„Agyamról lehúzódik az iszapkorona, aranylemezei közül szemrésem koronáján elém jön a fekete csuklyás, pálcaujjú asszony, karján az aszkéta csecsemővel, perzselt lábú, kíváncsi madarak, gyökérarcú, megbízhatatlan szentek kíséretében.” – „Elmegyek az antik bútoros mellett, részévé válok a térnek, a sokágú réz állólámpa lefejez, megmaradt testem örökzöld tölgylevél mintázatú art deco széktámla, pálmák lengedezése a ventilátor alatt, a boltos, amint melleit félretolva felpróbál egy jáspis nyakéket, hogy pont középen legyen, egy kép, amin a szövetség ládáját viszik, és valaki révült táncot jár, a halászhajót dobáló tenger a háttérben, már vérkeringésem elhagyott megállói.”
Idézeteink stílusának, nyelvi alakzatainak, belső ritmusának hasonlósága eléggé nyilvánvalónak tűnhet. Mindkettő leginkább valamilyen tudatállapot megragadására törekszik, a lélek rezdüléseit fejezi ki. Az elsőt Konrád György korai pályaszakaszának egyik alapművéből (A városalapító, 1977) vettük. A második Konrád József regényéből származik.
Világhírű apa és ambiciózus fia: korántsem egyszerű viszony, alakításában messzemenően természetes, hogy a gyermek igyekszik túlszárnyalni szülőjét, de legalábbis szeretné bizonyítani teljesítménye versenyképességét. Nem véletlen tehát, hogy A behajtó egyik alapregisztere a robusztus apai hagyaték feldolgozása: fel-felbukkannak a legendás művek (például A látogató, Ásatás), előkerülnek jellegzetes személyes tárgyai, közelebbről vagy távolabbról halljuk a hangját, egy-egy vízióban pedig személyesen is megjelenik.Az elbeszélő hol a gyermeki tisztelet, hol a távolságtartó – pályatársi – irónia hangján szól róla, olykor pedig az odi et amo szélsőségessége sem áll távol tőle. A címünkben jelzett perspektíva tehát nemcsak vonzó lehet, hanem ijesztő is. Minden önkéntelen alkotói rivalizáláson túl azonban a meghatározó élmény mégiscsak az apa – a vágyott biztonságot nyújtó szülő – szorongató hiánya.
A regénynek nincs hagyományos értelemben vett, azaz sztorivá alakítható-elmesélhető cselekménye, a szöveg párhuzamosan zajló eseménytöredékek sorozatát halmozza. Az elbeszélő személye gyakran bizonytalan, a nézőpont néha bekezdésenként vagy mondatonként változik (a „vágások” hasonló sűrűsége A városalapító jellegzetessége is), s mivel a narráció szerint hol a jelenben, hol a bibliai időkben járunk, olykor rejtély, éppen ki, mikor és hol szólal meg. A középponti szereplők egyszer-egyszer egymás alteregóinak tűnnek, máskor viszont különbözni látszanak. Ebben a világban semmi sem fehér/fekete egyszerűségű.
Az elbeszélés, mint idézetünk is sejteti, sokszor olyan bőséggel ontja a metaforikus fordulatokat, a groteszk asszociációkat, hogy a szöveg nemegyszer szinte valami dadaista prózaversre emlékeztet, időnként pedig a nyelvi kreativitás, a fantázia túlburjánzása folytán mintha egy stílusparódiát olvasnánk. Az ilyen képhalmozó részletek sokasága megterheli a művet, ezzel pedig igencsak próbára teszi a befogadó figyelmét (Bak Róbert, a Szeged.hu recenzense például nem egészen alaptalanul utasítja el ezt a kihívást). Apa és fia alkotásmódjának különbsége – többek között – épp a mértékben rejlik.
A mű egyik uralkodó motívuma – a menekülés. Az elbeszélőt vétlenül vagy kiprovokáltan szüntelenül üldözik. Miközben folyvást az otthonról álmodozik, állandóan kétes kalandokra vállalkozik. Egyszerre vonzza és taszítja a köznapi egyhangúság, a kiszámíthatóság. A regény különös, groteszk szabadulástörténetként is olvasható.
A másik időről időre visszatérő elbeszélés-elem: magának a regénynek a létrehozása. A narrátor rendszeresen felméri, hol tart a munkában, mennyit kell még megírnia, elég profán, ennyiben vicces tájékoztatókat olvas arról, hogy hány karakter is egy átlagos regény. Gyakori téma lesz az alkotás rendszerint emberpróbáló folyamata, az ihlet szeszélyessége. Mindez arra vall, hogy a regényírásnak itt kivételes, szinte létfontosságú tétje van. A mű, a teremtő aktus hovatovább az elbeszélő identitásának lényegéhez tartozik, alapfunkciója tehát az öntanúsítás: „Itt elárulhatom, hogy írtam egy könyvet” – olvashatjuk a mű zárósoraiban. Másrészt úgy tűnik: egyedül az alkotás enyhítheti az apa halála miatti fájdalmat, a veszteségtudat szorítását. Távolítja, elidegeníti, iróniával kezeli a legszemélyesebb érzelmeket. A számvetés és a búcsú regényét csak így lehetett megírni.
Infó:
Konrád József: A behajtó
Magvető, 2021
A könyvet március 30-án 17 órakor az Írók Boltjában mutatják be az ÉS-kvartett keretében.
