A naplót elsősorban irodalmi műfajként ismerjük. Milyen reménnyel kezdett bele nyolc évvel ezelőtt a Kijev Naplóba, és ahhoz képest milyen változást hozott új képzőművészeti sorozata, a Lviv Napló?
Ha az irodalomhoz hasonlítjuk a naplómat, akkor inkább a költészethez hasonlítanám. A költészethez hasonlóan a rajznak is megvan az a lehetősége, hogy kompakt legyen. A befogadása egyszerű tud lenni, az ábrázolás pedig nagyon intim, néhány vonallal át tudom adni azt a gondolatot, amit szavakkal nem. A Kijev Naplóval teljesen más volt a motivációm. Ott csak rögzíteni, ábrázolni akartam mindazt, ami történik. Nemcsak magukat az eseményeket, hanem azokat az érzéseket, lelkiállapotokat, amelyek azáltal jöttek létre, hogy ezek az események megtörténtek. A képek az események kronológiáját követik, így jelentek meg az albumban is. A Lviv Naplót viszont teljesen másként kezdtem el. A háború kitörésekor szinte megnémultam, a hallgatás után viszont valahogy ki kellett fejeznem magamat. Hogy élőnek érezzem magam, hogy itt vagyok, létezem és teszek valamit. Amikor elkezdődött az alkotási folyamat, olyan volt, mintha nem is én volnék. Teszek valamit, de mintha nem én is tenném. Automatikusan alkottam, és fontos volt nekem, hogy automatikusan ábrázoljam az érzelmeket.
Bár a háború voltaképp nyolc éve tart, február 24-én Oroszország teljes támadást intézett Ukrajna ellen. Voltak előjelek azon túl, hogy az Egyesült Államok már korábban figyelmeztette a közvéleményt a háborús veszélyre?
Persze hogy voltak előjelek, de mi ebben nem hittünk. Nemcsak nem hittük, hanem nem akartuk elhinni, hogy ez megtörténhet, ebben is felelősségünk van. De talán erre nem is lehet felkészülni.
Lvivbe hogyan sikerült elmenekülnie?
Egy fél óra alatt összecsomagoltam, aztán mentünk a vonatállomásra a férjemmel, a gyerekkel, bár nem terveztük, hogy utazni fogunk. Egy kicsi válltáska és a macskahordozó volt minden holmim, persze benne a cicával. Légiriadó volt, elkezdték az utakat lezárni, és útközben is légiriadó volt. Megérkeztünk a vasútállomásra, otthagytuk az autót, de nem tudtunk felülni a közvetlen járatra, hatalmas tömeg volt. Három különböző vonattal utaztunk, mire odaértünk Lviv-be, persze végig álltunk a tömegben. Féltünk, hogy a gyereket el ne veszítsük. Senkivel sem beszéltük meg előre, hogy Lviv-ben várjon valaki, amikor közeledtünk a városhoz, még éjszaka felhívtuk a nemzeti galéria igazgatóját, ő segített nekünk, fogadott minket. Lvivben sokkal nyugodtabb volt a helyzet, mint Kijevben, bár gyakran voltak bombariadók már akkor is, nem mentünk le az óvóhelyre, az utcán élet volt. Nem úgy mint Kijevben, amit már lőttek: ott hatalmas sorokban álltak az emberek az élelmiszerért, gyógyszerért, de egyébként kihalt volt a város. De aztán Lvivet is megtámadták, és ezután már mentünk az óvóhelyre.
Tudott aludni, tud aludni?
Már tudok. Nagyon erősen tartom magam, ha elengedném magam, tudom, hogy csak sírnék, és ezt nem engedhetem meg magamnak a jelenlegi helyzetben. Támogatni kell a családomat is. Egy hónap után aztán Berlinbe mentünk. Bár nem kértünk segítséget, az ottani barátaink ezt kezdeményezték, hogy legyünk biztonságban, találtak nekünk egy szabad lakást. Nagyon barátságosan, kedvesen fogadtak minket. Nagyon szerencsés közegbe érkeztünk. Próbálok nem beszélni a háborúról, mert néha az az érzés fog el, hogy nem tudom kifejezni azokat a háborúval kapcsolatos gondolatokat, amelyek most kiteszik a teljes életemet.
Névjegy
Vlada Ralko ukrán festőművész, hazájában és külföldön is az egyik legnagyobb hatású ukrán alkotóként tartják számon. 1969-ben született Kijevben. A Tarasz Sevcsenko Művészeti Iskolában tanult, majd a Nemzeti Képzőművészeti és Építészeti Akadémián szerzett diplomát 1994-ben. Hagyományos műfajokban alkot, főleg rajzol azonban gyakran publikál a mindennapi élet eseményeire rendkívüli művészi és erkölcsi tartással reflektáló írásokat is. Legjelentősebb munkája a Majdan téri tüntetések idején kezdett és azóta folyamatosan tovább alkotott Kijev Diary, amit a legfontosabb kortárs ukrán művészeti alkotások élén tartanak számon. Vlada Ralko munkáit hazáján kívül is számos rangos kiállítóhelyen mutatták be, többek között a New York-i Lincoln Centerben, Miami Beach-ben, a Dallas Art Fair-en, valamint jelentős németországi és osztrák galériákban. Magyarországon most mutatkozik be először a Kahan Art Space-ben.
Berlinben új naplót nyitott?
Ugyanúgy a Lviv Naplót rajzolom. És sokszor a művészet feladatáról gondolkodom. Nagyon örülök és boldog vagyok, ha egy-egy képemet sikerül eladnom és a pénzt jó célra felajánlanom. Ezért, amit csinálok, számomra is hatalmas támogatás, de hatalmas felelősség is.
Ha már a költészethez hasonlította a naplóit: ez nagyon nem l'art pour l'art.
Fontos, hogy az alkotásaim által át tudjam adni azt az érzést a művészet befogadójának, amit ez a háború kivált belőlem. Nemcsak az orosz agresszió tevékenységét látjuk Ukrajna ellen, hanem valami olyat látunk, amit ember nem tehet. A nyelv az, ami az embert megkülönbözteti a többi élőlénytől. Ezért fontos kérdés, hogy hogyan beszéljünk minderről. Ami emberi az emberben, az most elnyomás alatt van, támadás alatt áll. Ha csak kívülről szemléljük azt, ami megtörténik és nem reagálunk, nem cselekszünk, az épp olyan, mintha az agresszort támogatnánk.
Aknamentesítés a képek árából
Vlada Ralko budapesti kiállításán a művész 64 rajzát mutatják be. Mivel menekülése során csupán néhány rajzát tudta magával vinni, ezért különösen fontos, hogy a Kahán Art Space (Budapest, VII. kerület, Nagydiófa utca 34.) kiállításán öt eredeti, a bombázások idején készített alkotása is látható. A többi munka kiemelkedő minőségű digitális glicée print, amiből egy-egy példány készült és Vlada Ralko saját kezűleg szignálta valamennyit. A képek a kiállítás során megvásárolhatóak, az értük befolyt pénz Vlada Ralko azoknak az ukrán önkénteseknek ajánlja fel, akik az orosz agresszorok által hátrahagyott aknáktól tisztítják meg Ukrajna földjét. A tárlat május 17-ig tekinthető meg a Kahán Art Space-ben.
