„Erdély nem feltétlenül a vámpírok földje, hanem egy olyan történelmi hagyományokkal és sajátos kultúrával rendelkező régió, mely korábban egy másik országhoz tartozott. Egy nagyon távoli pont, melyről, akik nem ott élnek, keveset tudnak és több etnikum olvasztópontja. A filmem nem egy újabb baljós látlelet az országomról. Mindenki nézze meg a legutóbbi választásokat a saját országában és rájön, hogy nem csak Románia itt a téma, hanem sokkal több minden” – mondta vasárnap Cannes-ban Cristian Mungiu legújabb filmje, az R.M.N. sajtótájékoztatóján.
Biztosan sok országot be lehet helyettesíteni a képletbe, de Magyarország abszolút az első helyen áll a megoldások listáján. Különösen, hogy a film kiindulópontja igaz történet: még 2020-ban volt hír, hogy Gyergyóditróban a helyi pékség tulajdonosa két Srí Lanka-i pékmestert alkalmazott. A ditróiak egy része nehezményezte az „idegenek” jelenlétét a településen, és migránsveszélyt kiáltva Facebook-csoportot hozott létre, amelyen durván fenyegették a vállalkozót és „kivégzéssel” a vendégmunkásokat. Az RMDSZ-es polgármester falugyűlést hívott össze, ahol megszavazták, hogy az oda nem illő embereknek menniük kell. Bármennyire is abszurdan hangzik, valós esetről van szó.
Az R.M.N.-ben mindezt viszontlátjuk, persze, kellőképpen fikcionalizálva. A cselekmény Németországban indul, ahonnan egy incidens után a román vendégmunkás, Matthias (Marin Grigore) visszatér szülőfalujába, ahol egy elhidegült házasság, egy néma gyerek, Rudi és Csilla (Judith State), a pékség vezetője, az aktuális szerelme várja. Időközben érkeznek a Sri-Lankai-i pékek, akik a románokkal, magyarokkal és németekkel szemben hajlandók minimálbérét dolgozni. Csak hát, nagy a baj, hozzáérnek a nyers kenyérhez. Sőt, mivel katolikusok, még a falu templomijába is be akarnak menni, ám undorral elhajtják őket. Nem mellékesen, ez a lázadás kirobbanásának az oka és felkérik a papot, hogy járjon el a közösség érdekében és közös erővel távolítsák el a nemkívánatos embereket, mint „annak idején a cigányokat”.
Nem mellékesen a film cselekménye a képzeletbeli Récfalván játszódik és a jelenteket pedig Torockón rögzítették, nem Gyergyóditróban. Ezzel mondhatjuk, hogy Cristian Mungiu valóban az egyetemességre törekedett, hiszen a ditrói botrány „magyar belügy volt”, az R.M.N-ben viszont románok, magyarok és németek együtt vannak az idegenek ellen egy fiktív községben. A koncepció kiegyensúlyozottságát erősíti, hogy a mű kevert magyar-román kevert nyelvű, a „külföldieknek” pedig a feliratokban különböző színnel jelölik, hogy épp milyen nyelven hangzik el az adott dialógus. A multikulturális jelleget szimbolikusan erősíti, hogy az abszolút főszereplő magyar nemzetiségű Csilla karakterét a román Judith State alakítja: számos jelenete van a pékség tulajdonosát, Dénes asszonyt alakító marosvásárhelyi magyar színésznővel, Moldován Orsolyával, melyben magyarul beszélnek és az nézőnek nincs hiányérzete.
Persze, ennek megvan a maga dramaturgiai oka is egyben. Ahogy Mungiu mondta Cannes-ban, ő egyetemesen akart egy sok etnikumú együttélés lehetőségeiről beszélni. Tegyük hozzá: európai művészként egy európai problémát taglalva egy mikroközösségben. Ahogy bonja ki a művében a viszonyrendszereket, haladunk a cselekményben előre, közben úgy tiszteleg az erdélyi magyar kutúra előtt. Van ideje és kedve megmutatni egy autententikus táncházat, egy karácsonyi koncertet – ahogy vallja, ezeket a forgatás során ismerte meg és beépítette a filmbe. A film csúcsjelenete a tizenhét perces, vágás nélkül felvett falugyűlés, ahol a főszereplők kissé háttérbe kerülnek és a falu lakossága, fogalmazzunk úgy, egyenragú karakterekké lépnek elő. Bábeli a zűrzavar, mindenki egyszerre beszél, ahogy egy vitában szokás. A lenyűgöző hagyomány, múlt és kultúra egyszer csak eltűnik, és felszínre kerülnek a hazai közéletből is ismert mondatok. „A migránsok elveszik a munkánkat. A muszlimok mocskosak és vírusokat terjesztenek. Semmi bajunk ezekkel az emberekkel, de mindenki menjen vissza a saját országába.” A faluban lévő francia megfigyelő mondja: de hát Párizsban meg az innen odament emberek koldulnak. Azok nem lehetnek magyarok, csak cigányok koldulnak” – hangzik a válasz. Mungiu,
ha nagyon finoman is, konkrét utalások nélkül, de egyértelművé teszi, hogy az az orbáni propaganda vette át az irányítást a faluban,
amely az ostobaságra és az önzésre alapoz. Azt is megmutatja, hogy ennek elterjedésében milyen szerepet vállalt a katolikus egyház. Nagyon szomorú ezt látni – főleg annak tudatában, hogy mindez a valóságban nagyon hasonló körülmények között megtörtént. A fajgyűlölettel szemben pedig az egyetlen épeszű visszavágás a románok részéről érkezik: „Hogy a magyarok hogyan merészelnek idegeneket kritizálni egy olyan országban, ahol ők is kissebség?”
Cristian Mungiu filmje lehengerlő alkotás. Aki nehezen viseli a demagógia, a gyűlölet és az igazságtalanság győzelmét, az nagyon szomorú lesz tőle. A populista kommunikáció és gondolkodás erejének a művészi projektálása szégyenérzetet kelt a nézőtéren. Miközben az R.M.N többet mutat az erdélyi magyar kultúrából és hagyományokból, mint akármelyik magyar játékfilm a rendszerváltás óta. Nem kérdés, nagy a baj.
Ukrán-orosz minden szinten
Nincs olyan gálavetítés Cannes-ban, ahol az alkotók ne említenék meg az Ukrajna ellen jelenleg is zajló orosz agressziót, a világ filmművészei az autokrácia támadását a demokrácia ellen látják a putyini agresszióban. Ennél sokkal tovább ment Agnieszka Holland, aki a fesztiválon szervezett kerekasztal beszélgetésen kijelentette: elítéli a Cannes-i fesztivált, hogy beengedett egy orosz filmet a versenyprogramba, a Kirill Szerebrennyikov rendezte Csajkovszkij feleségét. Különösen, hogy a nyilvánosságot (sajtótájékoztatót) arra használta fel az alkotó, hogy istenítsen egy orosz oligarchát, Roman Arkagyjevics Abramovicsot és az orosz katonák tragédiáját az ukrán honvédekkel egy lapon említse. „Hiba volt ennek a lehetőségét megteremteni” – hangsúlyozta a világhírű lengyel rendező, aki 1981-ben disszidált a kommunisták elől, úgy véli, hogy minden orosz kulturális produkciót be kell tiltani Európában. Mivel Cannes-ban vagyunk, mindenki hozzá akar szólni a témához: egy topless-re vetkőzött, Ukrajna zászlóját ábrázoló testfestékkel és a "Stop Raping Us" (Hagyják abba a megerőszakolásunkat) felirattal a mellkasán a fotósok előtt térdre boruló nőt még péntek este távolítottak el a biztonságiak az új George Miller film vörös szőnyeges bevonulásáról. Igaz, más motivációval, de utoljára hasonló provokáló produkció 2009-ben esett meg a Velencei Filmfesztiválon, ahol George Clooney egy rajongója, bizonyos Mauro Casciari bejuttt egy sajtótájékoztatóra és alsónadrágra, nyakkendőre vetkőzve kérte meg a színész kezét. Később a sajtónak elmondta: ezzel akarta Clooney-t rávenni, hogy ismerje be a világ nyilvánossága előtt: meleg és ezzel segítse elő a másság elfogadását.
