rendőrség;felmondás;bérek;rendészeti szakközépiskola;Belügyminisztérium;

2022-07-04 06:30:00

Hiába várnak tőlük egyre kevesebbet, öt év alatt felére csökkent a rendőrséghez jelentkezők száma

A kiképzési könnyítések ellenére is felére esett vissza 2017 óta a rendőrképzésre felvételizők száma – tudta meg lapunk.

2017-től még úgy is a felére csökkent a középfokú rendészeti képzésre jelentkezők száma, hogy 2020 szeptemberében elindult az iskolarendszeren kívüli, mindössze 10 hónapos, rendőrjárőr szakképesítést adó rendőrképzés – derült ki a Népszava által kikért rendőrségi statisztikákból.

Míg 2017-ben még 3528-an jelentkeztek a rendészeti szakközépiskolákba, s 1751-et fel is vettek közülük, addig 2019-ben már csak 989-en felvételiztek, és 471-en feleltek meg a követelményeknek. Vagyis két év alatt 74 százalékkal csökkent a képzést elkezdők száma. 2020-ra és 2021-re az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) már összevonva adta meg a középfokú rendészeti képzésre és a 10 hónapos, rendőrjárőr szakképesítést adó tanfolyamra jelentkezők számát. Két éve 1825-en, tavaly 1874-en felvételiztek. Vagyis a jelentkezők száma a „könnyített” képzés bevezetése miatt nőtt, ám ebben sem volt sok köszönet, mivel 2020-ban csak 803-an, 2021-ben 879-en feleltek meg a követelményeknek. Vagyis a „gyorstalpaló” bevezetésével együtt is a 2017-es eredmények felére sikerült visszatornászni a létszámot. Ráadásul a 10 hónapos járőrképzés nem is ad normális rendőrvégzettséget,

– Korábban négy helyen, a fővárosban Adyligeten, Szegeden, Körmenden és Miskolcon indult klasszikus, nappali középfokú képzés – mondta lapunknak Gál Sándor, a Független Rendőr Szakszervezet tanintézeti tagozatának vezetője, tanintézeti ügyvivője. – Jelenleg azonban már csak utóbbi két helyen képzik a szakközépiskolásokat, mivel úgy lecsökkent a jelentkezők száma.

Gál Sándor szerint a 10 hónapos járőrképzés bevezetése sem hozott áttörést, a klasszikus tiszthelyettesi iskolába pedig nem nőtt a jelentkezők száma, ráadásul, akik próbát tesznek, 

– Leginkább azok jönnek, akikben egy túlmisztifikált kép él a rendőrségről – jegyezte meg. – Aztán a kapitányságokra kikerülve megtapasztalják, milyen is a valódi rendőrélet, s bizony sokan egy-két év alatt, ha lehet, le is szerelnek.

Nem elég hogy egyre kevesebben jelentkeznek a rendőrséghez, a testületet a felmondások is terhelik. Június elején, az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók számára 2020 novemberétől elrendelt felmondási moratórium lejárta utáni első héten 299 hivatásos állományú rendőr adta be a felmondását, írta meg Magyar Hang. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára akkor úgy nyilatkozott, noha a távozni akarók létszáma csak alig egy százaléka a cirka 37 ezres rendvédelmi állománynak, a tendencia a fontos, hiszen mindez alig egyetlen hét alatt történt, s a leszerelési hullámnak vélhetőn ezzel nincs vége.

Megkerestük az ORFK-t, arra voltunk kíváncsiak, hány betöltetlen státusz akad a rendőrségnél, azaz mennyi rendőr hiányzik az ideális feladatellátáshoz, s melyek azok a területek, ahonnét a legtöbb szakember hiányzik.

– tért sajátos érveléssel az érdemi válaszadás alól az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata. Annyit azért elárultak: június 1-én a határrendészeti és a közrendvédelmi szolgálati ág feltöltöttsége volt a legalacsonyabb, melyet ellensúlyoz a 2022 júniusában kinevezett 205 hivatásos, illetve a 2022 júliusában tényleges szolgálatát megkezdő 305, 10 hónapos képzést befejező rendőrjárőr.

Bár az ORFK nem beszél a létszámhiányról, Orgovány Zoltán, az FRSZ Dél-dunántúli területi elnöke azt mondja: nagyon is komoly problémákat okoz, hogy nincs elég rendőr.

– Az állomány túlórával pótolja a hiányzó embereket – magyarázta. – A kapitányságokon a szolgálatvezetésnek komoly gondot okoz a kötelező pihenőidő kiadása és a végrehajtandó feladatok elosztása. Igazából szerencse, hogy az állomány lojális, s vállalja a jelentős munkatúlterhelést.

A területi szakszervezeti elnök hozzátette, nincsenek frissebb adataik a leszerelni akarókról, s igazából csak hónapok múlva derül ki, mennyien akarnak távozni, ugyanis

– Nem is abban bízva, hogy meggondolják magukat, hanem hátha az a munkahely, ahová menni szeretnének, nem tartja annyi ideig az állásajánlatát, s így jobb híján kénytelenek maradni – mondta Orgovány Zoltán, majd úgy folytatta: – Csak éppen sokan nem bírják a folyamatos túlterhelést, pedig egyes területeken, mint a nagy létszámhiánnyal küzdő közrendvédelemnél, magyarán a járőröknél a túlóra a teljes munkaidő negyedét is elérheti. Emiatt elképzelhető, hogy

Pongó Géza szerint a járvány előtt évente 2000-2500 rendőr hagyta el a pályát, s a szakszervezetek már akkor jelezték, előbb-utóbb olyan súlyos lesz a létszámhiány, hogy a rendőrség nem tudja majd normálisan ellátni a feladatait, s nem lenne meglepve, ha időarányosan az idén is elérnék ezt a számot.

– A béreket azóta sem rendezték, az idén év lején kiosztott, hathavi járandóságnak megfelelő fegyverpénz pedig egyszeri alkalomnak számított, amire nem lehet életpályát építeni – mondta. – Nem véletlen, hogy míg régebben azok szereltek le, akik 1-2 éve voltak a pályán, s kiderült, idealista kép élt bennük a rendőrséget illetően, ma már 10-20-25 éves múlttal is leszerelnek 40-50 éves, vagyis tapasztalt szakemberek, ugyanis kilátástalannak tűnik az anyagi helyzetük, főleg a versenyszférával összevetve.

Orgovány Zoltán megjegyezte,

Nem véletlen, hogy egyre kevesebben jelentkeznek rendőrnek.