krimi;misztikus események;pszichothriller;

- Melanie Golding: Idegen bőrben (regényrészlet)

Egy két év körüli kislány egyedül kóborol egy angol kisváros tengerpartján. A helyiek azonnal kihívják a rendőrséget. Pár perccel később megjelenik egy nő, aki az anyjának mondja magát, és magával viszi a gyereket. Ugyanezen a napon a rendőrség egy eszméletlen férfit talál, egy hegyes tárgy okozta koponyasérüléssel. Kómába esett, de él. A lakásán gyerekjátékokkal teli doboz és a kiságy. Két látszólag egymástól független esemény. Harper nyomozó azonban hamarosan megtalálja köztük a kapcsolatot. A misztikus pszichológiai thrillereket kedvelők szintúgy meglelik a számításukat a General Press Könyvkiadó gondozásában március 28-án magyarul megjelenő bűnügyi regényben, amiből ízelítőt közlünk.

Most, hogy már saját kulcsa volt, Ruby rájött, hogyan tudja olyan hangtalanul kinyitni a lakásajtót, mint egy betörő. Így amikor Leonie megpillantotta, még inkább megörült neki. A lépcsőházban lévő mozgásérzékelőknek köszönhetően Gregor természetesen tudta, hogy megérkezett. Ezúttal azonban úgy tűnt, nem vette észre a mobilalkalmazás értesítését. A férfi és Constance épp veszekedett.

Ruby halkan becsukta maga mögött az ajtót, majd megállt az előszobában, és fülelt. Már épp készült elővenni a táskájából a zöldségcsipszet, amelyet Leonie annyira szeretett, amikor azonban meghallotta a hangokat, megdermedt.

Gregor idegesnek tűnt.

– Mindene megvan, amire szüksége lehet. Mégis minek akarnád ekkora veszélynek kitenni?

– De hiszen nem is veszélyes – felelte Constance. – Csupán a játszótérről van szó. Ő is igazán játszhatna, mint bármelyik másik gyerek.

– Amint meglátják, elkezdenek majd kérdezősködni. Az pedig azt fogja eredményezni, hogy elveszik tőlünk Leonie-t.

– De hiszen a mi lányunk. Mégis miért akarná bárki is elvenni őt tőlünk?

– Ezt már párszor megbeszéltük. Senkit sem érdekelne. Azt fogják mondani, hogy gondatlanul viselkedünk. Látni akarják majd a születési anyakönyvi kivonatot, a lakcímigazolást, miután pedig egyiket sem fogjuk tudni bemutatni, téged lecsuknak, őt pedig nevelőszülőknek adják.

– Ez nem fog megtörténni. Ruby tudja, hogy óvatosnak kell lennie. Kérlek; ha nem is miattam, legalább Leonie kedvéért! Hadd vigye ki Ruby! Én itt maradok. Nem mintha messzire jutnék, nem igaz? A kabátom nélkül.

– Ugye tisztában vagy azzal, mennyire nevetséges az, amit mondasz?

Constance dünnyögött valamit, amit Ruby nem értett.

– BASZD MEG! NINCS NÁLAM A KURVA KABÁTOD! HA EL AKARSZ MENNI, TESSÉK!

– Gregor, ez fáj! Nézd, Leonie is kiborult.

– Nem miattam, hanem miattad. Már megint kezded a süketelést, annyira agymosott vagy. Bárcsak abbahagynád már végre ezt az egészet!

– Nem hagyok abba semmit. Addig nem hagyom abba, amíg nem engeded meg, hogy kimenjen. Soha nem…

Ekkor éles csattanás hallatszott, majd még egy.

Megütötte. Ruby döbbenten állt.

Azután tompa puffanást lehetett hallani, ahogy valaki a padlóra zuhant. Majd csend következett. A lány a legszívesebben berontott volna a szobába, hogy közbeavatkozzon, ugyanakkor meg sem bírt mozdulni. Közben azért fohászkodott, nehogy kinyíljon a nappali résnyire hagyott ajtaja, kilépjen Gregor, és azzal szembesüljön, hogy ő mindent hallott; nehogy azt csinálja vele is, amit Constance-szal.

– A kurva ágyában kellene lennie! Miért van ébren? A te hibád, hogy látta ezt az egészet. Ha lefektetted volna, nem lett volna itt. Rossz anya vagy. Miattad csináltam, és miattad kellett végignéznie. Szörnyű vagy. Lehet, hogy értesíteni kellene a rendőrséget, hogy itt vagy, és akkor végre megszabadulnék tőled. Biztos ők is szívesen meghallgatnák a lökött rokonaidról szóló süketelést. Ahhoz mit szólnál? Azt hiszem, szépen felszámolnák az egész agybajos szektát, a tagok felét pedig akár valamilyen bűncselekménnyel is megvádolhatnák. A gyámügyesek is seperc alatt kiszállnának. Elég lenne egyetlen hívás.

Ezt újabb érthetetlen dünnyögés követte.

Ruby hallotta, ahogy Leonie csuklani kezd. Elképzelte, ahogy zaklatottan, eltorzult pofival, némán sír. Ezek szerint valójában így viselkedik a férfi. Miért nem vette ezt eddig észre? A döbbenettől az egész teste remegett, az arca pedig izzott a szégyentől, amiért Gregor így átejtette.

Közben Constance igyekezett csitítgatni a kislányt.

Ruby keze ökölbe szorult.

Gregor ingerülten sóhajtott.

– Sosem fog így elaludni. Hozok neki egy kis altatót.

– Ne! Az nem gyerekeknek való.

– Ne aggódj! Kevesebbet adok neki, mint neked szoktam.

– Szerintem akkor sem volna szabad…

– HAGYD MÁR ABBA A KURVA VINNYOGÁST!

Újabb csattanás.

– Ez is újra miattad volt. Mikor tanulod meg végre elfogadni a helyzetet? Mindig csak veszekedsz. – Ruby hallotta, ahogy a férfi átmegy a fürdőszobába, kinyit egy szekrényt, majd becsukja. Amikor visszatért, a hangja kicsit megváltozott, és halkabban beszélt. – Nyisd ki szépen a szád, kicsim!

– Kérlek…

– Fogd már végre a kurva fejét! Nyisd ki a száját! Csináld már!

Előbb gurgulázás hallatszott, majd Leonie köhögni és prüszkölni kezdett. Rubynak muszáj lett volna bemennie, a félelemtől azonban földbe gyökerezett a lába, miközben a tétlenség miatti bűntudattól görcsbe rándult a gyomra.

– Ez túl sok volt, Gregor. Azt mondtad…

– Ne aggódj! A nagyját úgyis a szőnyegre köpte, amit most nekem kell majd feltakarítani, nem igaz?

Ruby alig mert levegőt venni. Talán ki kellene mennie, majd újra benyitnia, és úgy tennie, mintha nem is hallott volna semmit. A másik, bátrabbik énje azonban a legszívesebben berontott volna, és képen törölte volna Gregort.

Hallotta, ahogy a férfi a papírtörlővel súrolja a szőnyeget.

– Sajnálom, hogy kiabáltam veled, drágám! – Mintha egyszerűen megnyomtak volna rajta egy gombot. A lány ilyennek ismerte Gregort: kedvesnek és törődőnek. – Bocsáss meg! Csak annyira feldühít, amikor olyasmit kérsz, amit nem lehet megtenni. Nem érted, hogy a saját érdekedről van szó? Nekem sem könnyű, hogy állandóan itt vagytok mindketten. Egyfolytában azon gondolkozom, hogyan tudna Leonie kimenni, amikor biztonságos.

– De hiszen kimehetne Rubyval…

Az ezt követő csendben Ruby némán azért könyörgött, Constance nehogy ezt újra szóba hozza, figyelembe véve, mennyire feldühítette az imént Gregort. A férfi azonban nem kezdett el kiabálni, csupán sóhajtott. Úgy tűnt, elmúlt a veszély; egyelőre.

Amikor megszólalt, kedves volt a hangja.

– Túlságosan kockázatos. Valamelyik kíváncsiskodó szomszéd rájön, hogy Ruby idejár, és máris ránk uszítja a gyámügyet. Egyáltalán nem lennénk biztonságban. Ami pedig a kabátot illeti, jobban örülnék neki, ha végre elengednéd. Nem volt semmiféle kabát. Szinte meztelenül találtam rád, ráadásul be is voltál tépve. Nem emlékszel? Már többször elmeséltem, drágám. Biztos álmodtál valamit. Nem a kabát miatt vagy itt.

Az elméd játszik veled.

A hangja egyre hangosabb lett, ahogy az ajtóhoz közeledett, a túloldalon álló Rubynak azonban nem maradt ideje, hogy bármit is csináljon. Gregor kinyitotta, és megtorpant.

– Szia! – köszönt a lány, miközben igyekezett legyűrni magában a rettegést, és normálisan kinézni, nehogy a rémülettől mesterkéltnek tűnjön a mosolya. Szinte hallotta a saját szívdobogását; lehet, hogy a másik is.

– Szia! – A férfi összevonta a szemöldökét, miközben megtapogatta a zsebét, de nem találta a mobilját. – Mióta vagy itt?

– Épp most léptem be. Minden rendben?

Gregor behúzta maga mögött az ajtót, majd félrevonta a lányt. Ahogy elkezdett a fülébe suttogni, a lány a bőrén érezte a leheletét.

– Már megint a kabátról szövegel. Szerinted boldogulni fogsz vele? Muszáj lenne elmennem néhány órára. Tudnál maradni, és vigyázni, nehogy bármi baj történjen? Nem mintha ez előfordulna, de a biztonság kedvéért.

Ruby viszolygott a férfi közelségétől. A legszívesebben ellökte volna magától, és csupán valami ősi önvédelmi ösztön tartotta ettől vissza.

– Persze.

– Bármikor felhívhatsz, ha szükség lenne rá.

– Szerinted szükség lesz rá?

– Nem tudom. Elképzelhető. – Azzal gyengéden a lány felkarjára tette a kezét. Ruby próbálta türtőztetni magát, pedig egyáltalán nem akart Gregor közelében lenni, de azt sem akarta, hogy megérezze, mit is gondol róla. – Időközben azon gondolkoztam, hogy talán mégiscsak igazad volt Constance kezelését illetően. Lehet, hogy túl sok ez nekem.

– Szerinted pszichológushoz kellene járnia? – kérdezte Ruby halványan bizakodva. Ha esetleg Constance eljutna egy orvoshoz, talán Gregortól is megszabadulhatna.

– Találtam egy terápiát, amely talán neki való lenne. Persze elköteleződéssel járna. Néhány hétre el kellene utaznia, és nem érintkezhetne velünk.

– Ó, értem! Egyáltalán nem? Még Leonie-val sem? – Ennek hallatán Rubyt kirázta a hideg.

A férfi megcsóválta a fejét, látszólag őszinte sajnálkozással az arcán. Igazán meggyőző volt az előadása.

– Intenzív kezelésben részesülne, és figyelembe véve, milyen állapotban van, úgy érzem, talán megérné. – Olyan volt, mintha egy teljesen másik ember beszélt volna, nem pedig az alig néhány pillanattal korábban erőszakoskodó alak.

– Hol van ez a hely?

– Mivel mindannyiunkat megviselne, hogy nem érintkezhetünk vele, talán jobb, ha nem árulom el.

Ruby ekkor megértette, hogy ha Constance elmenne, sosem térne vissza; a férfi elintézné. Érezte, hogy a szíve majd kiugrik a helyéről. 

                                                                                                 Tóth Bálint Péter fordítása

Melanie Goldingangol írónő sok mindenben kipróbálta magát, volt többek közt mezőgazdasági és gyári munkás, gyermekfelügyelő, valamint zenetanár. Az elmúlt néhány évben nyertese vagy jelöltje volt számos helyi és országos novellapályázatnak. Első regénye, a magyarul is olvasható Életeim megfilmesítési jogait a Free Range Films csapata vette meg.

Závada Pál új formával, verses regénnyel jelentkezett. A színházi felkérésre Az ember tragédiája 2.0-ba írt nagyváradi-berlini színét írta regénnyé, belekomponálva magát és a jelent is. Így bukkan fel gyakorta Réz Pál vagy épp a karantén. A héten megjelent Apfelbaum. Nagyvárad, Berlin emberpárja furcsa parafrázisai az Ádám és Éva toposzoknak. Ádám kelet-berlini forradalomban már népvezéri ambíciókat dédelget, Éva antipólusával, Lilittel jelenik meg. Közben dúl a háború, viharzik a történelem.