Négy hónapja még elképzelhetetlen lett volna, hogy Finnország — és nyomában talán Svédország — feladja a hidegháború évtizedei alatt is féltve őrzött katonai semlegességét, és benyújtja csatlakozási kérelmét az észak-atlanti szövetséghez. De az Ukrajna elleni orosz agresszió megváltoztatta a biztonságról szőtt elképzeléseiket és a lakosság véleményét: mindkét ország heteken, illetve hónapokon belül dönthet a NATO-tagságáról.
Vlagyimir Putyin orosz elnök és környezete a háború előtt azt követelte, hogy állítsák le a szövetség bővítését és jelentősen korlátozzák a jelenlétét a kelet- és közép-európai térségben. Ennek éppen az ellenkezője történik: az ukrajnai invázió után a NATO nem csak megerősítette a keleti szárnyát, de tagállamainak száma hamarosan 30-ról 32-re emelkedhet. Szakértők feltételezik, hogy Finnország már elszánta magát a lépésre, és kicsit később a jelenleg még tétovázó Svédország követni fogja skandináv szomszédját.
Ukrajna lerohanása megmutatta, hogy mi történhet, ha egy európai országot nem védelmez a nyugati katonai szervezet biztonsági ernyője.
Sauli Niinisto finn elnök márciusban Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral tárgyalt, aki világossá tette, hogy a tagfelvételi kérelmeket gyorsan elbírálják. De a csatlakozási folyamat még így is eltarthat néhány hónapig, hiszen időbe telik, mire a 30 tagállam parlamentje ratifikálja a bővítést. A finneket és a svédeket aggasztja, hogy mi történhet addig is, amíg a szövetség nem garantálja a biztonságukat. Vajon a kiszámíthatatlan és agresszív Oroszország nem tekinti-e provokációnak a két ország NATO-hoz való csatlakozását? Moszkva már figyelmeztette Helsinkit és Stockholmot, hogy nukleáris fegyvereket telepítene a közelükbe, ha csatlakoznának a katonai szervezethez. Nyugati szakértők szerint a Litvánia és Lengyelország közé ékelődött kalinyingrádi enklávéban az oroszok már elhelyeztek atomfegyverrel is felszerelhető Iszkander cirkálórakétákat, amelyek elérhetik Berlint vagy Varsót.
Egy magas rangú finn tisztségviselő a brit Financial Timesnak nyilatkozva elismerte, hogy a tagfelvételi kérelem jelentős kockázatot rejt Finnország és a NATO számára. Egy katonai szövetséghez nyugodt időben kell csatlakozni, hogy ne vigyünk instabilitást a szervezetbe”, mondta. A megváltozott biztonsági környezetről készült friss jelentésében a helsinki kormány valószínűsíti, hogy Finnország és partnerei a csatlakozási tárgyalások és az átmeneti időszak alatt célpontjai lesznek külső befolyásolási kísérleteknek és politikai nyomásgyakorlásnak. A finnek ezért is tartják fontosnak, hogy a tagállamokat kétoldalú találkozókon, megbeszéléseken tájékoztatassák a törekvéseikről. Ennek keretében került sor április 20-ikán Sauli Niinistö és Áder János köztársasági elnök telefonbeszélgetésére.
A Svédországban kormányzó szociáldemokraták egyelőre kivárnak, még nem álltak ki egyértelműen a NATO-tagság mellett. A katonai szervezethez való csatlakozást sokáig ellenző pártban belső vita folyik a kérdésről, amelyet a jövő hónapban szeretnének lezárni. Magdalena Andersson miniszterelnök a márciusban már megvillantotta a lehetőséget, amikor azt mondta, nem elképzelhetetlen, hogy tagfelvételi kérelmet fognak benyújtani az észak-atlanti szövetséghez. A kérdés a szeptemberi parlamenti választásokat megelőző kampány egyik fő témája lehet.
Harmincan döntenek a 32-ről
Putyin ide, háború oda, ezt a kását sem eszik forrón. Ha a finn és a svéd kormány nyáron valóban beadja csatlakozási kérelmét a NATO-nak, elsőként el fogják bírálni, mennyiben felelnek meg az észak-atlanti szövetség alapszabályában lefektetett elveknek (teljes mértékben), illetve a katonai és egyéb feltételeknek (úgyszintén). Ha Brüsszelben mindenki nagyon siet, akkor ez a folyamat heteken vagy hónapokon belül lezáródhat, s ha a két belépni vágyó eltekint a népszavazástól, akkor már csak az van hátra, hogy mind a harminc mostani tagállam törvényhozása ratifikálja a szervezet bővítését. Ez a legutolsónak felvett Észak-Macedónia esetében 2019 februárjától 2020 márciusáig tartott.
A bővítésre azonban három felől is veszély leselkedhet. A legnagyobb akkor, ha a franciák Marine Le Pent választják most meg elnöknek - lapzártánkkor ez a verzió még nem volt kizárható. Le Pen ki akarja vezetni Franciaországot a NATO katonai szervezetéből, ami mindent összezavarna. Nyugaton Orbán Viktort is gyanakodva méregetik: ő Putyin legjobb embere a szövetségben. A mozgástere ugyanakkor szűk, nem valószínű, hogy szembe merne menni egyszerre 29 szövetségessel, lám a gazdasági szankciókat is rendre megszavazta. A harmadik és legváratlanabb csapda a washingtoni. Amióta Donald Trump felvetette a szervezetből való kilépés gondolatát, legalábbis megingott az amerikai jobboldal korábbi, erősen atlantista meggyőződése. Két hete a republikánus képviselők 30 százaléka nemmel szavazott egy a NATO iránti elvi támogatást kifejező határozatra. Ezzel együtt kicsi az esélye annak, hogy a 30-ak közül bárki megvétózná a 32-vé válást. Az Ukrajna elleni háború elhúzódása, netán eszkalációja pedig végképp lezárna minden ezzel kapcsolatos vitát.
A NATO júniusban Madridban tartja következő csúcstalálkozóját, amelyen a résztvevők a bővítés mellett megvitatják a szövetség jövőjét Putyin ukrajnai agressziójának fényében. A szervezet az elmúlt hónapokban megerősítette keleti szárnyát, ahol jelenleg 40 ezer katona teljesít szolgálatot a parancsnoksága alatt. Szakértők azt várják a csúcstól, hogy dönteni fog állandó bázisok telepítéséről az Oroszországgal és Fehéroroszországgal hatásos országokba. A közép- és kelet-európai régióba, köztük Magyarországra, a NATO harccsoportokat vezényelt, amelyek jelenleg bizonyos időkozönként váltják egymást, de jelenlétüket Madrid után állandósíthatják. A spanyol fővárosban a tagállamok beszámolnak arról is, hogyan növelik védelmi kiadásaikat, hogy azok minél előbb elérjék GDP-jük két százalékát. Több ország máris elhatározta a hadi költségvetés jelentős emelését.
Karöltve a nyitott kapuk felé
Sok finnt és svédet arra ébresztett rá az ukrajnai háború, hogy saját hadseregük vagy diplomáciájuk nem biztos, hogy önmagában elég elrettentő erővel bír az atomfegyverekkel is rendelkező Oroszország számára. A konfliktus kitörése óta ezért olyan drámai mértékben megemelkedett a NATO védernyőjének vonzereje a két észak-európai országban, ami korábban elképzelhetetlennek látszott.
A fordulat az Oroszországgal közvetlenül határos Finnországban volt látványosabb. Az elmúlt két évtizedben a finn közvélemény nagyjából 15-25 százaléka pártolta volna a belépést az észak-atlanti szervezetbe, ám ez a háború kitörését követően 60 százalék fölé ugrott. Svédországban szintén jelentősen átalakult a közhangulat; az előző években mért 30 százalék körüli szintről a múlt hétre 50-55 százalék fölé nőtt a csatlakozás pártolóinak aránya.
Habár a hozzáállás mindkét országban megváltozott, Finnország egyelőre jóval proaktívabb: a helsinki parlament múlt héten napirendre vette a belépés előnyeit és hátrányait bemutató jelentést. Széles körű politikai konszenzus körvonalazódik a csatlakozás mellett, Sanna Marin finn miniszterelnök nemrég arról beszélt, hogy a döntés heteken belül megszülethet.
Svédországban egyelőre nem pörögtek fel ennyire az események, a kormány óvatosabb. Ennek a hátterében az állhat, hogy a katonai semlegesség fontos részét képezi a nemzeti identitásnak: Svédország az elmúlt több mint két évszázadban stabil békének örvendhetett, amit annak szokás tulajdonítani, hogy az ország kimaradt a különböző szövetségi rendszerekből. Szintén a semlegesség iránti ragaszkodást erősíti a legendás szociáldemokrata miniszterelnök, Olof Palme külpolitikai hagyatéka. Továbbá az is sokat nyom a latban, hogy a kormányzó Szociáldemokrata Párt egészen a közelmúltig ellenezte a NATO-csatlakozást. Svéd sajtóértesülések szerint Magdalena Andersson miniszterelnök azt szeretné, ha a párttagság a belépés mellett foglalna állást, amikor lezárul a kérdésben nemrég megindított belső vita. Torbjörn Sjöström, a Novus kutatóintézet vezérigazgatója szerint ez a közvélemény számára is szimpatikusabbá tenné az opciót.
A svéd szociáldemokraták persze dönthetnek úgy is, hogy újfent hitet tesznek a semlegesség mellett, ez azonban politikailag rendkívül kockázatos lenne.
A jobboldali ellenzék egységesen a NATO-tagság pártján áll, márpedig a jelenlegi háborús feszültség közepette a biztonság- és a védelempolitika könnyedén az egyik legfontosabb kampánytémává válhat a szeptember 11-én esedékes svéd parlamenti választások előtt. A külső környezet is a NATO felé terelheti a svéd kormányt: amennyiben a szomszédos Finnország beadja tagfelvételi kérelmét az észak-atlanti szervezetbe, az Svédországra is inspirálóan hatna, a Novus szerint 51-ről 64 százalékra növelné a csatlakozás támogatottságát. Fordítva is megfigyelhető hasonló hatás, egy március közepi felmérés azt mutatta, hogy a finn lakosságban 62-ről 77 százalékra ugrana meg a tagság támogatottsága, ha a svédek elköteleznék magukat a belépés mellett.
A közvélemény-kutatások és politikai nyilatkozatok alapján az valószínűsíthető, hogy Finnország teszi meg az első lépést a NATO nyitott kapui felé, majd rövid időn belül Svédország is követi szomszédját. A két észak-európai ország, amely 1995-ben egymással karöltve lépett be az Európai Unióba, alighanem a védelmi szövetséghez is egyszerre fog csatlakozni.
