Tóth József;Angyalföld;Horn Gyula;

2022-07-05 17:54:00

Átadták a Horn Gyula sétányt Angyalföldön

Alighanem kormányoldalon nem fognak belenyugodni az elnevezésbe. 

Az egykori miniszterelnök – kerületünk díszpolgára – 90 évvel ezelőtt született ezen a napon. Előbb az emléktáblájánál, hajdani lakóhelyén, az Újpesti rakparton, majd a Gyermek téri szobránál helyeztük el az emlékezés koszorúit. A szobor közelében pedig átadtuk a Horn Gyula sétányt. Fia és unokája, illetve több száz civil is részt vett a megemlékezésen - írta Facebook-oldalán Angyalföld polgármestere.

Tóth József szerint Horn Gyula büszke baloldali volt. Élete során a társadalmi egyenlőségért, egy szabad, igazságos Magyarország megteremtéséért dolgozott. Élete jelentős részét töltötte itt, a XIII. kerületben. Hétgyermekes munkáscsalád szegényes körülményei közül indulva küzdötte magát a miniszterelnökségig, és Európa szerte az egyik legismertebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő magyar politikussá vált. Elvitathatatlan érdemei voltak Németország, illetve Európa újraegyesítésében.

Bejegyzését azzal zárta, megtisztelő, hogy Horn Gyula 90. születésnapján munkásságához méltóan emlékezhettünk „újkori történelmünk egyik legmeghatározóbb alakjára.”

Persze a kormányoldalon már kevésbé lelkesek a fejleménytől. Mint lapunk korábban beszámolt róla, a CÖF szerint az elnevezés alkotmánysértő, nem lehet közterületet elnevezni olyan személyről, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.