„2025, Kelet-Ukrajna. Egy évvel a háború után.” Így határozza meg egy inzertben 2019-ben készült filmje, az Atlantis történéseinek időpontját Valentin Vaszjanovics. De ma már nem lehet negatív utópiaként nézni. És alighanem három évvel ezelőtt sem lehetett volna. Hiszen bármilyen jó is volt távol tartani magunktól, ez a háború 2014-ben kezdődött. Ahhoz a lepusztultsághoz, amelyet a hosszan kitartott képeken látunk, nem kellett impozáns díszleteket építeni, vagy virtuóz számítógépes technikát alkalmazni. A végvári állóháborúba süppedt Kelet-Ukrajna egyes vidékei talán már évek óta így néznek ki.
Jelezték ezt korábbi ukrán filmek is – kevés figyelmet kaptak. Nyomasztóan szürreális képet adott róla a keleti szláv térségről nyugatra távozott Szergej Loznyica alkotása, a Donyeci történetek – jaj, szörnyű, szörnyű, sóhajtotta a kritika a kötelezőt, de érdekesebbnek tartotta azt vizsgálni, hol helyezkedik el a film a rendezői életműben. Most azonban mi is megérkeztünk ebbe a tragédiába. Mindegy, mi az évszám. Amit látunk, jelen idejű. A végtelenségbe vetítve.
Úgy tűnik, az ukránok valahogy megnyerték a háborút. Ám a vidék életképtelenné vált. A vasmű dolgozóival a külföldi tulajdonos internetről bejelentkezve közli, bezárják a kohót. Majd az értetlenkedő tömeg mögött az óriásmonitoron Dziga Vertov filmjének, a Don-medence szimfóniájának képsorai villannak fel. Már sztálinizmustól érintett forradalmi látomás az iparosításról, a múlton átgázoló progresszióról. Didaktikus kontraszt, de igazságának súlya szíven üt. Ahogy az egész film pontosan kiszámított egyértelműsége is. Nem lehet kitérni a pusztulás lehelete elől.
A „főhős”, a munkáját vesztett egykori katona poszttraumás stresszben bóklászik egyik realistán apokaliptikus képből a másikba. Közben segít egy háborús tetemeket exhumáló missziónak. Több helyszínen, hosszú-hosszú percekig figyelhetjük a félig elbomlott holttestek vizsgálatát. De nem fordítjuk el a fejünket. Nem érzünk semmit. Az emberi maradványok beleolvadnak az elszórt lőszerek, házromok, kiégett járművek, omladozó üzemek terébe.
Sajnos a háború hálás témája a művészetnek, így a filmkultúrának is. Teljességében teszi külsőleg ábrázolhatóvá az emberi létet, természetet. A második világháború témája számtalan katartikus remekművet szült egy humanista jövő reményében. A délszláv háború élménye felrázta a térség filmművészetét, expresszív, fajsúlyos nemzeti önvizsgálatra ösztönözve az alkotókat, és fáklyát adott kezükbe a megbékélés felé vezető úton. Az ukrajnai háború feldolgozása egyelőre mást sugall. A kultúra, a film, Iljenko, Muratova, Paradzsanov kifakulását. Nyomasztó fásultságot, egykedvű tehetetlenséget. Az élet kósza szelének sárba koppanó esőcseppjeit. Az elfelejtett jövő árnyait.
Infó:
Atlantis (Atlantida) ukrán, 2019.
Írta, rendezte és fényképezte: Valentin Vaszjanovics.
Szereplők: Andrij Rimaruk, Ljudmila Bileka, Vaszil Antonyak, Lily Hyde
hbogo.hu
Cinemax2 március 14. 9:20, március 15. 2:20
