toborzás;rendőrség;Orbán Viktor;határőrség;

2022-07-04 06:45:00

„Egy gyorstalpaló után egyenruhát és fegyvert adnak majd az embereknek?”

Miközben a rendőrségnél sincs elég jelentkező és folyamatosak a felmondások, a kormányfő új határőrség felállítását írta elő. 

– Rejtély, honnan lesz rá ember. Tényleg kíváncsiak vagyunk, kik jelentkeznek majd – mondta a miniszterelnöki utasításról Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára. Az érdekvédő szerint az önálló határrendészeti egység felállítása nem ördögtől való ötlet, hiszen tehermentesítheti azokat a kapitányságokat, melyek most kénytelenek a határra küldeni embereiket, s emiatt a klasszikus feladataikat nehezebben látják el, sőt, úgy vélte, ezt már meg lehetett volna lépni a 2015-ös menekültválságot követően.

Mint arról már többször írtunk, a kormányfő azt mondta: szeptemberre egy, a rendőrség keretein belül működő, de nem a rendőrökből és nem a katonákból álló új testület felállítását kérte, ami kizárólag a határvédelemmel fog foglalkozni. Pénteki rádióinterjújában pedig már konkrét számokról i beszélt: 2-4 ezer határvadászt terveznek felvenni.

Pedig, ahogyan akkor lapunk is megírta, a kormány néhány éve még tévútnak tartotta az önálló határt védő egységet: hat esztendeje, a 2015-ös menekültválság után a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes többsége tárgyalni sem volt hajlandó az önálló határőrség felállítását sürgető jobbikos javaslatról. A kormányfő most azzal indokolta az új testület létrehozását, nem lehet, hogy miközben keleten, egy szomszédos országban háború dúl, addig a katonák a déli határt őrzik, emellett tehermentesíteni kell a családjuktól távolra, a déli határra vezényelt rendőröket.

– Kérdés viszont, milyen képzést kapnak majd az testülethez jelentkezők – tette hozzá Pongó Géza. – Egy gyorstalpaló után egyenruhát és fegyvert adnak majd az embereknek? Pedig néhány hetes vagy hónapos tanfolyammal nem lehet pótolni a megfelelő képzettséget. És még attól is tartani lehet, mivel nem lesz elég jelentkező, eltörlik az eddig kötelező érettségit a felvételinél.

Orgovány Zoltán ugyanígy nem tudja, kikkel képzelik el az új, nevezzük így, határőrséget. Mint mondta, a rendőrségen belül most is létezik határrendészeti vonal, de oda sem jelentkeznek.

– magyarázta. – Ráadásul a két hónap a jogszabályi háttér megalkotására elegendő, ám valós tartalommal, magyarán megfelelő emberekkel feltölteni a határvédelmi testületet nem lesz egyszerű feladat. Ott a határvadászok példája:

A rendőrség oldalán ma is elérhető a „Jelentkezz fegyveres biztonsági őrnek határőrizeti/határforgalom-ellenőrzési szolgálatra!” című toborzó. E szerint nyolc általánossal lehet jelentkezni, a végzettek alapbére 260 ezer forint, határőrizeti szolgálatban pedig óránként bruttó 400 forintos keresetkiegészítést adnak.