Emlékszik a hatvanötös húsvéti tornára?
Hogyne emlékeznék, hiszen akkor rendezték meg utoljára. Ráadásul a Honvéd is résztvevő volt, így én is szerepeltem. Azért kerültünk a mezőnybe, mert a Ferencváros visszavágót játszott a Vásárvárosok Kupája negyeddöntőjében a Bilbaóval. Majd a Juventus 1:0-s torinói legyőzésével el is nyerte a VVK-t.
Azelőtt járt húsvéti tornán?
Nem, mert hatvannégy elején igazolt le a Honvéd a MÁV DAC-tól. Hatvanhárom őszén Győr konkurált Budapesttel: az ETO nyerte az aranyérmet az NB I-ben, a MÁV DAC pedig harmadik lett az NB I/B-ben. Mivel az első osztály tizennégy klubot számlált, a MÁV DAC a tizenhetedik legjobb csapat volt az országban. Ráadásul gólkirály lettem, és az ifjúsági válogatottban olyan társak között futballoztam, mint Géczi Pista, Páncsics Miki, Varga Zoltán, Puskás Lajos, Zámbó Sanyi. Az ifikhez feljártam Pestre, a húsvéti tornákra nem. De a hagyományos eseménynek óriási nimbusza volt, s a legfőbb különlegességét az adta, hogy vasárnap Bécsben, hétfőn Budapesten – vagy fordítva – találkozott a négy csapat.
A Honvéd bravúrosan ugrott be 1965-ben!
Konkrétan megnyertük a tornát. Bécsben 2:1-re legyőztük az Austriát, én csereként szálltam be Komora Imre helyett. Ám a tartaléknak is jutott a nejlonharisnyákból... De nemcsak a bevásárlás miatt élveztük Bécset. Az osztrák főváros nekünk nagyon is Nyugatnak tetszett. A Práter stadionban pedig igazi meccshangulat uralkodott, a magyar–osztrák rivalizálás akkor még a folklór része volt mindkét országban. Hatvanötben a 109. és a 110. magyar–osztrák válogatott találkozó zajlott, és a két meccsen csak két olyan osztrák játékos akadt, aki nem szerepelt az Austriában vagy a Rapidban ellenünk. Úgy értem, a Honvéd ellen. Szanwald, Binder, Koller, Buzek... micsoda nevek!
A Rapid mégis kapott egy ötöst...
Tichy Lajos tíz perc alatt bevágott kettőt, a félidő 4:2, a vége 5:3 volt. Abban az évben a Honvéddal is ugyanúgy megjárták az osztrákok, mint a válogatottal: a vb-selejtezőkön Bécsben 1:0-ra, itthon 3:0-ra veszítettek.
Azt még meg sem kérdeztem: hatvanötben melyik volt a másik „húsvéti” magyar csapat?
Az Újpest. Bécsben 3:1-re legyőzte az Austriát, itthon ugyanennyire kikapott a Rapidtól.
Hogy stílszerű legyek, az ön beilleszkedése is rapid volt.
Noha alig tudtam megszólalni, amikor először a Honvéd öltözőjébe léptem, hamar feltaláltam magam. Első rangadómon, tíz nappal az után, hogy húsz éves lettem, a zsúfolt Népstadionban 4:1-re nyertünk a Fradi ellen, és két gólt értem el. Rákosi Gyuszi az utolsó percben szépített; úgy rémlik, különösebben nem örült a góljának... Abban az évben, 1964-ben elnyertük az MNK-t, így szerepelhettünk a Kupagyőztesek Európa Kupájában. Ez számomra azért fontos, mert a KEK első fordulójában Lahtiban 12:0-ra vertük a finn Reipast, és öt gólt szereztem.
Mégis csak öt évet töltött a Honvédban. Miért?
Mert hatvankilencben visszaszóltam Preiner Kálmán edzőnek. Elnézést kértem, de nem felejtett. Hatvanhétben huszonhét, hatvannyolcban huszonkilenc bajnokin játszottam, hatvankilencben már csak kilencen. Viszont új életet kezdhettem Tatabányán, ahol ugyanolyan jól éreztem magam, mint Kispesten, és anyagilag sem jártam rosszabbul, sőt. Ráadásul a Bányászból válogatott lettem. Az 1972-es olimpián négy mérkőzésen szerepeltem, az NDK elleni 2:0-s meccsen gólt is lőttem Passauban. Szerintem a valaha volt legkiválóbb keletnémet csatárhármas játszott Streich, Peter Ducke, Sparwasser összetételben. Az eredmény azt mutatja: a Tóth Kálmán, Dunai II, Várady Béla trió még annál is jobb volt. A lengyelek elleni döntőben csak csereként játszottam, igaz, Kocsis Lajos sem kezdett... Kikaptunk 2:1-re, de azóta a közelében sem jártunk az olimpiai döntőnek, pedig ennek már ötven esztendeje.
Mi a véleménye hazánk vagy harminc éve „jelenlegi” labdarúgásáról?
Én nem mondok rosszat a magyar futballról. Maradjunk annyiban: a maiak is igyekeznek.
Mit csinál mostanában?
A Budafok kettőnél vagyok masszőr. A labdarúgó-pályafutás után huszonkét évet gyúrtam le a Honvédnál, utána tizenhetet Újpesten. A fizikai munkát nem lehet hirtelen abbahagyni, ezért dolgozom még hetvenhét évesen is. Meg azért, mert a futball világából nem tudok kiszakadni.
Kispestre kijár?
Többé-kevésbé. Mondanám, hogy beszélgetek a régiekkel, de a hatvanötös tornagyőztesek közül, sajnos, már nem él Takács Béla, Posch, Sipos, Mihalecz, Nógrádi, Tussinger, Nagy György, Tichy, Katona sem.
A húsvéti torna 2022-ben pusztán csak álom. A világranglistán Ausztria a harmincnegyedik, Magyarország a negyvenedik. Az NB I tabelláján a Honvéd a kilencedik, előtte a felcsúti, a kisvárdai vagy a mezőkövesdi csapat...
Megpróbálok nem szomorkodni. Inkább eljátszom a gondolattal, hogy ott vagyok a pályán Sipos Ferivel, Komorával, Tichy Lajossal. Ön sem maradna otthon, és nem csupán a locsolás miatt, hanem azért, hogy délután felülhessen a lelátóra. Higgyen nekem, tapasztalatból mondom: egy Austria, Rapid elleni kettős győzelemnél nehéz elképzelni kellemesebb húsvéti ünnepeket.
