Oroszország;Ukrajna;civilek;háború;ENSZ Emberi Jogi Tanácsa;

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elítélte Oroszország Ukrajna elleni invázióját

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa elsöprő többséggel támogatta azt a határozatot, amely elítéli az ukrajna elleni orosz inváziót, és vizsgálóbizottságot állított fel annak kivizsgálására - számolt be a Sky News.

Csak egy másik állam, Eritrea szavazott a határozat ellen, miközben 32-en szavaztak igennel, 13-an pedig tartózkodtak.

A szavazás előtt Ukrajna nagykövete kijelentette:

"Közös kötelességünk az elszámoltathatóság biztosítása az oroszországi bűncselekmények dokumentálására és ellenőrzésére, valamint a felelősök azonosítására".

Oroszország továbbra is tagadta, hogy civileket célzott volna meg Ukrajnában, annak ellenére, hogy képek terjedtek el lerombolt lakóépületekről, és kétezer polgári halálesetről számoltak be.

A szavazást követően Volodimir Zelenszkij ukrán elnök üdvözölte, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa létrehozta a nemzetközi nyomozóbizottságot az Ukrajna elleni orosz háborús bűnök kivizsgálására.

"A bizonyítékokat dokumentálni fogják és felhasználják a nemzetközi bíróságokon. Az orosz háborús bűnösöket felelősségre vonják."

Lényegében lehetetlen nyomon követni, hogy valójában mely vagyontárgyak tartoznak az orosz elnökhöz. A tulajdoni háttér olyan szövevényes, hogy senki sem látja át.