Orbán-kormány;miniszter;egészségügy;Oktatás;

2022-05-14 06:05:00

Orbán Viktor csak hatalmat akar, sem az oktatás, sem az egészségügy nem érdekli annyira, hogy minisztériumot kapjanak tőle

Sem az oktatás, sem az egészségügy nem kap önálló tárcát az új kormányban, mindkettőt a belügy alá viszi be Orbán Viktor, aki 11 minisztériummal és 14 miniszterrel számol új kormányában. Az erőtér – rajta kívül – Pintér Sándornál és Rogán Antalnál összpontosulhat.

Kihirdette új kormánya struktúráját és személyi összetételét Orbán Viktor. Ahogy az korábban elterjedt, négy gazdasággal foglalkozó tárca, illetve hat miniszter lesz, miközben nem lesz sem önálló egészségügyi, sem oktatási minisztérium. Ezek a jelek szerint a továbbra is Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium alá fognak tartozni.

Összesen kilencen maradnak az előző kabinetből: a külügyet továbbra is Szijjártó Péter vezeti (akitől egy salátatörvény tanúsága szerint elveszik az Eximbankot, a tulajdonjoga átkerül az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszterhez), marad igazságügyi miniszter Varga Judit, ahogy Varga Mihály is pénzügyminiszter. Semjén Zsolt marad általános miniszterelnök-helyettes, illetve nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyház diplomáciáért felelős miniszter, Nagy István pedig a jövőben is az agráriumért felel. Palkovics László is marad kormánytag, de egy némileg átalakult tárcát, a Technológiai és Ipari Minisztériumot fogja vezetni.

Gulyás Gergely marad a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal pedig továbbra is a Miniszterelnöki Kabinetirodát fogja vezetni. Utóbbihoz kerül a polgári titkosszolgálatok felügyelete, amely eddig a belügyhöz tartozott, amelynek élén Pintér Sándor marad.

Újonnan kerül a kormányba Szalay-Bobrovinczky Kristóf, aki honvédelmi miniszterként debütál, az újonnan létrejövő Kulturális és Innovációs Minisztériumot Csák János fogja vezetni, míg Nagy Mártonhoz kerül a gazdaságfejlesztés.

Két visszatérő is lesz a kabinetben: Lázár János, aki az építési és beruházási miniszter lesz, illetve Navracsics Tibor, aki a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felel. Mivel összesen 14 miniszter van, de a minisztériumok felsorolásáról frissen benyújtott törvényjavaslat csak 11 minisztériumot említ, nagyon valószínű, hogy Nagy Márton és Navracsics Tibor csak tárca nélküli miniszter lesz, ahogy – az eddigiekhez hasonlóan – nem lesz önálló minisztériuma Semjén Zsoltnak sem.

– mondta lapunknak Virág Andrea, a Republikon Intézet stratégiai igazgatója. Szerinte a sok gazdasági tárcával Orbán azt akarja kifejezni a választók felé, hogy ezekkel a problémákkal foglalkoznak kiemelten. Egy sor kutatás szerint ugyanis az embereket elsősorban a megélhetéssel, így a gazdaságpolitikával összefüggő kérdések foglalkoztatják, főleg válság idején. Virágh Andrea nem lepődött meg azon, hogy nem kapott önálló tárcát sem az oktatás, sem az egészségügy, meglátása szerint a humán területek eddig sem tartoztak a kormány prioritásai közé. Még a Covid-válság sem értékelte fel az egészségügyet annyira, hogy a területre nagyobb hangsúlyt helyezzen Orbán Viktor – tette hozzá.

A Republikon Intézet stratégiai igazgatója nem tartja meglepőnek azt sem, hogy a jelek szerint Pintér Sándor veheti át az egészségügyi területet, hiszen a járványügyi védekezés bizonyos területei már eddig is “átszivárogtak” oda, ezt fogják most hivatalos formába önteni.

Mivel Pintér régi szövetségese Orbánnak, a miniszterelnök könnyebb szívvel szervez át feladatokat a 74 éves volt rendőrnek, bízva abban, hogy - ahogy a járvány idején is - , megbízhatóan felügyel számára idegen területet – fogalmazott Virág Andrea. Szerinte Orbán a következő, gazdaságilag válságos időszakban nem kockáztathatja meg, hogy uniós forrásoktól essen el, ezért

Navracsics Tibor kinevezése az uniós források felhasználására és felügyeletére egyfajta gesztus az EU felé, ő lehet az, aki képes közös hangot találni. Orbán ugyanis a következő, gazdaságilag válságos időszakban nem kockáztathatja meg, hogy közösségi forrásoktól essen el – tette hozzá. Mivel pedig továbbra is számít a kormányfő Szijjártó Péterre külügyminiszterként, Virág szerint Orbán úgy kalkulálhat, hogy ők ketten jó külpolitikai páros lehetnek - egyfajta jó zsaru-rossz zsaru felállásban.