dönthet arról, kötelezi-e a dolgozóit a Covid-vakcina felvételére. Ez alól két területen lesz kivétel - az egészségügyben és a szociális intézményekben dolgozók alkalmazásának továbbra is feltétele a kötelező oltás. A korlátozások feloldása mellett a kormány továbbra is fenntartja az egészségügyi veszélyhelyzetet, hogy ha esetleg egy újabb járványhullám indulna el, akkor ismét alkalmazhassák a különleges intézkedéseket.

A kórházak egy részét mentesítették a koronavírusos betegek ellátása alól. Azokon az intenzív osztályokon, ahol tartósan 50 százalék alatti az ágykihasználtság csökkenthetik a kapacitást. Kásler Miklós által kiadott, lapunk birtokába került utasítás szerint egy beteghez naponta csak két látogató érkezhet maximum félórára. A látogatóknak be kell mutatniuk a védettségi igazolványukat. Ha ilyen nincs, akkor egy 48 óránál nem régebbi negatív PCR tesztet.

Lapunk több szakértőt is megkérdezett arról, hogy nem tartják-e túl korainak a menekülthullám közepette a járványügyi intézkedések enyhítését.

– A menekültek nagy egészségügyi kockázatot jelentenek, ezért most nem jó a lazítás. Célszerűbb lenne minél több menekültet beoltani, a tömegszállásokon tesztelni – mondta lapunknak Rékassy Balázs orvos, egészségügyi menedzser, a Konszenzus az Egészségért Kör egyik alapítója. - Például a BKV járművein csúcsidőben biztosan nem árt viselni a maszkot. Ugyanakkor több ország is a lazítás mellett döntött. Angliában Boris Johnson is saját politikai érdekei miatt enyhítette a járványügyi intézkedéseken. Magyarországon is vélhetően a közhangulatnak való megfelelés miatt lépte meg ezt a kormány – véli Rékassy Balázs.

Duda Ernő virológus lapunknak azt mondta: nem tudja megítélni, hogy jogos-e az intézkedés, mert nem nyilvánosak ezek az azok adatok, amikre ezt a döntés a kormány alapozta. Ugyanakkor a menekültek sokaságának érkezése miatt lenne okunk az óvatosságra – mondta.

Lapunk még csütörtökön arról érdeklődött az OMSZ sajtóosztályától , hogy mi indokolja ezt az eljárást, de eddig nem kaptunk választ.