Oroszország;Ukrajna;háború;tüntetés;

2022-03-06 19:55:00

Már menekülnek az oroszok is, naponta ezrek kelnek útra Szentpétervárról Helsinki felé

A távol-keleti Vlagyivosztoktól, a szibériai Irkutszkon és az Urál-menti Jekatyerinburgon át az Európában fekvő Szentpétervárig Oroszország-szerte felvonultak a békepárti oroszok, hogy az ukrajnai háború ellen tüntessenek. Moszkvában ezrek vettek részt egy sétálótüntetésen. Lelkesen skandálták, hogy „nemet a háborúra” dacolva azzal, hogy ezzel hosszas elzárást kockáztatnak. Egy pénteken elfogadott, és a megmaradt orosz független sajtó normális működését ellehetetlenítő törvény alapján ugyanis akár 15 éves börtönbüntetésre ítélhetik azokat, akik a „különleges hadműveletekről” szóló hivatalos narratívának ellentmondva, nevén nevezik az inváziót.

A tavaly óta bebörtönzött Alekszej Navalnij korrupcióellenes aktivista pénteken megjelent blogbejegyzésben hirdetett meg demonstrációkat vasárnapra. „Mutassátok meg a világnak, hogy az oroszok nem akarnak háborút” – fogalmazott az ellenzéki vezető. Felhívása sok civilt mozgósított, ám a karhatalom is mobilizálta magát. Tömegével tartóztatták le az engedély nélküli megmozdulások résztvevőit, a rohamrendőrök néha egészen agresszíven léptek fel a tüntetőkkel, vagy azokkal a szerencsétlen emberekkel, akik éppen arra jártak. Az OVD Info jogvédő csoport szerint országszerte több mint 4 ezer embert állítottak elő, ami azt jelenti, hogy 13 ezer fölé emelkedett a háború ellenzése miatt őrizetbe vett oroszok száma.

Nem minden békepárti orosz olyan bátor, hogy tüntessen. 

Habár a határok egyelőre nyitottak, egyre kevesebb a menekülő útvonal, a külföldre szóló repülőjegyhez például csak busás áron tudnak hozzájutni, amiben több tényező is közrejátszik.

Az európai országok kitiltották az orosz repülőjáratokat a légterükből, amit Moszkva viszonzott az európai utasszállítókkal szemben. Az orosz nemzeti légitársaság, az Aeroflot keddtől Belaruszba irányuló gépeit leszámítva teljesen felfüggeszti nemzetközi járatait, helyi vetélytársa, az S7 Airline ezt már szombaton megtette, miután az orosz légügyi hivatal arra figyelmeztette őket, hogy lefoglalhatják külföldről lízingelt repülőiket. Különös módon átmenetileg Azerbajdzsán állami légitársasága is leállította az Oroszországba irányuló járatait.

Drága repjegyek híján, sokan közúton vagy vasúton keresztül próbálnak távozni. A finn közmédia, a Yle arról számolt be, hogy a Szentpétervárról Helsinkibe közlekedő vonatok teljes kapacitással működnek, naponta oroszok ezrei jönnek a finn fővárosba. A megnövekedett kereslet miatt a finn állami vasúttársaság, a VR-járatok sűrítése mellett döntött. „A másik irányba menő szerelvények lényegében üresek, gazdaságilag ez nem ideális a VR számára, de teljesítjük szolgáltatási kötelezettségeinket” – nyilatkozta a Yle-nek Lauri Sipponen, a cég vezérigazgatója.

Az agresszív rendőri intézkedések ellenére folytatódó demonstrációk és a fokozódó kivándorlás arra enged következtetni, hogy az oroszok egy nem elhanyagolható részének teljesen elege lett Vlagyimir Putyin rendszeréből. Ez még akkor is veszélyes az orosz elnökre nézve, ha a Kreml által megrendelt felmérések azt mutatják, személyének és az általa elrendelt ukrajnai háborúnak is magas a támogatottsága. Míg a Nyugatot és az ukrán társadalmat példátlan egységbe kovácsolta a konfliktus, addig Oroszország lakói  eléggé megosztottnak látszik, pedig még a szankciók alig fejtették ki hatásukat. Lehet, hogy most még csak egy hangos kisebbség jelenik meg az utcákon, ám a gazdasági helyzet romlásával egyre több lesz az elégedetlenkedő, akik nem feltétlen a Nyugatot fogják kárhoztatni sanyarú sorsukért.