Itt van az Orbán-kormány három hazugsága, amellyel a Fidesz újra kétharmados győzelmet szerzett

A kampányhajrá irányát meghatározó, választók tömegeit befolyásoló kormányzati állítások köszönőviszonyban sem voltak a valósággal. De működtek.

Két nappal a szavazás előtt a legpolgáribb budai kerületben középkorú hölgyek beszélgettek a reggeli buszra várva. A téma a választás volt, a konklúzió pedig a következő: bár nagyon elegük van Orbánból, de mégis a Fideszre fognak szavazni, mert nem akarják, hogy a gyereküket katonának vigyék.

A körzetet szűk többséggel az ellenzék nyerte, az eset ugyanakkor tanulságos: jól szituált, a felső középosztályhoz tartozó, minden információs csatornához hozzáférő felnőttek számára is hihető volt, hogy a kormány a békét és a magyar fiatalok életét védi a „háborúpárti” ellenzékkel szemben (de ugyanezt az érvelést hallottuk a másik végletet jelentő, segélyből élő alföldi roma családtól is). Az alábbi összeállításban összegyűjtöttük a kampányhajrá legfontosabb kormányzati állításait, hogy megvizsgáljuk a valóságtartalmukat az egyes témákhoz tartozó jogi háttér, a hazai nyilvánosság jelen viszonyai között egyre elhanyagolhatóbb szerepet játszó tények elemzésével – legalább az utókor tájékoztatása végett.

„Márki-Zay az ukrán frontra küldené a fiainkat” (Cím a kormányközeli sajtóból)

Magyarországon bő másfél évtizede nincs sorkötelezettség. A kötelező sorozást – az erre irányuló erőteljes társadalmi nyomást érzékelve – a Medgyessy-kormány törölte el 2004-ben. A sorkötelezettség eltörlését a Fidesz ellenezte. Az akkor ellenzékben lévő párt csak úgy ment volna bele a kétharmados támogatást igénylő változtatásba, ha azzal párhuzamosan bevezetik a „sorozás light”-ot, vagyis a nemzetőrséget (2-3 hónapos kötelező kiképzés a 18. évüket betöltött fiúknak, amit a későbbi években további kiképzési szakaszok követnek). A baloldali kormány javaslata a professzionális hadsereg volt, amelyben a katonai hivatást választók védik az országot. Több éves vita után, a Fidesz folyamatos ellenállásának dacára végül ezt a megoldást iktatták törvénybe. Azóta csak a Fidesz, illetve esetenként a Magyarországon soha kormányzati pozíció közelébe nem került ultrajobboldali szélsőség vetette föl a kötelező sorozás visszaállításának ötletét.

A hadkötelezettséget továbbra is tartalmazza a magyar jogrend, de kizárólag minősített időszakokra írja elő: „külső fegyveres támadás veszélye vagy annak bekövetkezése esetén, továbbá szövetségi kötelezettség teljesítése érdekében”, rendkívüli állapot bevezetése vagy az Országgyűlés külön döntése alapján, nagykorú, magyar állampolgárságú férfiakra kiterjedően (50 éves életkorig). Ennek elrendeléséhez kétharmados parlamenti többségre van szükség.

Amiről a kampány során Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt beszélt – hogy egy esetleges NATO-kérés esetén Magyarország fegyverek vagy akár katonák küldésével is részt venne az Ukrajna elleni orosz támadás megfékezésében -, az a fentiek alapján semmilyen formában nem érintené a magyar anyák nem katonai foglalkozású gyermekeit. Ebben az esetben, amikor Magyarország nem hadviselő fél, kizárólag a külföldi NATO-missziókban történő katonai részvételről lehet szó. Ezek ellen a Fidesz sosem emelt szót, a béketámogató műveletnek nevezett missziókban mindig részt vesznek magyar hivatásos katonák, és rendre többen jelentkeznek, mint ahány hely van. Ennek oka, hogy a hivatásos katonák nem feltétlenül idegenkednek a fegyveres konfliktusoktól (a részvétel növeli az érintettek harci értékét, előmeneteli lehetőséget jelent stb.), a közreműködésért pedig kimagasló jövedelem is jár. (Amúgy az Orbán-kormánytól egyáltalán nem idegen, hogy magyar katonákat küld külföldre, akár olyan katonai konfliktusokba is, ahol Oroszország az egyik szemben álló fél. A honvédelmi tárca legutóbbi, tavaly novemberi vonatkozó közlése szerint tíz külföldi NATO-misszóban vagyunk jelenleg érintettek, többek között Grúzia, Koszovó, Irak, Mali, Nyugat-Szahara, Kuvait és Libanon területén.)

Amikor tehát a kormánysajtó azzal riogatott, hogy az ellenzék olyan (civil) magyar fiatalokat küldene az ukrajnai háborúba, akik nem akarnak odamenni, nem mondott igazat: nem volt ilyen ellenzéki szándék, és civilek hadba hívása nem is történhet meg kétharmados parlamenti felhatalmazás nélkül.

„Ha a baloldal nyer, másnap megindulnak Ukrajnába a fegyverszállítmányok” (Idézet Orbán Viktor székesfehérvári kampányzáró beszédéből)

A fegyverszállítmányok megindítása a jelenlegi feszült helyzetben azért lehet perdöntő jelentőségű, mert Oroszország többször fenyegetőzött azzal, hogy az Ukrajnának fegyvert küldő országokat hadba lépő feleknek tekinti, és nem zárja ki velük szemben a katonai megtorlás lehetőségét. A képet árnyalja, hogy az uniós tagállamok döntő többsége küldött már valamilyen hadi felszerelést Ukrajnába, térségünk országai közül szállít(ott) fegyvert Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Románia is, és egyiküket sem érte semmilyen retorzió Oroszország részéről. Orbán Viktor állításának azonban nem csak a fegyverszállítások reális következményei felől nézve hiányzik a ténybeli alátámasztása.

A hatályos alkotmány szerint „A miniszterelnök megbízatásának megszűnésével a kormány megbízatása megszűnik. A miniszterelnök megbízatása megszűnik az újonnan megválasztott Országgyűlés megalakulásával (…) A kormány a megbízatása megszűnésétől az új kormány megalakulásáig ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét.” Amikor Orbán a fenti mondatot kimondta, pontosan tisztában volt vele, hogy nem mond igazat: az országgyűlési választás másnapján, és utána még legalább egy (de inkább több) hónapig az előző kormány marad hatalomban, egészen addig, míg az új kormány tagjait az új összetételű parlament meg nem választja, és a kormányprogramot el nem fogadja. Az orbáni állítást csak az tehette volna igazzá, ha ő maga készül fegyverszállításra, hiszen a választás másnapján, és még jó ideig ő marad a miniszterelnök, a választás eredményétől függetlenül. Ráadásul ahhoz, hogy egy bizonyos fegyvertípust érdemes legyen felajánlani Ukrajnának, két további alapfeltételnek kell teljesülnie: egyrészt az adott fegyverzetnek rendszeresítve kell lennie az ukrán hadseregben (hiszen ha nem értenek hozzá, akkor a fegyver mellé kiképzőket is kell küldeni, nem beszélve a kiképzés időszükségletéről), másrészt pedig Magyarországnak akkora készlettel kell rendelkeznie belőle, hogy a védelmi képességeinket ne csökkentse érdemben egy bizonyos mennyiség átadása. Hogy a választás másnapján fegyverszállítmányok indulhassanak Magyarországról Ukrajna felé, ahhoz a szóban forgó fegyvereknek – az említett kiválogatási folyamatot követően – április 3-án már bevagonírozva kellett volna állniuk valahol a határ közelében, szintén az Orbán-kormány előzetes döntése alapján, hiszen ilyen döntést rajtuk kívül sem április 3. előtt, sem a választást követően még sokáig nem hozhat senki. A fegyverszállításra vonatkozó miniszterelnöki bejelentés tehát szintén nem tartalmazott igazságot.

„Ha van orosz gáz, akkor van olcsó ellátás a magyar családoknak, és van rezsicsökkentés. Ha nincs orosz gáz, nincs rezsicsökkentés” (Idézet Orbán Viktor moszkvai sajtótájékoztatójáról)

Nem csak a választási kampánynak volt az egyik legfontosabb állítása az olcsónak mondott orosz gáz és a „rezsicsökkentés” összekapcsolása, hanem az Orbán-kormánynak az Ukrajna elleni agresszióhoz való hozzáállását is meghatározta. Ez a tematika ugyanakkor a Fidesz kormányzási gyakorlatáról is sokat elmond, hiszen a „rezsicsökkentésnek” nevezett állami árszabályozásnak a létezése eddigi 8 éve alatt soha nem volt semmi köze az orosz gáz beszerzési árához: ez egy színtiszta politikai termék, valóságtartalom nélkül. Magát az árszabályozást egy 2013-as törvénymódosítással 2014-ben vezette be az Orbán-kormány, miután 2010-től kezdődően – a világpiaci árakhoz igazodva – több lépésben emelte a rezsiárakat a Bajnai-kormány idején kialakult árszinthez képest. A tényleges világpiaci gázár a „rezsicsökkentés” bevezetésétől egészen 2021. májusáig – egy egészen rövid időszaktól eltekintve 2018-2019 fordulóján – alacsonyabb volt, mint amennyit a magyar háztartások fizettek érte. Vagyis a „rezsicsökkentés” a tényeket tekintve rezsinövelés volt: miközben a kormány minden csatornán arról kommunikált, hogy megvédi a magyar fogyasztókat a magas energiaáraktól, valójában drágán adott el nekik valamit, amit olcsón vett, és ezzel a trükkel az állami nagykereskedő meg néhány kormányközeli magánvállalkozás százmilliárdos extraprofitra tett szert.

2021. májusától a világpiaci árak magasabbak, mint a „rezsicsökkentett” tarifa, de annak, hogy mennyit fizetünk, most sincs köze az orosz gáz árához. Oroszországtól ugyanis, mint azt elsőként a Népszava megírta, a tőzsdei (világpiaci) árhoz kötött árszinten vesszük a gázt. A beszerzési, illetve a háztartási gázár különbségét pedig az állami költségvetés pótolja ki – egyelőre –, mindannyiunk adójából. Ez 2021-ben és 2022-ben több mint 200 milliárd forintba került, idén pedig, ha minden változatlan marad, a számla meghaladhatja az 1000 milliárdot, az éves GDP 2 százalékát.

Az orosz gáz tehát egyrészt nem olcsó – amit közvetett módon a választások utáni sajtótájékoztatóján Orbán Viktor is elismert –, másrészt semmi kapcsolata nincs a rezsiárakkal. Amikor a miniszterelnök az ellenkezőjét állította, megint csak valótlanságot beszélt.

Mindezek a ferdítések természetesen nem határozhatták volna meg százezrek vagy milliók szavazási magatartását egy olyan országban, ahol a sajtó szabad, és az emberek ellenőrizhető tények alapján döntenek. Magyarországon viszont, a Fidesz által kontrollált, a hazugságokat mindenkihez eljuttató, a cáfolatokat viszont a közönség nagy részétől elzáró nyilvánosság körülményei között a kétharmad megszerzésében biztosan szerepük volt.