– Az EP-ben Cseh Katalin kabinetfőnökeként dolgozott 2019 óta. Idehaza nem a kormányfüggetlen elemzőknek áll a zászló még egy jó ideig. Miért tért vissza Magyarországra?
– Kezdettől így terveztük: két évre vállaltam a kabinetfőnökséget. Fő célom az volt, hogy a stratégia és a struktúra kialakításában veszek részt, ami azután olajozottan működik. Mostanra Cseh Katalin nemcsak a frakció, de pártjának alelnöke is, Brüsszelben az egyik legelismertebb parlamenti politikus. Szeretném azt gondolni, hogy a vállalások működnek.
– Mit tanult a brüsszeli évekből?
– Két év alatt az ember rengeteget tanul – hadd emeljek ki csak három dolgot. Egyrészt, bebizonyosodott, hogy az EP-képviselőség nem parkolópálya. A momentumosok megmutatták, lehet másképp csinálni az európai politikát: értékalapon, érthetően, egyszerre üzenve az európai és magyar közvéleménynek. Ráadásul az EP-képviselők belpolitikailag is fontosak. Donáth Anna a Momentum elnöke volt, Cseh Katalin pedig jelenleg is alelnök. A másik tapasztalat az, hogy az ember meglátja, miként működik egy olyan politikai szervezetrendszer, amely – ezt idehaza gyakran elfelejtjük – tárgyalásokon és kompromisszumokon alapul. A hazai ellenzéket gyakran vádolják azzal, hogy nem tud megegyezni, eltérő érdekei vannak, miközben ez a demokratikus politika normája. Nem a magyar ellenzék furcsa, hanem a magyar kormány furcsa. Az ellenzék a maga problémáival, nehézségeivel, állandó kompromisszumaival és eltérő érdekeivel sokkal inkább viselkedik úgy, ahogyan az európai politika. A harmadik válasz személyes: a politikai környezetben fontos, hogy kipróbáljunk különféle szerepeket. A kabinetfőnöki szerep aktívabban párthoz kötődik, de voltam már egyetemi oktató, most pedig tanácsadó cégem van. Ezek hasznos szerepek.
– Miközben Orbán Viktor szó szerint ellenségként beszél az Európai Unióról, lassan tíz évet ölelnek fel a következő fogalmak: Tavares- (2013) és Sargentini-jelentés (2018), öt éve óta araszoló 7. cikkely szerinti eljárás. Kicsit mintha Brüsszel is furcsa volna, furcsán engedékeny.
– Ez nekünk, magyaroknak fontos kérdésfeltevés, de nem tükrözi a valóságot. Azt csak a kormány akarja elhitetni, hogy van Brüsszel, és van vele szemben Magyarország vagy Lengyelország. Mindenki pontosan érti, hogy azok a demokratikus alapgondolatok, hogy a (parlamenti) többség ne tehessen meg bármit, Magyarországon sérülnek, de amikor az unió létrejött, erre egészen egyszerűen nem gondolt senki. Hosszú vitákkal, kompromisszumokkal, megoldási javaslatokkal lehet haladni. Nincs is kinek engedékenynek lenni, hiszen a magyarok ott ülnek minden brüsszeli intézményben.
– Navracsics Tibor az év második felére jósol megállapodást a visszatartott uniós kifizetések ügyében. Hogy látja, hajlékonyabb lesz-e a pénzszűke felé haladó magyar kormány?
– Szerintem igen. Navracsics Tibor a Fidesz mérsékeltebb politikusa, kinevezésének üzenete van. De nem szeretem, amikor leegyszerűsítjük az Európai Unió és Magyarország közötti kapcsolatokat a forrás- és jogállamiság kérdésekre. Sok bonyolult terület van. Egy biztos, előbb-utóbb valamilyen megállapodásnak születnie kell, mert ugyan az érthető, hogy miért nem indultak meg a kifizetések, de azt elég nehéz lenne indokolni, hogy permanensen miért nem kapja meg a forrásokat Magyarország.
– Mindkét momentumos EP-képviselő bekerült már a Fidesz-propaganda célkeresztjébe. Mennyire volt nehéz a lejáratókampányokat Brüsszelből kezelni?
– Minél fontosabb lesz egy politikai szereplő, minél komolyabb ellenfél most vagy a jövőben a kormányoldal számára, annál több támadást kaphat. Elég Karácsony Gergely személyére gondolnunk, vagy Fekete-Győr András állandó támadására.
– Világos üzenet, következetes stratégia, fegyelmezett kampánygépezet – sok más mellett ezt a három fő összetevőt említi fél éve megjelent könyvében a tökéletes kampány ismérveként. A tökéletes azonban – szemben egy festménnyel vagy egy műugrással – kampány esetén durván visszataszító is lehet.
– Ez így van. Egy kampány nem mond semmit a tartalomról. Magukat környezetvédőként hirdető, de környezetszennyező szervezetek is tudnak tökéletes kampányokat folytatni. Egy demokratikus politikai rendszerben szimpatikus és antipatikus politikai szereplők is folytatnak ilyen típusú kampányokat.
– Nem mintha ez egy demokratikus rendszer volna. Ha a győzelem fokát nézve a Fidesz tökéletes kampányt csinált, akkor az ellenzéké – mondjuk – tökéletlenre sikerült?
– Katasztrofális volt. Ha megnézzük a fent említett szempontokat, fegyelmezettséget nem találunk. Világos üzenetet sem, hetente váltogatták a mondandót, és azt is, miért kellene rájuk szavazni. Az eddigi kampányok egyik legrosszabbikát láttuk.
– Sokak szerint az utolsó hetekben érkező „háború vagy béke”, „vér vagy olaj” egyszerűségű kormánypárti üzenetek megpecsételték a választás kimenetelét. Egyetért?
– Nem értek egyet. De egy ellentmondásra is felhívnám a figyelmet: ha valaki szerint a Fidesz túlhatalma vagy erős médiája döntött, akkor nem mondhatja egyúttal azt is, hogy a háborúval kapcsolatos üzenetek határozták meg a választást. A Fidesznek persze eleve sokkal könnyebb dolga volt, az ellenzéknek pedig jóval nehezebb, de a Fidesz sokkal jobban is játszott az egyébként is sokkal jobb lapjaival. Az ellenzék pedig még a rosszabb lapjaihoz képest is rosszul mérte föl a lehetőségeit.
– De az kijelenthető, hogy a Fidesz a médiafölénye miatt bármilyen üzenetet el tud juttatni a választókhoz, gyakran meg is tévesztve őket?
– A túlhatalom sokkal könnyebbé teszi a Fidesz kommunikációs tevékenységét, ez igaz. De a megtévesztésről sokáig beszélgethetnénk. Nem szeretem a „Fidesz hazudik, az ellenzék igazat mond” típusú megközelítéseket, mert nem igazak. Az igaz, hogy a Fidesz lényegesen gyorsabban, könnyebben tudja eljuttatni az üzeneteit a választókhoz, és ez igazságtalan, már csak azért is, mert közpénzből felépített erőforrásokkal teszi. Erre az ellenzék nem képes. De az ellenzéknek nem is volt olyan üzenete, amely a korlátozottabb és gyengébb felületeket is használta volna. Ha valaki utólag meg tudja mondani, mi volt az ellenzék plakátjain… és ez nem csak azért nehéz, mert kevés plakátjuk volt.
– Az ellenzéki összefogást leléptették április 3-án, de a kiütött versenyző még mindig padlón van. Mintha pihenne. Indokolt?
– A gyengélkedés az élet számos területén természetes velejárója a vereségnek, ez így van a politikában is.
– Legyőzhető még a Fidesz választáson?
– Persze, hogy legyőzhető. Nem tudom, mennyivel lett mostanra nehezebb, de ez akadémiai kérdés. Legyőzhető a Fidesz, de ettől nagyon messze van a mai parlamenti ellenzék, és bárki más is. Azt is érdemes látni, hogy a Fidesz nem pihen. Ez sikerének az egyik titka, nemcsak hogy nem ül a babérjain, de alakít, módosít, adaptálódik, vagy ha úgy tetszik, politizál. Ehhez képest, ha jól értem, akkor az ellenzék önkormányzati képviselői helyek körüli „dealelgetéssel” és vereségek kezelésével van elfoglalva. Nincsenek egy ligában a Fidesszel.
– Melyik az a könyvében elemzett kilenc kampány közül, amely tanulsággal szolgálhat a magyar politikai helyzetre?
– Az Obama-kampányt szoktam legtöbbször példaként említeni. Leginkább azért, mert esélytelen volt, ha nem is az ellenfeleivel, hanem a saját versenytársaival szemben. Relatíve ismeretlen szereplőből csináltak világszenzációt. Érdemes lenne sok elemet átvenni belőle, különösen a stratégia fontosságát és az üzenetekét. Amikor elindult az előválasztási kampány, Obamát a demokrata szavazóknak nagyjából ötöde ismerte, és kétharmaduk Hillary Clintont tartotta esélyesebbnek. Ezt fordította meg.
– Mi volt a titka?
– Felismerte, hogy ha megismerik, akkor rokonszenvesebb lesz Clintonnál, ezért minden erőforrását arra használta, hogy a legelső versenyben meghaladja az elvárásokat. Azt gondolta, ez olyan médiahype-ot jelent majd, hogy elkezdenek odafigyelni rá. Nem lehetett egyszerű hallgatni a kritikusait, akik amiatt bírálták, miért nem kampányol itt vagy ott, miért nem mond több „fekete vagy éppen fehér” üzenetet. De csak azért is a 98 százalékban fehér Iowa megnyerésére összpontosított. Meg is nyerte. A lézerfókuszú, koncentrált, egyértelmű célzás meghozta a sikert.
– Melyik kampányba látott bele mélyen?
– A brüsszeli felkérésem előtt több kampányszervezetnek is tagja voltam, de talán Macron, Trudeau és Rutte liberális kampányait láttam a legközelebbről. A munkatársaikkal gyakran találkoztam.
– Jó hallgatni ezeket a neveket – a holland Mark Rutte Orbán egyik legélesebb kritikusa –, kulturált politikai klímát idéznek, bár kemény csatatereket. És ha már liberalizmus: Magyarország valóban jobboldali országgá lett? El tud tolódni ennyire egy ország politikai pólusa alig több mint tíz év alatt?
– Nem. Ami pedig a politikai kultúrát illeti, Hollandiában politikai gyilkosságok és iszlamista támadások történtek, Kanadában teherautók blokkolták a fővárost, Franciaországban negyedek gyulladtak fel és emberek haltak meg tüntetésekben. Nemcsak arról van szó tehát, hogy ezek liberális országok, hanem arról, hogy a különböző pártok képesek színes politikai mozgalmakat építeni. De ne gondoljuk, hogy ez magától történik. Magyarországot azért mérjük jobboldalinak, mert a Fidesz kialakított egy erős politikai közösséget. Ügyesen talált meg, majd hatékonyan, néha gátlástalanul épített fel egy olyan szervezetrendszert, amely a számára fontos értékeket népszerűbbé teszi, mint amilyennek gondolnánk őket. A jobboldaliság-baloldaliság mélyrétegeibe ne menjünk bele, de ha az állami szerepvállalással kapcsolatos attitűdöt nézzük, akkor Magyarország baloldali. És minden kormányzati erőfeszítés ellenére a mai napig az egyik leginkább EU-párti tagállam.
