Talán érdemes ezen a ponton végiggondolni, hol tartana most a kurzus, ha április 3-án kormányváltás történik, az új kabinet pedig a nulladik sajtótájékoztatóján deklarálja, hogy mindent megtesz a jogállami normák helyreállításáért, csatlakozik az Európai Ügyészséghez, és addig is az uniós támogatások elsikkasztásának nyilvánvaló bűnöseit – például azokat, akik ősszel még borúsabbnak ítélvén a kilátásokat, délre húztak, mára viszont, látva, hogy még négy évig tiszta marad a levegő, visszaköltöztek – bíróság elé állítja. Mármint a forint-euró kurzus hol tartana, merthogy a másik, amit Orbán-rezsimnek neveznek, nem tartana már sehol – éppen ez lenne a fenti, kétségkívül vágyvezérelt gondolatmenet origója.
Hogy a vár, amelyben azóta (is) élünk, hazugságra épült, azt egyre több elfogultsággal lehet csak kétségbe vonni. Naponta válnak nyilvánvalóvá nagyobbnál nagyobb lódítások: a rezsicsökkentésnek nem az „olcsó orosz gáz” a fundamentuma (pillanatnyilag Európa legdrágábban vett gázával főzünk); a fiainkat nem Márki-Zay Péter, hanem az új honvédelmi miniszter vinné katonának; nem az ellenzék „akar” megszorítani, hanem Varga Judit magyarázza a bírósági dolgozóknak, hogy sajnos nem telik emelésre, mert megszorítások vannak; Navracsics Tibor pedig virágnyelven ugyan, de elkottyantja, hogy az EU-pénzek egyáltalán nem a gyermekvédelmi (homofób) törvény miatt nem jönnek, hanem azért, mert a Holdról is látszik – de Brüsszelből szabad szemmel is –, hogy minden két euróból, ami ideér, legalább másfél a politológiailag/tulajdonjogilag tágabban értelmezett Felcsúton köt ki.
Szóval világgazdasági pénzbőség volt, meg trükkök és lódítások százai. Ma meg… A pénzbőségnek lőttek (jó egészséget Orbán Viktornak, de az ő generációja meg az enyém valószínűleg nem fogja megérni a visszatértét, úgyhogy most olyasvalaki kellene, aki a nincsből is tud valamit csinálni, mert eddig inkább fordítva haladtunk); a trükkök sorra besülnek, a lódításokat pedig immár a szűk belső mag is kénytelen bevallani, amikor szembejön a valóság.