Már az első verseskötete megjelenése után emlegette a regényt. Azóta eltelt öt év, volt egy világjárvány is. Végül mikor készült el? Mi volt a legnagyobb kihívás a váltásban?
Az összeállítás végének 2021 őszét mondanám. Az első kötet óta folyamatosan dolgoztam vele, és már akkor megvolt bennem, hogy mit szeretnék. Azért fordultam a próza felé, mert rájöttem, hogy nagyon foglalkoztat ez a téma, ez az, amiről tudnék érdemben is írni, viszont a vers nem jó ehhez, sokkal szövevényesebb. Viszont, ha prózában tudok beszélni erről, akkor sokkal könnyebben is indítok párbeszédet. A legnehezebb az volt, hogy az érzéseimet leválasszam róla, és hogy a kezdeti naplószerű szövegből olyat tudjak kihozni, amire szakmai szemmel azt tudom mondani: ez megállja a helyét nyomtatásban. Egy személyes nyelvezetet akartam kialakítani, és ez jóleső visszatérés volt ahhoz, amit szeretek csinálni, meg amiben remélem, hogy jó vagyok, leszek. A Hoax annyira egy csupasz kötet, hogy én nem is igazán vagyok benne, csak azok a koncepciók, ötletek, amikről azt gondoltam, bele tudom sűríteni. Itt viszont vannak olyan mondatok, karaktertulajdonságok, amik rám jellemzőek. Valószínűleg nem fogja felismerni az olvasó, hogy pontosan mik ezek és hol, de jó azt látni, hogy van egy olyan könyv, amin azt látom, hogy bele tudtam rakni magam.
A regény témája a szexuális zaklatás, a molesztálás, gyermekbántalmazás, jellegzetes vidéki, családi környezetben. A személyesség kapcsán felmerül a kérdés: saját tapasztalatokból is épült a regény?
Egyrészt ez egy személyes történet, mert én is érintett vagyok. Ráadásul a barátaimmal való beszélgetések során is kiderült, hogy voltak hasonló élményeik, így látom, ez mekkora társadalmi probléma, és nagyon fontos lenne erről beszélni. Olyan szintű tabu övezi ezt a témát, hogy ha kimondom azt, hogy „gyermekkori szexuális abúzus”, akkor megfagy a levegő. Nyilván azért, mert borzalmas dolog, de azért is, mert az embereknek egyelőre nincs erre nyelve, füle. Az a célom, hogy ha olvassák ezt a könyvet, akkor lehessen erről ugyanúgy beszélni, és „szelepként” működjön. Remélem, képes lesz gátakat lebontani.
Érdekes módon a regényben az idősebb generáció tagjai azok, akik félrenéznek. Megnehezítik az abúzusról való beszédet a generációs problémák?
Ez azért nemcsak generációs, hanem társadalmi probléma is. Most tartunk ott 2022-ben, hogy lehet erről végre beszélni anélkül, hogy nagyon „megdobálnák” az embert. Tíz évvel ezelőtt nem ez lett volna a helyzet.
A generációs gondok főleg azoknál jelentenek problémát, akik a szocializmus legsötétebb éveiben nőttek fel, mert azt tanították nekik, hogy csendben kell lenni mindenről, amit éreznek, amit gondolnak, és mindez apró családi dinamikákban is jelentkezik. Mikroszintekre szivárgott le, hogy ne beszéljünk a problémákról, arról, hogy a gyereknek lehet-e egyáltalán szava, vagy hogy a férjem vagy a feleségem alkoholista stb. Ezt főleg a nagyszüleim generációjában érzékelem.
A regény a Dél-Alföldön, Csongrád körül játszódik, az ön gyerekkori helyszínein…
Igazából a legelején még nem is Magyarországon játszódott a történet, hanem Afrikában…
Ez meglepett, hogy került akkor mégis haza a történet?
Amikor rájöttem arra, hogy erről a társadalomról szeretnék beszélni, és nem egy másikról, akkor tudtam azt, hogy ezt haza kell hozni. Bár az eredeti szereplők is magyarok voltak, csak Afrikában éltek. Szembesültem azzal, hogy ezzel csak magamtól távolítom a történetet. Íróként és emberként sem tehetem meg ezt. Ha nekiülök, és szembenézek ezzel a traumával, akkor nagyon is közel kell magamhoz engedni. És Csongrád közelebb van, mint Afrika… Valahogy azt éreztem, hogy ez a történet nem tudna se nagyvárosban, se a dombok közt játszódni. Az Alföld viszont nagyon is kifejezi azt a nyomort, ami mindenhol ott van, itthon, Magyarországon és Kelet-Európában. Nem lehet elbújni a forróság és a látvány elől. Néha egészen sokkoló tud lenni a vidék, és nem az a Petőfi által megénekelt csodálatos helyszín.
A kötet címe is inkább egy nyugtalanító mesét ígér, amelyben burjánzanak is a növény- és állatmotívumok.
Írás közben kiderült, hogy nagy luxus lenne ezt a témát magamnak megtartani, ezzel eldőlt, hogy a lehető legjobban fikcióvá kell alakítani. Maga a nyelvezet nem szervesen alakult a történettel, hanem tudatosan vált olyanná, amilyen lett. Az állatmotívum már a legelejétől megvolt, csak a nyúl helyett még antilop volt. Idővel aztán jöttek a növények. Azt láttam, hogy a molesztálásról magáról nem lehet csak úgy, szó szerint írni. Legalábbis nekem nem ment. Felmerült, ha ott a folyton menekülő nyúl a préda, akkor miért ne lehetne egy olyan terepet kialakítani neki, ami kicsit gyomos, erdős, fenyegető, és a zaklatóval nagyon jól párhuzamba állítható? Ott a csalán, a borostyán, a szúrós növények meg a különböző invazív fajok, amelyek végül behálózzák az áldozatot is.
A könyv az elmúlt években itthon is nagyon meghatározó #metoo-mozgalom utáni időszakba érkezett meg. Mire számít, befogadóbb, értőbb közegbe fog kerülni a kötet?
Igen, abszolút. Sorra jelennek meg ezek a témák (Molnár T. Eszter, Péterfy-Novák Éva könyvei), és a #metoo előtt nem lett volna ennyire természetes. A #metoo nélkül nem lett volna meg a kellő nyitottság és befogadás erre. Ezt annak ellenére is mondom, hogy a magyar társadalom borzasztóan konzervatív, és hajlamos becsukni a fülét minden problémára. Számomra most az a nagy kérdés, hogy ha ezt a könyvet elvinném egy kicsi olvasóklubba, például a könyvben is megjelenő Csanytelekre, akkor ott hogyan fogadnák. Félek, nagyon mást hallanának ki belőle. De azért ez egy száznegyvennégy oldalas könyv, aminek csak kisebb része az abúzus. Ezenkívül nagyon sok minden másról is szól: a családon belüli dinamikákról, a dél-alföldi vidékről, arról, hogy az én generációmnak ki kell mennie Londonba dolgozni azért, hogy pénze legyen, vagy hogy milyen párkapcsolatot vinni, főleg úgy, ha traumája van az embernek. Reményeim szerint ez egy sokrétű történet. Ha valaki azt gondolja, hogy ebben a témában szeretnék fürdeni, akkor erről a legkevésbé van szó. Én nem a gyermekmolesztálás írója, hanem az a szerző szeretnék lenni, aki beszél dolgokról, és mellesleg ez a téma is ott van a palettáján. Aki ezt a kezébe veszi, részben azért is tegye, mert reményeim szerint sikerült olyan lírai hangnemet kidolgoznom, amit tud élvezni, és emellett hátha el is tudják gondolkodtatni a feldobott témák.
Borda Réka
(Szeged, 1992) költő, író, műfordító és szerkesztő, de irodalmi munkássága mellett reklám- és dalszövegíróként is tevékenykedik. Különösen fontos számára a tehetséggondozás, ezért az elmúlt években számos alkotóműhely elindításában vett részt. Kötetei: Hoax (versek, 2017), Égig érő csalán (próza, 2022). Jelenleg Budapesten él.
