egészségügy;szakállamtitkár;Pintér Sándor;belügyminiszterium;Magyar Orvosi Kamara;

2022-05-27 12:34:00

Az új egészségügyért felelős államtitkár megígérte: egyetlen javaslat sem kerülhet anélkül a kormány elé, hogy a szakmával ne egyeztetnének

Pintér Sándornak jó az érdek érvényesítő képessége, így megnyugtatja Takács Pétert, hogy az ágazat a belügyhöz került. 

“Az ügyek 85 százalékát el lehet dönteni Budapestről egy exceltáblázatot nézegetve, de az ügyek 15 százalékában viszont kell kérdezni a terepen dolgozókat, a centrumkórházak vezetőit, az ápolási igazgatókat és a kistelepülések háziorvosait is” - utalt a várható az ágazati együttműködés stílusára Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Orvosi Kamara pénteki kongresszusán. 

Mint mondta: “Az elmúlt másfél évben volt alkalmam szorosan együtt dolgozni Pintér Sándor belügyminiszterrel, így engem megnyugtat a tudat, hogy ide kerültünk.” Azt is hozzátette: szerinte nem az határozza meg egy ágazat érdekét, képviseletét, vagy érdekérvényesítő képességét, vagy van-e önálló minisztériuma, hanem az, hogy milyen miniszter van élén.

Takács Péter szerint Pintértől rendezett, logikus és következetes vezetést tanulhat.

A politikusnak kinevezése óta ez volt első nyilvános szereplése. Mint mondta: hazajött, hiszen korábban tíz évig volt a kamara elnökségének tagja.

Beszélt arról is, hogy az operatív feladatokat az Országos Kórházi Főigazgatóság végzi majd a jövőben is, míg a stratégia alkotás a politikai államtikárságra marad. A nyár közepéig elkészülhetnek a stratégai javaslatokkal,

Konkrét programot nem ismertetett, de utalt arra, hogy a jövőben főként az elmúlt ciklus intézkedéseinek a finom hangolásai várhatóak.