Orbán Ráhel;Tiborcz István;BDPST Group;

Tiborcz István szerint üzleti sikereit befektetési stratégiájának köszönheti, „minden más csak politikai támadás!”

Az is kiderült, hogy egy év után hazaköltöztek Spanyolországból, de ezt eredetileg is így tervezték. 

„Több mint 12 milliárd forint adózás előtti eredménnyel zártuk a 2021-et. A jelentős növekedést a BDPST Zrt. mint holdingvállalat sikeres befektetési stratégiájának, a különböző részesedésein és befektetésein keresztül megtermelt eredményeinek köszönheti. Minden más csak politikai támadás!” - jelentette ki a Portfoliónak adott interjújában Tiborcz István.

A miniszterelnök veje azt hangoztatta, „akárki akármit akar ezzel kapcsolatban direkten, vagy más módon üzenni, ezen az úton haladunk tovább a jövőben is. A piac és az eredményeink bennünket igazolnak! A válságra pedig a válaszunk, újraszerveződés, hatékonyságnövelés, még erősebb szakembergárda. Csoportunk az eddigi legsikeresebb évét tudhatja maga mögött.”

A beszélgetésből kiderült az is, hogy egy év után hazaköltöznek családjával a spanyolországi Marbella városából.

Tiborcz István azt mondta, fontos személyes szál volt, hogy ott sokkal több minőségi időt tudott tölteni családjával. „Amikor eldöntöttük, hogy a gyerekekkel közösen kiköltözünk, alapvetően két okunk volt arra, hogy egy évet Spanyolországban töltsünk. Először is szerettük volna, ha a gyerekek megismernek egy új kultúrát, az abban élő embereket, és mindeközben nyelvet tanulnak. Ezt a környezetváltást mindenképpen az iskolakezdés előtt szerettük volna megtenni. A gyerekeket rengeteg pozitív hatás érte, miközben spanyolul és angolul tanultak” - magyarázta. A másik szempont pedig az volt, hogy ne csak azok a fejlesztések és projektek kössék le idejét és figyelmét, melyekben cégcsoportja, a BDPST Group aktuálisan érdekelt. Megjegyezte, eredetileg is azt tervezték, hogy egy év után hazaköltöznek. 

„Egy iskolai szezont töltöttünk kint, amely most zárul. A legnagyobb kislányom most szeptemberben már idehaza kezdi az iskolát. Hosszútávon Magyarországon képzeljük el az életünket. A BDPST Group tekintetében is sok kihívás áll előttünk, emellett a feleségem vállalkozása az ODU Store is most indult el, melyet ősztől már itthonról irányítana a többi projekt mellett”

- tette hozzá Tiborcz István.