Orbán-kormány;Budapest;Oroszország;Ukrajna;háború;menekültek;

2022-03-21 07:28:00

Az Orbán-kormány elküldte a menekülteket segítő civileket a pályaudvarokról, három hét után veszi át az irányítást a fővárosban

A civileknek hétfőre virradó éjjel össze kellett csomagolniuk a Keleti- és Nyugati pályaudvaron. A kormány a háború kitörése után most átalakítja át a menekültek segítését: az önkéntesek szerint nem minden kérdés tisztázott.

– Mi is már csak hajnali záhonyi vonatra várunk, az azzal érkezőket még útba igazítjuk, aztán pakolunk – mondták a Keleti pályaudvaron dolgozó civil menekültsegítő önkéntesek hétfőre virradó éjszaka, nem sokkal éjfél előtt. Körülöttük már sokan csomagoltak ekkor: a Migration Aid és a Vöröskereszt önkéntesei is sietősen dobozolták el a cókmókjaikat. Arról kaptak ugyanis értesítését: hétfőtől a Puskás Stadion mögötti BOK Sportcsarnokban fogadják a menekülteket, nekik pedig el kell hagyniuk a pályaudvarokat.

Előbbi nem váratlan, lapunk írta meg elsőként, hogy a kormányzat a BOK Sportcsarnokban tranzitvárót alakít ki. Kérdéseink nyomán kiadott közleményében a Miniszterelnökség azt írta, hogy ott a civilek is segíthetnek. Arról viszont nem írtak pénteken, hogy a pályaudvarokat minden önkéntesnek el kellene hagynia. Igaz, volt, ami erre utalt. mert lapunk már pénteken úgy értesült: a védelmi bizottság buszokat kért a fővárostól, hogy a Kőbánya-Kispest vasúti megállótól szállítsa a Puskás Aréna mögötti csarnokba a Záhony felől vonaton érkező ukrán menekülteket. Arról hiába kérdeztük a kormányzatot, hogy miért kell a menekülteket még a Keleti pályaudvar előtt Kőbánya-Kispestnél leszállítani a vonatról. Ez már csak azért is furcsa, mivel a BOK csarnok a Keleti háta mögött, attól nem messze található, míg Kőbánya-Kispest megálló jóval távolabb van.

A Keleti pályaudvaron és a Nyugatiban dolgozó önkéntes civilek vasárnap éjjel úgy tudták, hogy a BOK-ban folytathatják a munkájukat. Többen is azt mondták, arról tájékoztatták őket, hogy folytathatják a munkájukat, számukra csak annyi megkötés lesz: a BOK-os tranzitvárót üzemeltető védelmi bizottságnál regisztrálniuk kell. (A védelmi bizottság elnöke a fővárosi kormányhivatalt vezető Sára Botond, de tag benne Karácsony Gergely főpolgármester, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a terrorelhárítás és az alkotmányvédelem egy-egy irányítója is.)

A menekültsegítők elmondták: ők az utóbbi két-három napban hallottak a BOK-os elhelyezés ötletéről, de állandóan változott az időpont az átköltözésre, végül vasárnap délután tudták meg, hogy hétfőtől már a BOK csarnokban kezdhetnek dolgozni.

– Előnye és hátránya is van ennek – fogalmazott lapunknak egy önkéntes. Szerinte mindenképpen jó, hogy fűtött, fedett és zárt helyen alakítják ki a menekültsegítő központot, a két pályaudvaron ugyanis nyitottak voltak a menekültsegítő központok, oda gyakorlatilag bárki bemehetett, így előfordultak lopások, visszaélések. Az sem utolsó szempont, hogy a pályaudvarok várótermeiben kialakított pihenőhelyek nem is voltak túl higiénikusak, továbbá nem voltak fűthetőek. Így ottjártunkkor a Keletiben a gyerekeknek kialakított játszóterület is hűvös 10-12 fokos volt. Vasárnap éjjel a megkérdezett menekültsegítők még nem tudták, hogy milyen körülmények fogadják majd őket a BOK csarnokban. Remélték: a BOK csarnokban lesz tisztálkodó helyiség. Az Ukrajnából érkezők zöme ugyanis továbbutazna Lengyelország és Németország felé. Nekik általában néhány óra szusszanásra van szükségük és tisztálkodásra a nem ritkán több napos menekülőút után.

A hátrány az lehet, hogy nyilván sok menekült lesz, aki továbbra is az állomásokra érkezik meg. Emellett sokaknak a két pályaudvaron dolgozó civilek találtak átmeneti szállást, akik – ha bármi ügyes-bajos dolguk akad – nyilván az állomásra fognak visszamenni. – Biztos, hogy valakinek kell maradnia az állomásokon is – vélekedtek többen is.