Ukrajna;Vlagyimir Putyin;hadüzenet;orosz megszállás;

Vlagyimir Putyin május 9-én nyilvános hadüzenetet küldhet Ukrajnának

Vlagyimir Putyin orosz elnök már május 9-én hivatalosan is hadat üzenhet Ukrajnának, lehetővé téve az orosz tartalékosok mozgósítását - írja nyugati tisztségviselőkre hivatkozva a CNN

Eddig a Kreml ragaszkodott ahhoz, hogy egy úgynevezett „különleges katonai művelet” zajlik Ukrajnában, amelynek célja az ország demilitarizálása és „nácítlanítása”. Ben Wallace brit védelmi miniszter egy múlt heti rádióinterjúban azt mondta, az orosz elnök már előkészített mindent, hogy azt mondhassa, háborút visel a nácik ellen, s emiatt több ember kell a hadseregbe. Ő maga egyébként nem lepődne meg, ha a május 9-ei győzelem napi ünnepségen ezt jelentené be az orosz elnök. 

Amennyiben Oroszország hivatalosan is hadat viselne Ukrajna ellen, abban az esetben lehetővé válna a tartalékosok, valamint a sorkatonák behívása. Egyes nyugati tisztviselők szerint égető szüksége van a Kremlnek további emberekre, mivel legkevesebb 10 ezer orosz katona veszítette életét Ukrajnában.