választások;szakértők;televíziók;

Pindroch Tamás és Böcskei Balázs

- A szakértők is belebuktak

Nézhetjük balról, jobbról, felülről, alulról, barátian, ellenségesen: az idei választásokon indult egyesült ellenzék teljesen hiteltelenné vált. Elsősorban emberileg. Donáth Anna és Karácsony Gergely korrektségének köszönhetően a Momentum és a Párbeszéd könnyebben moshatja ki magát, de amit a képek közvetítettek Márki-Zay Péter szavazás utáni beszédéről, nehezen felejthető.

A pártvezetők többsége magára hagyta a miniszterelnök-jelöltet az eredményvárón, amivel az egész összefogást elárulták. Pontosabban, feltárták, hogy mese volt. Önbecsapás és a szavazók ámítása. A vereség és az árulás gesztusának fényében az is jól látható, amit már éreztünk, de próbáltuk elhinni, hogy nincs akkora jelentősége. Az eredmény szempontjából talán nem is volt, de azóta van: nemigen lehet olyan emberek irányításával odaadással vagy akár csak kellő józansággal, folytatni egy politikai küzdelmet, akik egységet hirdetnek, majd hónapokig egyezkednek a szaros kis listájukról. Akik saját pártjuk egyéni jelöltjeiért teszik csak ki a lelküket, pártszínűre világítva a közös ügy képviselőit. Akik előválasztással kérkednek, majd elhúzzák a szájukat az eredménytől, azaz legelkötelezettebb híveik, szavazóik akaratától, kölcsönös bizalmatlanságot kialakítva a demokratikusan megválasztott miniszterelnök-jelölttel.

Nem csoda, hogy az ellenzéki szellemű médiának lassan kedvét szegte ez a helyzet. Hamarabb, mint a választókét, de a bennfentes információk gyorsan tudják rombolni a hitet. Pedig ezúttal a szokásosnál mintha nagyobb lett volna a támogatói szándék. A kormányváltásra készülő erők elégséges megszólalási lehetőséget kaptak, kevesebbet kötözködtek velük, visszafogottabbak voltak a kritikai megjegyzések. Az ATV külön választási, gyakorlatilag ellenzéki kampányműsort indított, a Voks 2022-őt. A Partizán szinte adrenalin-túltermeléssel tette oda magát, járta a vidéki körzeteket is. Ám lassan lohadni kezdett a lelkesedés, fogyni a türelem, egyre többet kellett használni a kitartás és tisztesség drogját. Nem sikerült kitalálni, mivel lehet a lángot őrizve kitölteni azt a két hónapot, amelyet az összefogást hirdető pártok a közös lista és program kialakítására perpatvarizáltak.

Pedig lett volna rá megoldás: a valós helyzet bátor felvállalása és követése. Vitatkoznak a pártok a programon? Igen, nehezen megy az egyeztetés. Nem baj, érthető, csak akkor lássuk, miről van szó. Itt két álláspont ütközik, ott három, amott hat. Mik ezek? Kiknek előnyösek, mi védhető belőlük? Hol sejlik fel közös pont? Izgalmas, tanulságos és legfőképpen bizalmat keltő lett volna belelátni a kártyákba, az egymásnak feszülő elképzelésekbe, a kompromisszumok megszületésébe. A demokrácia örömét felcsillantó élmény.

Ehelyett gyanakvást keltő titkolózás, „keményen dolgozunk”, „hamarosan megszületik az eredmény”, de csak telnek a napok, „már csak pár végső simítás”, és elmegy még egy hét. A média egy ideig tartotta a frontot a kormány pár botrányával, de aztán csak belebillent a közélet fideszes tematizálásának sodrásába, a kampány „ki mit mondott, hogyan mondta, milyen ruhában?” szemléletű bulvarizálásába. Amiben, érdekes módon, sok szakértő és elemző is jól érezte magát.

Imádták rágcsálni a Márki-Zay Péter rossz félmondatai témát. Miközben értékelhették volna hosszú beszédeinek meghatározó gondolatait. De nem, a kis félreérthető fogalmazások: jaj, hát ezt így nem szabad, oda kéne figyelni, rossz hatást kelt, egy miniszterelnök-jelöltnek másképp kell, a felelősség, ugye, az alkalmasság forog fenn, nem csoda, hogy kiforgatják… Majd persze előjött a szakértői bulvár vezérgondolata: Az ellenzéknek nincs üzenete! Amolyan egymondatos, blikkfangos! Ugyanennek mélyebb változata: Az ellenzéknek nincs jövőképe! Nem mutat világos alternatívát!

Túl azon, hogy a mai rendszerrel szemben már a jóléti polgári demokrácia tankönyvízű célja is politikai üzenetet és alternatívát jelent, érezhetünk itt némi szereptévesztést. Filmes párhuzammal élve: a filmkritikus a művet értékeli, nem a trailert. Szánalmas, mikor egy kutató, politikai elemző vagy szakújságíró arról értekezik, hogyan kell kampányolni, mik a húzós mondatok. Fontos téma, és egy PR-szakértőt érdemes is meghallgatni róla. De ha már társadalmi-politikai folyamatokat tanulmányozó emberek rendszeresen szót kapnak az Egyenes beszédben, a Csattban, a Nap hírében, a Civil a pályánban, beszéljenek inkább – akár éles kritikai hangon – mélyebb, tartalmi kérdésekről, összefüggésekről. Egyetlen komolyabb témát sikerült alaposan körüljárni: az alkotmánymódosítás lehetőségét egyszerű többség esetén. Ugyanígy lehetett volna beszélni az ellenzéki program többi fontos eleméről, amely valahogy mégis megszületett, és voltak vitára alkalmas előzményei is. És lehet, hogy a sok elmélkedés, értelmezés közben pont egy szakértő talál rá arra az ütős mondatra, amely segíthette volna a kampányt is. De a bulvár nyafi egyszerűbb volt. Szóval, jól belebuktunk ebbe a választásba. A lusta középszerűségben fogtunk össze.

Közismert, hogy a Fidesz választási metodikája csalásra épül. Tény, hogy a csalás elsősorban nem a szavazás napjához köthető; a kisajátított médiafelületek és a közpénzek tiltott felhasználásán alapuló korlátlan anyagi erőforrások használata már a választást megelőző hónapok, évek cselekedeteiben is tetten érthető.