A véleménynyilvánítás szabadsága a legszentebb és elidegeníthetetlen alapjogok egyike. Szép kifejezéssel élve anyajog, a kommunikációs szabadságoké. Belőle sarjad a szólás- és sajtószabadság, az informáltsághoz való jog, a művészi és a tudományos alkotás szabadsága, valamint a lelkiismereti és vallásszabadság, de még a gyülekezési jog is.
Ténye-kedve szerint
Ha ennek az alapjognak a korlátozása körül sertepertél egy állam – amint teszik ezt az Orbán-kormány barátai és üzletfelei Oroszországtól Türkmenisztánon át Kínáig számosan –, akkor kezdhetünk csomagolni. Ebből a szempontból megnyugtatónak is gondolhatnánk, hogy az Alkotmánybíróság minapi döntésével nemhogy korlátozta volna a véleményeket, de „meg is hosszabbította őket”: kampányban ezek után – az amúgy is nehezen kihüvelyezhető – tények alig számítanak.
„Czeglédy Csaba és bűnszervezete támogatja a baloldali és »álfüggetlen« jelöltek kampányát, köztük Kész Zoltánét is, akinek 50 millió forintot adott erre a célra” – egyebek között ezt mondta Budai Gyula fideszes képviselő a 2018-as választási kampányban. Kész a jó hírnévhez való jogának sérelme miatt adott be keresetet, és kérte a becsületsértés megállapítását. Budai azzal érvelt, hogy csak a véleménynyilvánítási szabadságával élt – amely elsőbbséget élvez a felperes jó hírnévhez való jogával szemben –, és pusztán kérdéseket tett fel. Véleményét pedig sajtóban megjelent információkra alapozta. Az elsőfokú bíróság úgy vélekedett, hogy a kijelentések a közügyek szabad vitathatóságának körébe tartoztak.
Az ítélőtábla másként látta, aláhúzva: a demokratikus közvélemény még egy választási kampányban is csak valós információk alapján kibontakozó vita mentén alakulhat. A megszólalás eszerint nem volt véleményként értelmezhető (sőt kifejezetten tényállítás volt, amelynek valóságalapjáról Budai nem győződött meg). Ugyanígy látta a Kúria, hozzátéve az AB korábbi intelmét: a választási kampányban sem lehet bármilyen valótlanságot állítani, és egy politikustól elvárható, hogy gondosságot tanúsítson a megnyilatkozásai során. Az AB elé került ügy fordulatot vett, a testület szerint a tények és a vélemények közötti határok kitolódhatnak a kampányban, ezért a politikus akkor se marasztalható el, ha súlyos vádakat hangoztat bizonyítatlanul.
Pásztor Emese, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza lapunknak úgy értékelt: a véleménynyilvánítás szabadságát széles körű alkotmányos védelem illeti meg. „Eddig azonban volt egy egyértelmű korlát, ami lényegében úgy foglalható össze, hogy hazudni nem szabad. A valótlan tényállítások közlését nem védi a véleménynyilvánítás szabadsága. Ezzel az alkotmánybírósági döntéssel azonban parttalanná válhat a tények és vélemények közötti különbség megítélése. Léteznek-e egyáltalán tények? Marad-e jelentősége a szavaknak, ha már számokkal is lehet hazudni?”
A jogász úgy látja: eddig is volt egy olyan alkotmánybírósági gyakorlat a véleménynyilvánítás szabadságának védelmében – szerinte nagyon helyesen –, miszerint a tényállítások fogalmát megszorítóan kell értelmezni. „Ennek az az alkotmányos indoka, hogy a vélemények számára biztosított védelem minél szélesebb körű lehessen. De nem lehet a végletekig relativizálni a tényeket. Nem lehet azt állítani, hogy minden közlés vélemény, és tények nem is léteznek. Ez egy nagyon szélsőséges értelmezés lenne” – mondja Pásztor Emese.
Vaskosabb valóság
Eddig volt egy tesztje az állításban közölt valóságtartalom ellenőrzésének: ha fel lehet tenni a kérdést, hogy igaz-e, akkor tényállítás. A konkrét közlés alapján a kérdés az, adott-e Czeglédy 50 millió forintot Késznek vagy sem. Pásztor Emese szerint nem csak arról volt tehát szó, hogy korrupt vagy erkölcstelen módon viselkedik-e, ami nyilván vélemény lett volna. Az AB-döntést megelőzően, személyiségi jogi perben született kúriai ítélet a közlésről, amely kimondta, hogy az 50 millió forint átadásának valóságtartalmát nem sikerült kimutatni. A döntés párhuzamos indoklásában Salamon László alkotmánybíróban is harcolt egymással a dilemma, amikor kijelentette, a felmerült tényállítások utóbb kétségtelenül „nem bizonyultak valónak”. Pedig az értékítélettel terhelt tényállítás esetében sem közömbös, hogy az állított tény valóságos-e vagy sem. Megjegyezte azt is, hogy a médiaforrásokból származó – valónak nem bizonyuló – tényállítások szóba hozása, ha erre jóhiszeműen került sor, a szólásszabadság védelme alatt áll.
„Az Alkotmánybíróság kifejezetten arra futtatta ki az indoklását, hogy választási kampány idején a szólásszabadság határai szélesebbek. Ezzel egyet lehet érteni, hiszen ilyenkor valóban fontos, hogy az álláspontok szabadon ütközhessenek, ne legyen óvatoskodás a vélemények megjelenítésében, mert a választópolgár akkor tud megalapozottan dönteni a szavazatáról, ha a politikusok őszintén beszélhetnek. Ha viszont már a számokat illetően is lehet hazudozni, az tényleg minden felelősséget a választópolgárokra hárít: tájékozódjanak több forrásból, és induljanak ki abból, hogy a politikusok úgyis hazudnak” – érvel a TASZ jogásza.
A dezinformáció mindeközben – teszi hozzá Pásztor – erősen jelen van. Rengeteg valótlan közlés terjeng a médiában, és ebből a hatalmas zajból ki kell szűrni a valós információt. Ebben a helyzetben szerinte az AB-döntés nagyon rossz gyakorlatot indíthat el. A kampányidőszak fokozott szólásszabadság-védelme ugyanis csak arra vonatkozik, hogy lehessen vaskosabban fogalmazni, és nem a hazugságok terjesztésére.
King harcolta ki
Halmai Gábor alkotmányjogász, egyetemi tanár kérdésünkre egy 1994-es AB-határozatra hivatkozott, amelynek előkészítésében – még mint Sólyom László főtanácsadója – vett részt. Ez a döntés vitatkozik a tényállításokhoz ragaszkodó különvéleménnyel. „A szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie, azaz a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni”, írja az akkori döntés. Halmai szerint ez alapvetően az amerikai Legfelső Bíróság The New York Times vs. Sullivan döntésére alapozott, ahol Martin Luther Kingnek egy rendőri intézkedéssel kapcsolatos kritikáját minősítette védett beszédnek a bíróság, annak ellenére, hogy az tartalmazott néhány téves tényállítást. A polgárjogi harcost 1960-ban hamis tanúzás miatt fenyegette börtön, amikor a lap hirdetést tett közzé, gyűjtést szervezve Kingnek. A téves információk miatt Sullivan rendőrbiztos perelt rágalmazásért, de a Legfelső Bíróság 9:0 arányban elutasította a keresetét. Az USA alkotmányának első kiegészítése tartalmazza ez alapján a szólásszabadság védelmét.
Az 1994-es döntés is azt hangsúlyozza, hogy az esetleg valótlan állítást is tartalmazó szövegnek alapvetően a közügyek vitathatóságát kell szolgálnia. A Sullivan-ügyben például az újságíró azt írta, hogy a rendőrök teljesen jogszerűtlen intézkedése Kinggel szemben már a hetedik eset volt. A rendőrfőnök azzal érvelt, hogy valójában csak a negyedik, tehát valótlan állítás. A bíróság szerint ennek nem volt jelentősége az ügy egészét illetően, ahogy annak sem, hogy a tüntetések idején milyen dalt énekeltek a tüntetők.
A színes bőrű politikai aktivista és mozgalma olyan alapjogot harcolt ki tehát, ami a mai Magyarországon a fideszes Budai Gyula felmentését segítette, pedig egy utcai polgárjogi tüntetésen valószínűleg nem egy zászló alatt vonulnának.
