elődöntő;úszó világbajnokság;vizes vb;Kenderesi Tamás;200 méter pillangó;Milák Kristóf;

2022-06-20 21:53:00

Bejutott a döntőbe Milák és Kenderesi 200 méter pillangón

Milák Kristóf elsőként, Kenderesi Tamás hatodikként jutott be.

Milák Kristóf parádés teljesítménnyel a legjobb, Kenderesi Tamás nagyszerű hajrával a hatodik idővel jutott döntőbe 200 méter pillangón hétfőn, a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság harmadik versenynapján – adta hírül az MTI.

Milák, a szám olimpiai, világ- és Európa-bajnoka, világcsúcstartója a délelőtti előfutamban tartalékolva is több mint fél másodperccel volt gyorsabb, mint az összesítésben második helyen egyéni csúcsot úszó svájci Noé Ponti. Ezek után az elődöntőben sem volt kérdéses a sikere, ráadásul üzent is riválisoknak, ugyanis az

Milák a vegyes zónában elmondta, edzője, Virth Balázs egy "értékelhető úszást" kért tőle az elődöntőben.

A riói olimpián 2016-ban ebben a számban szerzett bronzérmével berobbanó Kenderesi délelőtt inkább magára figyelt, mintsem a véleménye szerint a puskaport kissé korán ellövő vetélytársaira, de az 1:55.01 így is a nyolcadik idő volt.

Kenderesi ezúttal is a frászt hozta a nézőkre, mivel 150 méternél még jó két testhossz volt a hátránya, ekkor azonban elképesztő hajrába kezdett, és

A szám döntőjét kedden 18.54-kor rendezik.