Budapest;Gödöllő;Pomáz;Gémesi György;vízhiány;agglomeráció;túlnépesedés;

2022-07-07 16:00:00

Nem csak a hőség miatt van vízhiány, Budapest környéke túlnépesedett, a rezsicsökkentés pedig végleg betett a fejlesztésnek

A szép zöld gyep nem lehet annak az ára, hogy emiatt nem jutnak ivóvízhez az emberek – mondja a gödöllői polgármester. Körkép.

Meg kell akadályozni, hogy még többen költözzenek a főváros környéki településekre, ugyanis az ellátórendszer már most is túlterhelt. Miközben Pomázon tíz évvel ezelőtt még nagyjából 12 ezren laktak, addig ez a szám gyors ütemben mostanra 18 ezerre nőtt. Az utcák nem lettek szélesebbek, az óvodák nem lettek nagyobbak, és a vízhálózat kapacitása sem lett jobb, miközben a fogyasztók száma szinte megduplázódott – mondta lapunknak Leidinger István, a település független polgármestere.

Az elmúlt napokban tucatnyi Pest megyei településen kellett korlátozni a vízhasználatot. A vízhiányt nemcsak a hőség, hanem a budapesti agglomeráció túlnépesedése és a vízközműhálózat lepukkantsága okozta.

Leidinger István úgy fogalmazott: a rezsicsökkentésnek nevezett intézkedéssorozat csak tovább rontott az állapoton, hiszen ilyen tarifák mellett egész egyszerűen nem maradt pénz a fejlesztésre. A lakossági hozzájárulásokból ugyan az önkormányzat annak idején fejlesztette a hálózat rá eső részét, de a komplex rendszer működtetésére nincs ráhatásuk, azt állami forrásokból kellene korszerűsíteni.

– Amíg ez nem történik meg, addig a település kényszerintézkedésekkel „előremenekül”:

 – mondja a polgármester. Ehhez azonban törvénymódosítása is szükség lesz, jelenleg ugyanis visszaminősítés esetén az önkormányzatnak tetemes kártérítést kellene fizetnie a telektulajdonosoknak, amire nincs keretük. Egyelőre saját rendeletekkel próbálják nehezíteni a belterületi ingatlanok további beépítését, de igazából inkább már kitennék a „megtelt” táblát a városra, hogy így vegyék elejét a további beköltözésnek, mert a város szolgálatórendszere – beleértve a vízközműhálózat – nem bír el több fogyasztót.

Pomázon egyébként a vízhiány miatt még a múlt héten rendelték el az elsőfokú vízkorlátozást, amit aztán pénteken másodfokra emeltek, hétfőn viszont visszavonták az intézkedést, miután nagyjából a normális szintre állt vissza a fogyasztás.

– erről már Gémesi György, Gödöllő polgármestere beszélt lapunknak. Itt is elrendelték a vízkorlátozást, amelyet aztán a hét elején szintén visszavontak, miután normalizálódott a helyzet. Gémesi is az elhibázott rezsicsökkentést okolta a problémákért, szerinte a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt-t (DMRV Zrt.) teljes rendszere emiatt elavult és képtelen kiszolgálni a megnövekedett lakossági igényeket.

A vízdíjak nyolc éve stagnálnak, miközben nőttek a munkabérek és az energiaárak, logikusan levezethető, hogy így aligha marad pénz bárminemű fejlesztésre. Egy ilyen rendszer pedig nem bír el egy megnövekedett terhelést, mint amilyen Gödöllőn is előfordult a hétvégén, amikor a normál 10 ezer köbméteres átlag helyett 40 ezer köbméternyi ivóvizet fogyasztott el a város. Gémesi György szerint egyre nehezebb az embereket rávenni arra, hogy a saját érdekeik helyett a közösség érdekét nézzék: volt, aki amiatt panaszkodott, hogy tönkremegy a több millió forintért lerakott gyepe, és ha így lesz, akkor vajon ki fog neki kártérítést fizetni. A polgármester szerint ilyen extrém helyzetekben kockáztatni kell, hogy itt-ott kiszárad a fű, mert a „szép zöld gyep” nem lehet annak az ára, hogy a település egyes részein esetleg emiatt nem jutnak ivóvízhez az emberek.

Veresegyházon a korábbi hírekkel ellentétben végül nem kellett vízkorlátozás elrendelni – tájékoztatta lapunkat Pásztor Béla polgármester –, ők csak a regionális vízmű figyelmeztetését adták közre, hogy igyekezzenek a helyiek takarékosan bánni az ivóvízzel.

Megkérdeztük a DMRV Zrt-t is arról, vajon csak a kánikulával hozható összefüggésbe a megnövekedett vízfogyasztás, vagy egyéb okok is vannak a háttérben, illetve hogy amennyiben a fogyasztók nem hajlandók vízkorlátozás esetén csökkenteni a vízfelhasználást, milyen eszköze van a társaságnak, hogy ezt mégis kikényszerítse.

Virág László, a A DMRV Zrt. vezérigazgatója csütörtök délután érkezett válasza szerint jelenleg már sehol nincs vízkorlátozás a működési területükön. Műszaki meghibásodás nem volt, de a kánikulai időjárásban rendkívüli módon megnövekedett a vízfogyasztás, ami meghaladta a vízellátó rendszer maximális kapacitását. Arra a kérdésünkre, hogy újabb hőség esetén várható-e a hasonló vízkorlátozás, lakonikusan úgy válaszolt: előfordulhat. Szavai szerint folyamatosan elemzik a Országos Meteorológiai Szolgálat és az Országos Vízügyi Főigazgatóság előrejelzéseit, miközben figyelik a vízfogyasztási trendeket valamint a vízellátó rendszer kapacitását is.