A Nonstop együttest jól ismerték a hatvanas évek végén, a hetvenesek elején Magyarországon. Játszott a Várklubban, a Stefánia úti tiszti házban, a Budai Ifjúsági Parkban, az Egyetemi Színpadon.
Játszott mindenütt.
Az előbbieken túl a székesfehérvári vurstliban, a füredi Anna-bálon, az Országos Rendező Iroda szilveszteri műsoraiban, az OKISZ-labor divatbemutatóin, amelyeken Dobos Attilát, Mary Zsuzsit, Szécsi Pált kísérte Halmi Gábor konferanszai előtt és után. (Ezért nevezték az efféle fellépést Halmi-hakninak.)
Továbbá hirdetőoszlopokon, villamosokon és autóbuszokon szökött a szembe: „A Modern táncok iskolájában szombaton és vasárnap a Nonstop együttes játszik. Majakovszkij utca 58.”
Aztán 1970-ben a Metró úgy lépett fel többször is a Kisstadionban, hogy két-két előzenekara is volt: a Neoton és a Nonstop, illetve az Atlasz és Tolcsvayék. A „szentháromság” (Illés, Metró, Omega) tagja ahhoz az évhez nagy reményeket fűzött, mert otthonában május végén vették fel az Egy este a Metró-klubban című album anyagát, de az új hangzású LP nem érte el a várt sikert, a Kócos ördögökön kívül egy szám sem maradt örökzöld, a nagylemez 2000-es CD-kiadását is a zenekar néhány kislemez-slágerével – Egy fiú és egy lány, Törött pohár, Nem vagyok elveszett ember, Dohányfüstös terem, Pár csepp méz – dúsították fel.
A fanyar humorú szövegekkel operáló, vaudeville-es, jazzes – és persze rockos – Nonstop viszont ott dobott nagyot 1971-ben, ahol senki se gondolta volna: a Táncdalfesztiválon a hagyományos repertoártól súlyosan elütő, pszichedelikus számával, a Lélegző, furcsa hajnalonnal második díjat nyert. Ez olyannyira megrészegítette az együttes muzsikusait, hogy az 1972-es fesztivál idején kész vagyont költöttek levelezőlapra és bélyegre, de hiába küldtek be csaknem tízezer szavazatot a Szép Margitra, illetve önmagukra, csalódottan kellett konstatálniuk, hogy a tévénézőktől alig több mint négyezer voksot kaptak hivatalosan...
A kiábrándulás megrendítette a bandát, amelyben megannyi neves zenész megfordult. Közéjük tartozott Köves „Pinyó”, majd Solti János, a két nem kis dobos; Victor Máté, több színpadi mű Erkel-díjas zeneszerzője, aki 1971-ben Kovács Katinak és a Gemininek írt musicalt Holnaptól nem szeretlek címmel; Gerdesits Ferenc, aki az Állami Operaház magánénekese és a III/III ügynöke lett; valamint Turai Tamás, aki úgy került a csapatba, hogy 1970-ben feladott egy hirdetést: „Soul énekes igényes zenekart keres.”
S ott volt még Somló Tamás. Az ő szerencséjét az alapozta meg, hogy a Nonstop már 1971-ben együtt turnézott az LGT-vel, és amikor Frenreisz Károly hetvenháromban bejelentette, hogy a Locomotiv vígszínházi szerepvállalása, a Képzelt riport miatt kiválik az együttesből – szolidaritást vállalva a körúti teátrumból két évvel azelőtt menesztett testvérével, Latinovits Zoltánnal –, a korábban az Omegával szakító Presser Gábor és Laux József Somlónak ajánlotta a „Loksiban” megüresedett helyet. A kiválasztott így emlékezett: „Meghívtam a Nonstop tagjait a Kárpátiába, és mondtam, rájuk van bízva a döntés. A zenekar pedig megszavazta, hogy menjek.”
Hetvenháromban a Nonstop részt vett a miskolci rockfesztiválon, igaz, a matinéprogramban került sorra. Ám az is igaz, közvetlenül utána a Neoton, majd a Mini és a Syrius játszott. Délután nyomult a Corvina, a V'73, a P. Mobil, a Generál, majd a KITT Egylet (Koncz Zsuzsa, az Illés, a Tolcsvay trió) és végül a Bergendy. A Nonstop kilenc kislemezének eredeti – értsd: egyedi hangú – számaiból válogatott, a Tréfás kedvű Jacktől a Mégis szép az életig, a Hét bolondtól a Micsoda éjjelig.
Ám a legaktuálisabb most az a rádiófelvétele, amelyet nem rögzítettek korongon: „Kilencszáz-tizennégyben nyáron egy szép napon, / kinn álltunk már a díszes színpadon, / de jött egy rossz hír: a háború miatt, / fiúk, a koncert sajnos elmarad.” Aztán a befejező versszak így szólt: „Képzeletünkben látunk hadvezéreket, / amint éppen szőnek titkos terveket, / de kapnak ők egy hírt: a koncertünk miatt, / urak, a háború ezúttal elmarad.”
Ugye, milyen szép is lenne?
