Böszörményi István 2014-ben, a pécsi sétálóutcában liszttel öntötte le Weöres Sándor asztalnál üldögélő szobrát a mű ünnepélyes leleplezésén. A szitokszavakkal kísért tiltakozó gesztus nem pusztán a szobor mérhetetlen giccsessége ellen irányult. Míg a szobrászművész szerint a giccs is elviselhető, csak a helyén kell tartani, a „szervilis kurzusművészekkel” szemben nem tud megbocsátó lenni.
Az alkotó Kligl Sándor a kétezres évek óta több mint félszáz szobrot és ugyanennyi bronz emléktáblát állíthatott ki – Szent Istvántól Árpádig és vezérein át Grosics Gyuláig – egy sor város közterén, fideszes önkormányzatok megrendelésére, vagy épp ama Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával, melynek 2012 óta főbizottsági tagja. Nemzetközi munkássága sem elhanyagolható, Koppenhágától Kolozsvárig árasztja el a világot magyar szentek, államférfiak és futballisták szobraival. Tavaly például az ember- és a külügyminisztérium támogatásával a New York állambéli Buffalóba készített Kossuth-mellszobrot. Míg az ő karrierjének cseppet sem ártott a pécsi Weöres-szobra elleni „merénylet”, a lisztszóró Böszörményit a bíróság elmarasztalta garázdaságért. Azóta GARÁZDA feliratú pólót hord. „Papíron vagyok garázda, én már így fogok meghalni” – mondja beletörődően. Ám azzal nem tud megbékélni, hogy az azóta eltelt nyolc évben – őt leszámítva – senki sem került az ügy miatt bíróság elé.
Holott az akkori Index feltárta a szoborbotrány körüli összeférhetetlenségeket, emellett a képzőművészeti zsűri a helyszínt se hagyta jóvá, a Páva Zsolt vezette fideszes önkormányzat mégis „benyomta” Kligl szobrát. Úgy tűnik, igazságtételre annyi az esély, mint hogy a hajdani polgármester saját zsebből visszafizesse a „botrányos és abszurd módon pénzégető Leonardo-gagyikiállítás” veszteségét a városnak, amit az öntudatos művész szintén szorgalmazna.
Veszélyes intézményvezetők
Három évvel később újabb akcióval törte a nyilvánosság magasra húzott falát. 2017-ben a Pécsi Tudományegyetem a művészeti kar elé tervezett szoborparkban fel akarta állítani korábbi diplomaszobrát, mire ezt a Lengyel Péter dékánnak címzett nyílt levélben tiltotta meg, úgy fogalmazva, addig nem engedi a műveit felállítani „ebben a kibaszott városban”, amíg Kligl Weöres-portréját el nem viszik Pécsről, és ki nem vizsgálják a szobor finanszírozásának korrupciós szálait. S hogy azóta mi történt az ügyben? Betiltott szobor névre átkeresztelt munkája most is ott áll darabokban az egyetem udvarán. Elszállíttatni is komoly pénz lenne, ráadásul jogilag az egyetemé, azt csinálnak vele, amit akarnak. A művész reméli, hogy egy hátsó udvarra kerül, ha egyáltalán valaha felállítják.
Megkérdeztük, fenntartja-e továbbra is, hogy Pécsett nem engedi szobrát kiállítani, amire így felelt: „Köztéri szobrot nem. Az egy konkrét tiltakozás. Kiállítani a közpénzből fenntartott helyeken, azt meg Demeter Szilárd miatt nem. Ezenkívül a Szombathelyi Képtárban sem, amíg ember él a Földön. Ez most három ok. Sokkal több már öngól volna” – utalt a szombathelyi fiaskóra, mikor 2016-ban a szakmában ismeretlen nevű, több neves művész által dilettánsnak, imposztornak nevezett – ámde Szájer József meghívására Brüsszelben egyéni tárlatot rendező – Bekay-Nagy Maja gyerekrajzszerű festményét kiállították. „Így is nagyon nehéz távolságot tartani. Bojár Iván András felkért, hogy vegyek részt a budapesti Magyar Géniusz geometrikus kiállításon, erre a Zsolnay Örökségkezelő Nkft. lehakniztatta a kiállítást Pécsre. De mindent magam csinálok, finanszírozok, a műveim bemutatását is, így legtöbbször nem mutatom be őket” – mondja a szobrász.
Szerinte az igazi fenyegetést a pécsi szobrokra nem néhány, a népharagot magának tudó magánszemély jelenti – mint akik ledöntötték Nyári Zsolt erotikus szobrát, vagy leszakították Taubert László bronzszobrának fallikus jellegét –, hanem az olyan intézményvezetők, akik értesítés nélkül láncfűrésszel daraboltatják fel egy művész faszobrát. „Hegyi Csaba Héttorony című munkájáról beszélek, mely alkotást korábban a művész doktori védésén volt szerencsém látni.” (Az Index 2010-es cikke nyomán megszólalt Bozóky Anita, a Pécs Sopianae Örökség Kht. ügyvezetője, aki állította, nem is darabolták fel a szobrot, noha veszélyes volt a parkban játszó gyerekekre, különben is havonta figyelmeztette az alkotót, vigye el a szobrát, mert szétrohad. Hegyi szerint ilyen nem történt, de a helyszínen megkérdezte tőle az igazgatónő, nem akarja-e elvinni a faanyagot – A szerk.)
Az aranykorhoz képest
Böszörményi felidézte, hogy még a ’80-as években olyan pezsgő művészeti élete volt Pécsnek, mint akár Párizsnak. „Olyan hatású művészek közelségében tanulhattam, alkothattam, akikkel korábban csak tankönyvekben találkoztam. A 2000–2010-es évekre ez teljesen megszűnt, mondvacsinált okokból bezárták a villányi művésztelepet is, az akkori aranykorhoz képest alig készülnek művek, márpedig nem lehet a régi dicsőségből élni. Nincs perspektíva, megtartó kultúrközeg, ezért inkább elmennek a művészek, vagy vállalják, hogy önmaguk árnyékaként élnek. Tanítani tudtam, iskolát csinálni nem tudok. Szobrot készíteni tudok, művésztelepet nem tudok csinálni. Az iskolateremtés, a szimpozionszervezés speciális személyiséget, elkötelezettséget és teherbírást igényel” – summázza Böszörményi.
„Ez a szabad művészet felszámolása elleni szisztematikus merénylet, aminek része volt az SZFE, a Tudományos Akadémia és minden művészeti terület szétverése. Ezt nem lehet egy kormányváltással visszaadni, sem az el nem készült műveket visszapótolni. Ráadásul a jogrend vagy az oktatás nagyobb sebeket kapott, ezeket kellene előbb orvosolni.”
Szerencsére vannak még jó szobrok Pécsett: „A Kotormán Norbert és László testvérpár által készített Nagy Lajos király és Vilmos középkori pécsi püspök szoborkompozíciója gyönyörű munka. Palatinus Dóra és Makra Zoltán 37 négyzetmétere megmutatja, milyen irgalmatlanul kicsi egy jellegzetes pécsi garzonlakás, még bútorok nélkül is nyomasztó ebben leélni egy életet. Mesteremtől, Bencsik Istvántól mondanám a Genezis II. hüvelykujjszobrot, és a női ölt ábrázoló Pénelopét – ezt is eltüntette a köztérről a népharag, most egy múzeumkertben van. Pierre Székely kőkertje csodálatos, ott voltam a daruzásánál is. A Széchenyi téren áll Pátzay Pál Hunyadi-szobra – amíg ilyen szobrok közt járhatunk, remény is van” – fűzi hozzá a művész.
„Akkor van baj, ha a remake-szobrászatot toló kurzusművészet és a neo-horthysta világ két rossz konstellációja összeáll. Elmentem megnézni Szmrecsányi Boldizsár Turul-szobrát, amiért pár napja Kossuth-díjat is kapott. Kétszer igazoltattak, míg szemügyre vettem. A szobor nem jó, az eszmeisége pedig vállalhatatlan. Az emlékezetpolitikai szobrászat számomra elfogadhatatlan. A művészet ne beszéljen ki a művészet diszciplínájából, mert ha megteszi, két lehetőség van: vagy patetikus, vagy nevetséges lesz.”
Párkapcsolati tőkeáttétel
Az Index 2014-ben írt arról, hogy a különféle díjakkal, érdemrendekkel és lovagkeresztekkel – legutóbb még a nemzeti ünnepen kiváló művészként is elismert – dúsan dekorált Kligl művészete a szobrász és nem-felesége (később kifejtjük) politikai kapcsolatai révén lényegében korlátlan pénzügyi támogatást élvezett, ráadásul Kligl ott ült abban az NKA-ban is, amely a pályázati pénzek fölött diszponált. Mucuskája, dr. Lengyel Györgyi igazi fideszes superwoman, szolnoki alpolgármesterségből egyből a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának kabinetfőnökévé léptették elő. 2003-tól a Fidesz pártalapítványának szervezési igazgatója, 2007-2011 között igazgatója volt, ezzel párhuzamosan 2002 és 2008 között még a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány kurátora is. 2012-ben nevezték ki az EMMI közigazgatási államtitkárának – két évre rá a 24.hu írta meg, hogy az államtitkár ügyvéd fia, Kuczora Gergely lett az EMMI alá tartozó, akkoriban 7 milliárd forintos vagyonú Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (MANK) fő közbeszerzője. Lengyel Györgyi szerint ezzel nem volt semmi gond, mint ahogy azzal sem, hogy az ő nyunyókája az utóbbi évtizedek talán legfavorizáltabb magyar szobrászaként tetemes állami megbízásokat kapott a tárca művészeti büdzséjéből. Végül az Indexet a cikkben szereplő egyik állítása miatt örkényi kaliberű helyreigazításra kötelezték: „Az államtitkári család rendben van az állami művészeti pénzekkel című írásunkban valótlanul állítottuk, hogy Kligl Sándor szobrászművész dr. Lengyel Györgyi férje. A valóságban Kligl Sándor szobrászművész és dr. Lengyel Györgyi érzelmi kapcsolatban állnak”.
Kabalává vált
Taubert László szobrászművész Kurosz című, 1996-ban Pécsett felállított alkotása orvtámadás áldozata lett: a bronzszoborból kiálló fallikus szimbólumot egy „jóindulatú hölgy” Szent Mór védelmében leszaggatta, majd postán visszaküldte a művésznek, megbánásáról biztosítva őt. Ez esetben is szerepet játszhatott a szobor elhelyezése az indulatok felcsapásában.
„A szobor a diplomamunkám volt a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen. A „mesterképzőre”, a diploma után két évre Villányba kerültem, kőfaragást tanulni, a pécsi Janus Pannonius Egyetem keretein belül – ez életem szép időszaka volt, márványt, szállást, élelmet, mindent megkaptunk. Bencsik István szobrászművész, egyetemi tanár menedzselésében gondoskodtak rólunk, hogy csak a művészettel kelljen foglalkoznunk. Az itt töltött idő alatt ajándékoztam Magyarországnak ezt a bronzszobrot, „karácsonyra”. Csak annyi volt a kérésem, hadd legyen beleszólásom abba, hová kerül. Az akkori pécsi polgármesterrel és a főépítésszel találtunk is egy jó helyet, a Dzsámi felé a sétálóutcán. Jelentkezett egy pécsi cég is, hogy ingyen felállítják. A terv közben valamiért változott, végül a Szent Mór utca sarkára, épp az utcatábla alá került. Sokan ezért azt hihették, ez a szent blaszfémikus kifigurázása. Zavarhatta őket a »seprűnyél«, ez a nagyjából tízcentis henger jelzi, hogy a szobor férfi. Így történhetett meg, hogy a hölgy letörte a szobor fallikus szimbólumát, megrongálva a szobrot. Pár évvel később visszaküldte postán, én egy ideig nem is tudtam erről, mert a feleségem bontotta fel a csomagot. Aztán egyszer csak megtaláltam a fiókban, akkor mesélte el a történetet” – mondja a szobrászművész, aki pályája kezdetén Amszterdamban, aztán Párizsban, később New Yorkban állított ki. Az utóbbi húsz évben egy New York-i galériával dolgozik együtt. 2017-ben itthon egy meghívásos pályázaton nyert, így készíthette el a Duna Aréna előtt álló Bajnok című szobrát.
A kérdésre, hogy vajon visszaállítaná-e a szobrot az eredeti állapotába, azt mondja, ő már eleget tett azzal, hogy ajándékba adta. Annyit sem mondtak neki, hogy köszönöm, csak hagyták, hogy felállítsa, ezek után még neki kellene költeni a restaurálásra is? Különben a felesége sem akarná, azt mondja, ez most már „az ő kabalája”.
Közel a könyvégetéshez
A pécsi rongálás szerinte inkább vicces történet, ennél sokkal kellemetlenebb az, ami Székesfehérvárott esett meg a magyar szobrászattal. „2000-ben a székesfehérvári millenniumiemlékmű-pályázaton harmadmagammal nyertünk, három szobrász három köztéri kompozíciója került felállításra, köztük az én tervem is megvalósulhatott, ami egy több mint 200 négyzetméteres fekete gránitsík, mely az égboltot szimbolizálja, rajta a honfoglalás »pillanatának« csillagállását rögzítő csillagtérképpel, mely este világított, s a felületén sétálva az lehetett az érzésünk, mintha az égen járnánk. Ezen egy ötméteres bronzhajó úszott egy képzeletbeli folyón, mely a keresztény államiságot és az országot szimbolizálta. Szép volt. Jött egy másik párt, másik városvezetés, és mindhárom kortárs szobrász alkotását elbontották. Ez kínos fényt vet a politikusok kulturáltságára, és nincs túl távol a könyvégetéstől” – véli Taubert László.
Uránvárostól a Széchenyi térig – Szoborcsokorba gyűjtik a pécsi alkotásokat
Rendkívüli küldetésre vállalkozott két pécsi gimnazista, Rajnai Hanna és Százados Ábel, mikor eldöntötték, felkeresik, lefotózzák és a Mindenpécsiszobor Instagram-oldalukra feltöltik szülővárosuk valamennyi szobrát, freskóját és épületdíszét. Ehhez segítségül hívták a neves pécsi művészettörténész és muzeológus Romváry Ferenc Minden pécsi szobor (1982) című alapművét, mely minden pécsi értelmiségi család polcán megtalálható, Hanna pedagógus szüleinek házi könyvtárában is. Az első emléke arról, hogy együtt fellapozzák, 2014-ből ered: ekkor került a Pécsi Művészeti Szakközépiskola és Gimnázium udvarára a korábban a Mecseki Kultúrpark (vidámpark) bejáratánál álló, csaknem háromméteres és héttonnás Napóra-szobor, Farkas László 1974-es alkotása. A szobrot a gimnázium (ahol Hanna édesapja, és pár évtizeddel korábban a szobrászművész is oktatott) művésztanárai kérték el a városi raktárból, ahol már két éve parlagon hevert, ők ásták ki neki az alapgödröt is. Évekkel később Hannának újra eszébe jutott a könyv, kis cetlire kiírta belőle a szobrokat és helyüket, és már barátjával együtt indultak felkutatásukra.
„Uránvárost jártuk be először, Hanna lakik ott, én csak a Cseh Tamás-dalból ismerem – meséli Ábel, utalva a Hová megy ma éjjel az Uránváros? című örökbecsű szerzeményre. – Hannával már korábban is fotózgattunk közösen, de még nem tudtuk, hogy végül ez a közös szenvedélyünk a szobrokhoz fog kötődni. Uránvárost, ahogy a neve is jelzi, az 1950-es évektől kezdve a bányászok és családjaik számára építették, sok munkásszobor, emlékmű témája is ehhez kapcsolódik. A panelházak gyakran állatokat ábrázoló kapudíszei pedig az ide költöző gyerekeknek segítettek hazatalálni a sok egyforma ház között” – meséli Ábel, aki nem csak fotóz, 16 évesen már komoly filmes múlttal is rendelkezik: először 2019-ben, majd utána még kétszer nyerte el a Cannes-i Filmfesztiválon a legígéretesebb fiatal filmes díját mobiltelefonnal forgatott kisfilmjeivel.
„Eleinte csak magunknak gyűjtögettük a szobrokat, aztán arra gondoltunk, nekünk is jó, ha mások is megismerik ezeket. Szerettük volna, ha minél több emberhez és a fiatalokhoz is eljutnak, ezért indítottuk az Insta-oldalt – folytatja Hanna. – Először csak száz-kétszáz szobrot gyűjtöttem ki a könyvből, mára több mint ötszáz van a listánkon, pedig még közel sem sikerült feltérképezni az összeset.” Nincs is könnyű dolguk, Pécs az ország szoborfővárosa: lakosságarányosan majdnem ötször annyi jut belőlük egy pécsire, mint egy budapestire. Egy téren belül is rengetegféle akad, a klasszicista figuratív alkotásoktól a hipermodern, beton és üveg, geometrikus kompozíciókig. „A Széchenyi téren úgy hittük, öt szobor van, erre kiderült, tíznél is több, pedig mióta megszülettünk, ezek itt vannak. Csakhogy legtöbben csukott szemmel járunk a városban” – magyarázza Hanna, majd Ábel folytatja: „Ahhoz képest, milyen pici, a Zsolnay-negyed kultúrája kiterjed egész Pécsre, és rengeteg művész is lakik erre, a helyiek és más művészek alkotásai keverednek a különböző városrészekben. Míg a központban a régi tereken az emlékművek dominálnak, a Tettye, a Mecsek oldalába bevágott félsziget-városrész már inkább modern alkotások otthona, míg a kertvárosban alig találni szobrokat, inkább csak díszeket. Pedig logikus lenne, hogy épp itt legyenek szobrok, amik élhetővé teszik a köztereket.”
Ábel kedvence a mecseki Ilonka pihenő, egy görög oszlopsorból és padokból álló, eldugott, erdős részen megbújó emlékhely. Dr. Kenessey Aladár sebész, a pécsi szemklinika alapítója építtette 1934-ben, miután feleségével, Szántó Ilonkával Versailles-ban jártak, és a palota mellett, dór oszlopok árnyékában megpihenve beszélgettek az idő múlásáról, a történelemről és a kapcsolatukról. Az orvos ekkor elhatározta, hogy egy hasonló, elmélkedésre, testi-lelki feltöltődésre alkalmas helyet építtet szeretett városában. Mire a pihenő elkészült, Ilonka már halálos beteg volt, két évvel később elhunyt. A róla elnevezett pihenő sírig tartó szerelmük megható emléke.
Hanna számára Uránváros a meghatározó: „Mivel itt nőttem fel, itt kötődöm a legtöbb szoborhoz. Azokat szeretem, amik beépülnek az életünkbe, ilyen a Bánki Donát úti »csacsis« óvoda mellett álló Csacsi békával, Halmágyi István 1961-ben felállított bronzszobra. A jószág háta már fényesre van polírozva, hiszen minden gyerek – korábban mi is – folyton felmászik rá, simogatja.” Ábelnek is van gyerekkori kedvence, bár aggódik, mi lesz a Gyermekklinika előtt álló óriásteknőssel, miután Böszörményi István egyelőre lefedett, 2002-es mészkő alkotása körül most komoly építkezés folyik. „Jártunk már így, hogy egy szobrot hiába kerestünk, már elbontották, de olyan is előfordult, hogy valamit húsz év után vittek vissza a régi helyére. A rongálás ellen is szeretnénk tenni, legalább a figyelem felhívásával – mondja Ábel. – Megfigyeltem, hogy ami csak kiáll valahonnét, azt az emberek általában letörik. A szobroknak a fülét, orrát, vagy lefújják, összefirkálják. A legszörnyűbb állapotban a Melocco-féle Ady-szobor van, ami úgy néz ki, mint Jacko az arcműtétei után. Ha csak két méterrel magasabb helyen, az utcaszinten lenne, nem a Barbakán árokban, már minden más lenne. Vagy ha lennének térfigyelő kamerák, mint a belváros más részein. Jó lenne, ha ezek az értékek megmenekülnének, de hát a szobrok nem termelnek bevételt, és drága a restaurálás.”
A szobrok sorsában fontos szerepet játszik, hol vannak kiállítva és mennyire illenek a környezetükbe, ebben mindketten egyetértenek. Az antik belvárosban egy modern műanyag szobor már indulatokat válthatna ki, és épp emiatt sem szívlelik sokan a környezetidegen, vaslemezekből készült, lecsorgó rozsdapatakokkal riogató tettyei várkilátót. Hanna Nyáry Zsolt női nemi szervet mintázó Kubus-szobrát említi, ami alig egy évet állt a helyén, majd vandálok ledöntötték, pedig senkit se zavart, legfeljebb azt, aki ezt tette. Sokakat megosztanak a városban Bencsik István, a Kossuth-díjas mester óriásujj-szobrai, pedig ezek szerinte kifejezetten viccesek. „Ha én a tipikus uránvárosi lakást ábrázoló, acélból és színes üvegből készült 37 négyzetmétert nem kedvelem, akkor az se legyen? – kérdi Ábel. – Ha így tüntetnénk el minden vitatható alkotást, végül maradna a városban három, embert ábrázoló, ideális alakú szobor.”
