Magyarországon mai napig gyakori a fogalomzavar, ha szórakoztató művet szeretne készíteni valaki, nem kabaré jellegű vígjátékban gondolkodni pedig még annál is ritkább, mintha valaki ontológiai jellegű drámát forgatna. Ebben a konzervatív környezetben nagyon nehéz kinőni profi szórakoztató történetmesélőként. Kishazánk nem Dánia, ahol a nemzeti alkotók – mint például Suzanne Bier – nem a hollywoodi műfajiságon nőttek fel és szocializálódnak és így alakítják ki a saját hangjukat. Vagy mégsem? Netalán végre itt a változás? Baranyi Gábor Benő első egészestés - Inkubátor program keretében készített - műve, a Zanox – Kockázatok és mellékhatások című filmje mintha ezt ígérné: laza tinifilm, mely egyszerre vígjáték, romantikus mozi, hovatovább sorozatgyilkosos thriller és időhurkos science-fiction. És az elegy működik.
A nyugtatókat jól ismerő polgárok esetében nem tűnik furának a Zanox cím, lévén, hogy egy ismert gyógyszer nevére hajaz a cím, csak itt egy kísérleti gyógyszerről van szó. Misi nagy kedvvel szedi a pirulákat, míg ez kellően letompítja, hogy az ő érte ácsingózó Janka közeledéseit elodázza (pedig ő is odavan a lányért), ám egyszer csak sikerül egy majdnem randi. Jankát azonban egy sorozatgyilkos megöli a kedvelt szórakozóhelyen. De most komolyan. Mekkora már egy romantikus moziban az elején kinyírni a nagybetűs nőt? Persze van válasz mindenre. A kórházban Misi kap egy adagot a vörösorrú alkesz bácsi pálinkájából a nagy izgalomra és a gyógyszer és alkohol kombó megteszi a hatását: visszaugrik a az időben, hogy legyen még egy esély a boldogságra. És azután még egy és még egy és így tovább. De mindez nem ilyen egyszerű, Misinek rá kell jönnie a lehetőségekre és a tétekre és mint minden mesében, itt sincs minden ingyen. Az a jó a Zanox-ban, hogy nem áll meg az Idétlen időkig vígjátéki abszurditásánál, a rendező behozza a hitchcocki suspense-t, a sci-fik elszálltságát és mindenek felett a romantikát, hiszen hősünk fülig szerelmes és ennek sok mindent alárendel. Nem túlzás azt állítani: ha a Zanox nem is tökéletes alkotás, piszok sok mindenben modern és útmutató.
Ez a film minden pontján szerethető, sőt imádnivaló. Játékossága lenyűgöző, sztorija még a megfásult nézőkből is kihozza a fílinget, milyen az, amikor először szerelembe esünk. Amikor ész nélkül smárolunk, bárhol is vagyunk, mert elvakult módon éljük meg a pillanatot. Ebben az atmoszférában nagy szerepe van a két főszereplőnek, akikről korábban nemigen hallottunk, de ez most tuti megváltozik. A Misit alakító erdélyi Bálint Előd hosszú idők óta a legjobb komikus színész, akit láttam. Fontos, nem humorista, aki poénokat mond, hanem helyzet- és jellemkomikumban zseniális aktor. És a szerelem nemes alanya, Janka is olyan megformálót kapott Erdős Lili személyében, aki rendelkezik azzal a charme-mal, hogy bárki elhiggye neki, hogy azonnal bele lehet szeretni. Nekünk, nézőknek, fiataloknak és nem annyira fiataloknak nincs más dolgunk, hogy engedjünk egy fiatal magyar filmes csapat teremtette varázsnak.
Mert az ilyen szerethető alkotás ritka, mint a fehér holló.
Zanox - Kockázatok és mellékhatások
Mozinet

