Csepel;Németh Szilárd;Fidesz;Borbély Lénárd;polgármester;alpolgármester;interjú;

2022-06-09 06:05:00

„Németh Szilárd négyszemközt arra kért, segítsek neki megbuktatni a fideszes polgármestert”

A birkózócsarnok-vita csak a jéghegy csúcsa a helyi Fidesz belharcaiban. Ennek részleteibe engedett betekintést a kormánypárti alpolgármester, Ábel Attila, aki írásban felelt kérdéseinkre.

Miért feszültek egymásnak Németh Szilárddal, a Fidesz országos alelnökével, csepeli pártszervezeti- és választókerületi elnökével a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány (KIMBA) új csarnoka miatt?

Németh Szilárd még a Csepeli Birkózó Club elnökeként kért és kapott 400 millió forint támogatást a klub birkózócsarnokának felújítására. A Csepel SC Béke téri sporttelepének akkori tulajdonosa, az Indotek Group azonban lakópark- szálloda- pláza vagy egyéb profitorientált módon akart hasznosítani a területet. Közben a csepeli kézilabdások felvetették, hogy a Kis-Duna-parton, a Hollandi út 8. alatti, akkor éppen parkolónak használt betonpálya helyén kézilabdacsarnokot építenének. Ez az ötlet annyira megtetszett Szilárdnak, hogy úgy döntött, felújítás helyett inkább új csarnokot épít, ami egyben birkózóakadémia is lesz. Erre több címen szerzett forrást, de kétmilliárd forintot kifejezetten arra kapott, hogy a Csepeli Birkózó Club otthonát készítse el. Csakhogy amikor elkészült a csarnok, éppen a csepelieket nem engedték be. Elfogadhatatlan bérleti szerződést kínáltak nekik. Németh pedig kreált egy új birkózó szakosztályt a Csepel SC-ben – amit közben állami támogatásból megvásárolt az Indotektől –, és azt állítja, hogy ebben a szakosztályban sportolnak a csepeli birkózók. Az is megdöbbentő, hogy a csarnok azért lett magasabb a tervezettnél, mert ráraktak még egy szintet: az ott lévő irodát bérli most Németh Szilárdnak az alapítványtól az Országgyűlés Hivatala. Az épület így már túllóg a lombkoronaszinten, holott Németh eredetileg azt ígérte, hogy alatta marad. Aránytalanná és ormótlanná vált azon a helyszínen, ahol nincsenek ilyen nagy épületek. De nemcsak a birkózókat, hanem az önkormányzatot és a csepelieket is átverte. A csarnok építésekor azt is megígérte, hogy a csepeli iskolák ott tarthatják a szalagavató bálokat és más rendezvényeket. Nem így lett. A kordonnal pedig végképp, látványosan is elzárkózott a csepeliektől. Azért kordonozta körbe az épületet, hogy megmutassa, az csak és kizárólag az övé, azt enged be oda, akit ő akar. A birkózók otthonára kapta a pénzt, de saját tulajdonának tekinti.

Az önkormányzat korábban kordonbontással fenyegetőzött, de most inkább a bíróságon keresik az igazukat. Miért döntöttek így?

Tavaly júniusban elbontottuk a KIMBA köré húzott kordont. Nem vertük nagy dobra, mert nem akartunk botrányt. Ennek ellenére rendőrt hívtak a polgármesterre. Mivel ismerem azt az utasítási rendszert, amit az elmúlt években kiépített maga körül, biztos vagyok benne, hogy a rendőröket Németh Szilárd hívatta ki a polgármesterre. A kordont egyébként a KIMBA emberei másnapra visszaállították és lelakatolták. Azóta is úgy van. Még a mozgáskorlátozottak sem tudják rendeltetésszerűen használni a nekik épült parkolókat. Az önkormányzat kordonbontásra vonatkozó felszólítását azóta sem teljesítette, ezért szerződésszegés címén kötbért fogunk kivetni az alapítványra. Ha fizetnek, elismerik, hogy a kordonnak nincs ott semmi keresnivalója, ha nem, akkor pereskedniük kell az önkormányzattal. A jogászok szerint így egyszerűbb és olcsóbb.

Az alapítvány sportkollégiumot építene a szomszédos 2,8 hektáros önkormányzati ingatlanon, ahol jelenleg egy ifjúsági tábor működik, de a kerület nem adta a telket. A csarnokhoz hozzájárultak, ehhez miért nem?

Németh Szilárd a birkózóakadémia építése közben tájékoztatta a kerület vezetését, hogy sportkollégiumot is építene a parton, amihez megvásárolnák a Hollandi út 10. szám alatti telket. Ám az ifjúsági tábort folyamatosan használja az önkormányzat a csepeli gyerekek táboroztatásához. Miután a csepeli birkózókat nem engedte be a nekik épült csarnokba, joggal gondoltuk, hogy ez nem a kollégistáknak épül. Ráadásul a tervezett épület jóval nagyobb volt az általunk elképzelhető maximális méretnél. Miközben 2021 augusztusában átadták a másik helyszínen felépült 87 fős sportkollégiumot. Vagyis onnantól értelmetlenné vált a csepeliek által egyáltalán nem támogatott koncepció. Ennek ellenére az alapítvány újra és újra előhozza a Hollandi út 10. szám alatti Kis-Duna-parti telek megvételét és a „sportkollégium” megépítését. Amit közben kiegészítettek még egy étteremmel, konferenciatermekkel, újabb irodákkal és rekreációs sportegészségügyi központtal. Mintha Németh átvette volna a korábbi MSZP-s vezetés beépítési terveit, amit annak idején közös erővel akadályoztunk meg.

A KIMBA kurátora, Süle László szerint Borbély Lénárd fideszes polgármester az önkormányzat nevében korábban többször odaígérte a sportkollégium építéséhez szükséges területet. Így volt?

Eredetileg egy kis, az épített környezetbe illő sportkollégiumról volt szó a szintén kisebb csarnok mellett. A csepeliek kiszorításáról, konferencia- szálloda- és egészségügyi központról nem volt szó. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a képviselő úr átverte a sportolókat, a csepelieket és bennünket, behúztuk a vészféket. Nem engedünk ebből semmit, megvédjük a csepeli Kis-Duna-partot.

Süle korábban a csepeli önkormányzat fejlesztési cégét vezette. Valóban azért váltak meg tőle, mert megpróbálta becsempészni a szálloda funkciót a kerületi szabályozási tervbe?

A bizalom elveszítésének egyik oka ez volt. De volt egy másik, hasonlóan fontos ok is. 2019 elején lényegében leálltak azok az önkormányzati fejlesztések, amelyeket neki kellett volna levezényelnie. Éppen a választások előtt. Akkor azt gondoltuk, hogy ez azért történt, mert Süle a KIMBA-val is foglalkozott, és egyszerre nem ment neki a kettő. Most már biztosak vagyunk benne, hogy szándékosan állította le az önkormányzati fejlesztéseket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a leváltása után újra lendületet vettek a beruházások.

Németh Szilárd, akárcsak ön és Borbély Lénárd polgármester a Fidesz tagja. Meglehetősen ritka, hogy a párton belüli konfliktusokból nyilvánosságra kerül valami. Ez pedig a nyílt színen zajlik. Mit szól ehhez a pártvezetés?

Három évig próbáltunk leülni Németh Szilárddal, hogy megbeszéljük a problémás csepeli ügyeket. A Csepel SC fejlesztésével kapcsolatban is több éve próbálunk egyeztetni. A Fideszben ő áll magasabban a ranglétrán, és meggyőződéssel vallja, hogy választókerületi elnökként joga van akár megbuktatni is a polgármestert. Akkor is, ha sikeres, és ha ebbe a helyi Fidesz belebukik. 2014-es megválasztása után Borbély Lénárd sikeres polgármester lett. 2018-ig „csak” érthetetlen ellentétek alakultak ki közte és Németh Szilárd között. Én a Fidesz csepeli elnökeként folyamatosan próbáltam ezeket a konfliktusokat kisimítani, de lehetetlen volt. A képviselő úrnak ugyanis valójában az volt a baja, hogy nem ő a polgármester. Összeférhetetlenség miatt nem is lehetett volna ő, de ezt képtelen volt elfogadni és elviselni. Évről évre egyre durvább vádakkal támadta Borbély Lénárdot. Aztán 2019 tavaszán – az EP és önkormányzati választások előtt – négyszemközt arra kért engem, hogy segítsek neki megbuktatni a polgármestert. Én erre azt kértem tőle, hogy ne indítson belháborút, mert abból csak az ellenzék jön ki győztesen. Ezért váltatott le 15 év után a csepeli Fidesz éléről. Ha nem nézem, hogy összesen 19 évig segítettem Szilárdot mindenben, és dolgoztam a Fidesz győzelméért, tulajdonképpen vicces dolog, hogy végül azért buktam meg, mert nem akartam a saját pártom bukását. Most ott tartunk, hogy – nyilvánvalóan Németh Szilárd utasítására - kilenc alkalommal szavazott több fideszes önkormányzati képviselő az ellenzékiekkel együtt a fideszes polgármester ellen a csepeli testületben. Miután a civilekkel kötött koalícióval is csak egy fős a többségünk,

A képviselő úr párton belül sem titkolja, hogy erre készül, és ezzel lényegében ellenzéki kézre akarja adni Csepelt. Nekem ebből személyes okokból lett elegem. Nem látom értelmét tovább várni a semmire. Borbély Lénárd polgármester még mindig próbálkozik, még mindig bízik a lehetetlenben, de szerintem esélye sincs, hogy bármilyen megállapodásra jusson. Ennek elvi okai vannak.

Korábban ugyanannak a baráti társaságnak voltak a tagjai. Mikor és miért fordult ez ellenségeskedésbe?

Abban a pillanatban ellenséggé váltam, amikor arra kértem, hogy mondjon le a polgármester-buktatásról.

Miért éppen most lett elege? Nincs ez összefüggésben azzal, hogy Németh Szilárd lett ön helyett a kerületi Fidesz elnöke?

Tizenöt évig voltam a csepeli Fidesz elnöke. 2004-ben Németh Szilárd azzal adta át a csepeli elnökséget, hogy országgyűlési képviselő és helyi elnök ne legyen ugyanaz a személy. A választókerület 2014 óta Csepelből és Soroksárból áll, a választókerületi elnök pedig Németh Szilárd. Ahogy a Fidesz alelnöke és most már a csepeli Fidesz elnöke is. Úgy rémlik, hogy a soroksári Fidesz elnöke még nem ő. Senkiben sem bízik, ezért próbál minden lehetséges pozíciót maga betölteni. Azért váltott le a Fidesz éléről 2019-ben, amikor nem csatlakoztam hozzá a polgármester megbuktatásában, hogy kizárólag a saját embereit vehesse fel a szervezetbe, akik majd elszigetelik a polgármestert, majd elutasítják a jelölését is 2024-ben. Ha a sértettség vezetne, 2019-ben léptem volna. Ehelyett továbbra is mindent megtettem a párbeszédért, a viták lezárására. Azért szólaltam meg most, mert tudom, hogy Szilárd az országgyűlési választások után elérkezettnek látja az időt arra, hogy bármi áron megbuktassa a Fideszt Csepelen.

Korábban azt mondta, hogy Németh Szilárdnak „alapvetően és rossz irányban változott meg a közpénzhez és a köztulajdonhoz való hozzáállása”. Mit értsünk ez alatt?

Az nem újdonság, hogy az ellenzéki politikusok felesküdnek a jogállami keretet biztosító Alaptörvényre, de a többségük nem fogadja el azt. Az most lényegtelen, hogy az Európai Unió szerint is törvényesen megválasztott fideszes többség, Isten neve, a zsidó-keresztény kultúra vagy amiatt tagadják meg, mert a férfiak nem tudnak gyereket szülni. Ez azért veszélyes, mert ha az ellenzék szerint nincsenek alapelvek és nincs garancia semmire, akkor az emberi élet védelmére sincs. Ez előbb-utóbb polgárháborúhoz fog vezetni. Azonban Németh Szilárd sem fogadja el teljesen az Alaptörvényt. Van egy zavaros elmélete, amely szerint az Alaptörvény leírt szövege felett áll egy láthatatlan, élő alkotmány, amit a Fidesz választókerületi elnökei testesítenek meg.

hiszen álláspontja szerint övé a hatalom, nekünk nincs jogunk semmiben sem vitatkozni vele. Azért nem bontja le a kordont sem, mert neki Borbély Lénárd nem polgármester, és saját magát a törvények felett állónak tartja.