Orbán Viktor;vers;A költészet napja;Ukrajna;háború;

2022-04-11 08:24:00

Egy ukrán költőnő Hogyan öltem című versét írták fel Orbán Viktor budapesti háza elé

Április 11. van, a költészet napja, és mint az elmúlt néhány évben mindig, Orbán Viktor ma is kapott egy verset, amelyet diákok írtak fel krétával a járdára a budapesti Cinege úton fekvő családi háza háza elé.

Helyszínen járó kollégánk közlése szerint Budapesti Német Iskola és Thomas Mann Gimnázium épületétől az Orbán-rezidenciág húzódó vers az ukrán költőnő, Ljuba Jakimcsuk Hogyan öltem című alkotása, amelynek korábbi fordítását még a Litera irodalmi portál közölte 2018-ban:

Hogyan öltem

(Як я Вбила)

most minden családi kapcsolatom telefonos
és minden családi kapcsolatom kihallgatják
tudni akarják, kit szeretek jobban, anyát-e vagy apát
tudni akarják, mitől beteg a mamám, aki a kagylóba kiált, jaj-jaj-jaj
kíváncsiak arra is, mit gondol a húgom a barátjáról
aki korábban az én barátom volt

most minden telefonos kapcsolatom vérrokonság
a vérem mindenből kihallható
tudniuk kell, hány százalék benne az ukrán
a lengyel, az orosz és hogy van-e benne cigány
és tudniuk kell, hogy kinek adtam belőle
hogy a hemoglobin-szintem zuhant-e le vagy a tető
és hogy lehet-e sejtfalból határfalat húzni

köztem és anyám közt sírhalmok százai
és nem tudom, hogyan ugorjam át őket
köztem és apám közt száz lövedék repül
és nem tudom madárnak látni őket
köztem és a húgom közt fém pinceajtó
középen ásónyéllel kitámasztva
köztem és a mamám közt imából van paraván
vékony selyemfal, nem ereszt át semmit, de semmit

annyira egyszerű telefonon tartani a kapcsolatot a családdal
annyira könnyű a számlát inszomniával és nyugtatókkal kiegyenlíteni
és mint a részegség, olyan hallgatni ahogy a másik vére a fejhallgatón dobol
főleg, hogy közben az enyém sörétté csomósodik és kilő:
puff!
!

A vers többé-kevésbé nyilvánvaló célzás arra, hogy Orbán Viktor nem hajlandó teljes mellszélességgel kiállni Oroszország ellen a Vlagyimir Putyin elnök parancsára Ukrajna ellen február 24-én elindított háború miatt. Az Orbán-kormány nem támogatja az orosz energiahordozók importját sújtó EU-s szankciókat és nem engedi, át Magyarország területén a közvetlenül Ukrajnának szánt fegyverszállítmányokat sem. Ráadásul a miniszterelnök késlekedett a Bucsában orosz katonák által végrehajtott tömegmészárlás elítélésével is. Szerdán a nemzetközi sajtótájékoztatóján még csak csak független vizsgálatokra szólított fel, azt állítva, az orosz felelősség emlegetése „zsurnalizmus”, mielőtt szombaton kiadta volna a közleményt, hogy „természetesen” elítéli, ami a Kijevtől 25 kilométerre északnyugatra fekvő városban történt.