Orbán-kormány;média;sajtószabadság;MTI;

2022-03-04 22:01:00

„Ez a sajtószabadság arcul csapása” – Tollba mondják a híreket az MTI-nek az Orbán-kormányban

Visszafordíthatatlanul kormány- és pártsajtóvá süllyedt a közmédia – fogalmazott a Transparency International jogi igazgatója, miután a Direkt36 belső levelezések alapján feltárta, hogyan foglalt teret a kormány az MTI-nél.

– Ez a sajtószabadság arcul csapása, de nincs ebben semmi meglepő. A közmédia, ezen belül az MTI a Fidesz által kiépített hatalomgyakorlás egyik része, és láthatóan visszafordíthatatlanul kormány- és pártsajtóvá süllyedt – fogalmazott lapunknak Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója egy, a Direkt36 birtokába jutott belső levelezés nyomán. Az oknyomozó portál a közmédiás levelezéseken és cenzúrázott cikkeken keresztül mutatta be a Telexen pénteken közzé tett írásában, hogyan vették át a politikai szempontok a független hírszerkesztés helyét a közpénzből működő szervezetnél, és mennyire magától értetődő, hogy a kormány kommunikációs emberei beleszólnak a tartalomba.

A cikk szerint például az Orbán Viktor programjairól szóló tudósításokat aprólékosan, előre megtervezik, meghatározzák, mit fognak kérdezni tőle és mire kell helyezni a hangsúlyt, az MTI tudósítóit a minisztériumi sajtósok sokszor telefonon utasítják, hogyan írjanak meg egy anyagot, s nemcsak a kormányszervek közleményeit kell gyakorlatilag szó szerint kiadni, hanem Mészáros Lőrinc tőzsdei érdekeltségének, az Opus Globalnak a közleményeit is. Emellett az MTI sajtónyilvános eseményeket tartalmazó gyűjtéséből a fideszes politikusok programjainak nagy részét szándékosan kihagyják, így a kormánykritikus sajtó nem is tud ezekről tudósítani.

„A választás közeledtével ugyan érthető, de elfogadhatatlan és felháborító, hogy a baloldali ellenzék ismét politikai nyomást akar gyakorolni a magyar közmédiára. (...) Rögzítjük, hogy a magyar közmédiában egyedül a szerkesztői szabadság határozza meg, hogy mi és hogyan kerüljön a híradásokba” – írta hétfői közleményében Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Zrt, valamint Papp Dániel, Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, miután az ellenzéki pártok bejelentették, a közmédiában terjedő álhírek miatt az EBESZ magyarországi missziójához fordulnak.

Ezt pedig már Havasi Bertalan, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnöke írta az M1 csatornaigazgatójának, a közmédiához tartozó állami hírügynökséget, a Magyar Távirati Irodát (MTI) igazgató Németh Zsoltnak a Direkt36 által nyilvánoságra hozott e-mail szerint.

– Az ilyen esetekben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak kellene eljárnia, mely azonban egy foglyul ejtett államban nem képes ellátni a szerepét.

Ahogyan Ligeti Miklós is rávilágított, az MTVA működését az az NMHH felügyeli, amelynek vezetőjét a kétharmados Fidesz-KDNP többségű országgyűlés választja meg kilenc évre. Korábbi elnökének, Karas Monikának a mandátuma az idén szeptemberben járt volna le, ám tavaly októberben lemondott, így utódát, a közszolgálati egyetem volt rektorát, Koltay Andrást még a választások előtt ki tudták jelölni a kormánypártok.

„Kártékony és hazug” tévéreklám

Kártékony, orcátlan hazugság - röviden így jellemezte a kormány április 3-ai, a parlamenti választásokkal egybekötött "gyermekvédelmi" népszavazását hirdető, nemrégiben megjelent televíziós reklámot a Magyar Pedagógiai Társaság elnöke. Trencsényi László szerint a reklámfilm "szellemi környezetszennyezés", ami hamis képest fest az iskolákról és az iskolai szexuális felvilágosításról.

A "társadalmi célú", közpénzből készült reklámot a Telex vette észre először a kormánypárti TV2-n, a kisfilmben egy alsó osztályos, általános iskolás korú diáklány beszél arról az anyukájának, hogy azért maradt el a matekdolgozat, mert helyette egy "előadó bácsi" a nemátalakítást népszerűsítette az intézményben. Majd a reklám készítői felteszik a népszavazás egyik kérdését: ön támogatja-e, hogy kiskorúak számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?

– Ez egy fikció. Senki nem népszerűsít nemátalakító műtéteket gyerekeknek, különösen nem az iskolákban – fogalmazott Trencsényi László. Szerinte különösen aggasztó, hogy a kormány egy kiskorú gyermeket is felhasznált a hazug reklámfilm elkészítéséhez. Hozzátette: a gyerekek fejében eddig meg sem fordult ez a téma, de az osztályfőnökök, biológiatanárok és a szülők ezentúl kénytelenek lesznek szembenézni a kormánypropaganda következményeivel.

A gyermekvédelminek nevezett népszavazás a kormány melegellenes, a közvélemény félrevezetését célzó kampányának része, amelyben úgy tesznek, mintha a kiskorúak nemi átalakítása valós probléma lenne Magyarországon. Korábban hamis adatokkal is előálltak, például azzal, hogy Skóciában már négyéves kortól megengedett a nemátalakítás - a valóságban azonban csak 18 év felett van erre lehetőség, szigorú feltételekkel.

Hétfőn civil szervezetek – mint az Amnesty International és a Háttér Társaság - is kampányt indítottak, amelyben arra buzdítanak mindenkit, április 3-án szavazzanak érvénytelenül a népszavazás álkérdéseire. - Juhász Dániel