Védjük meg a gyerekeket! Április 3-án szavazzon nemmel! – lobogtatja a szél a várdai Meggyes utcában a villanyoszlopra szerelt kutyanyelvet. Bő 50 méterrel arrébb, a Fő utcában is a kormány gründolta, gyermekvédelminek mondott, homofób népszavazáson részvételre buzdít a hirdetés. Groteszk a látvány, nehéz elképzelni, hogy a félezres, csendes kis somogyi zsákfalu nyugalmát valaha is erőszakos-zajos LMBTQ-propagandisták zavarják meg.
– Ez egy butaság! – mondja egy idős asszony, aki unokájával a kisboltba ballag a buszfordulóhoz. Igaz, erősebb minősítést használ. – Mitől kellene megvédeni a gyerekeket? Tényleg azt hiszik, hogy a falvakban hülyék élnek? Szerintem ez a kérdés még a nagyvárosokban sem probléma, nemhogy egy ekkora helyen. Inkább próbálnának olyan dolgokban segíteni, ami könnyebbé teszi a mindennapokat! Például, hogy legyen egy boltunk normális nyitvatartással. Mert az a mostani olyan, hogy elmondhatjuk, van bolt a faluban: reggel hattól délután kettőig van nyitva, pénteken csak délig, szombaton pedig tízig, kedden ráadásul ki sem nyit. És nincs választék, viszont nagyon drága. Csak olyat vesz meg az ember, ami hirtelen nagyon kell. Meg azoknak az öregeknek jó, akik nem tudnak utazni. De a többség inkább autóba ül, és átmegy Somogyjádra, vagy még inkább bemegy Kaposvárra.
Egy fiatal, kétgyerekes nő szerint az orvos hiányzik leginkább a faluból: a felnőtteket ellátó doktor hetente egyszer jön ki Somogyjádról, a gyerekorvoshoz viszont utazni kell: a régi doktor kijárt, az új viszont nem hajlandó, így, ha valahol megbetegszik egy gyerek, irány Somogyjád. Vagy a kaposvári kórház.
– Ilyenekkel kellene foglalkozni, nem olyan hülyeségekkel, hogy az iskolában átoperáltatásra buzdítják a gyerekeket a melegpropagandisták – legyint egy biciklit toló férfi.
– Az ilyen kistelepülésekről mindent elvittek már, nálunk is bezárt a posta, gyógyszertár is csak Jádon van, ahogyan óvoda és iskola is. A kicsiket is reggel fél nyolckor fel kell tenni a buszra.
Pedig volt itt is iskola, az alsó tagozat a kilencvenes évekig működött, mennyivel egyszerűbb volt, nem kellett a kisgyerekeknek utazni, s ha végeztek, akár egyedül is haza tudtak menni, hiszen mindenki ismer mindenkit, nem kellett félteni őket.
– Inkább arra figyelnének, hogy normálisan tudjanak keresni az emberek, s ehhez ne kelljen naponta órákat utazniuk – mondja egy középkorú asszony. – És ha van normális fizetés, akkor tudnak venni a gyereknek rendes ruhát, könyvet, számítógépet, hogy ne maradjon le tudásban a többiektől, no és ennivalót, de nemcsak kenyeret, hanem normális húst, zöldséget és gyümölcsöt. Mert tudok olyan családról a faluban, akiknél a gyerekek reggeli nélkül mennek iskolába, s a tízóraira kapott étel az első, amit aznap esznek.
A lapunk által megkérdezett szociológus egyetért a megszólalóinkkal: a kormánynak inkább a gyermekszegénységgel és -éhezéssel kellene foglalkoznia, mint a gyermekvédelminek titulált népszavazással.
– A jövedelmi szegénységben, vagyis a mediánbér 60 százalékánál kevesebből élők aránya még a hivatalos statisztikák szerint is 10 százalék, azaz csaknem egymillió ember, s az elmúlt években nőtt a számuk
– mondta Farkas Zsombor szegénységkutató. – Körülbelül 125-130 ezer gyerek viszont ennél is rosszabb helyzetben van, családjaik ugyanis csak a mediánbér 40 százalékából, vagy annál is kevesebből kénytelenek megélni, esetükben tartós nyomorról beszélhetünk, s számuk az elmúlt öt évben megduplázódott. Csak a 0-5 éves korosztályban van 55 ezer mélyszegénységeben élő kisgyerek, akik közül tízezernél is többen éheznek. Természetesen nem úgy, mint ahogyan Afrikában, ahol sokszor konkrétan nincs mit enni. Idehaza szociális alapon például minden gyereknek jár ingyenes intézményi közétkeztetés, de alultápláltak, nem megfelelő ételeket esznek, esélyük sincsen az egészséges élelmiszerre. Otthon ráadásul sokszor reggeli vagy vacsora sincsen, nem véletlen, hogy az ételosztásokon az utolsó adag is elfogy.
A nyomor ráadásul, mivel a nagy országos rendszerek nem megfelelően működnek, újratermeli magát. Farkas Zsombor szerint az államnak a népszavazás helyett sokkal inkább a gyermekjóléti alapelemek és a gyermekvédelmi szakellátás fejlesztésével kellene foglalkoznia, meg kellene próbálni felszámolni a szegregátumokat, átfogó-komplex fejlesztési programokat kellene kidolgozni a leszakadt térségek felzárkóztatására. Ami arányaiban sokkal hatványozottabb feladat, mint egy-egy különálló település „rendbetétele”.
– Ez lenne az állam felelőssége – jelentette ki a szegénységkutató. – Északkelet-Magyarország, Nógrád, Dél-Heves, a baranyai Ormánság, Dél-Somogy és Külső-Somogy egyes részei menthetetlenül leszakadtak. Nincs munkahely, bolt, orvos, posta, iskola, óvoda, gyógyszertár, nem elérhetők az alapvető szolgáltatások, nincsenek szórakozási lehetőségek, sokszor még kocsma sem. Nem egy-egy településről beszélünk, hanem egész járásokról, ahol az emberek többsége mélyszegénységben él, így a gyerekek is. Akiknek nincs kitörési lehetőségük, hiszen ezeken a településeken az oktatás is sokkal gyengébb, mint az ország más részein, nincs elegendő tanár, nincsenek fejlesztőpedagógusok, így a gyerekek legnagyobb része érdemi, a munkaerőpiacon minimálisan szükséges tudás nélkül kerül ki az iskolákból. És ez nemcsak a szegregátumokra, gettókra igaz, de egyre több kistelepülésre is.
