„Ha a rendszer elégtelenül működik, akkor az orvosoknak minden alkalommal „bele kell fújniuk a sípjukba”, hogy jelezzék ezt a hatóságoknak”

Már kötelező szót emelniük a doktoroknak, ha sérülni látják a betegellátás biztonságát. Erről is beszéltünk Hegedűs Zsolttal, az orvosi kamara etikai kollégiumának elnökével.

Indítottak már ön ellen etikai eljárást?

Velem ez még nem fordult elő.

Pedig azt gondoltam, hogy azért küzd ennyire következetesen a Magyar Orvosi Kamara etikai kódexének megújításáért, mert esetleg a gyakorlatban is átélhette a szabályozás hiányosságait...

Ha alanyává nem is váltam egy ilyen eljárásnak, attól még két országban is, gyakorló orvosként látom a problémákat és az azokra adott válaszokat. Így például azt is, hogy mennyire nehéz időnként az ellátás jelenlegi keretei között etikus orvosként úgy dolgozni Magyarországon, hogy azzal a betegbiztonságát ne kockáztassuk. Saját hozzátartozómmal történt, hogy traumatológiai beavatkozás után áthelyezték az intenzív osztályra. Ezt szakmailag nem indokolta semmi, viszont ezért kapott több pénzt a kórház az egészségpénztártól. Az intenzív osztály veszélyes üzem, ott például egy kórházi fertőzést a legnagyobb odafigyelés mellett is, könnyen összeszedhet valaki. A rokonommal is ez történt, és el is vitte egy ilyen fertőzés szövődménye. Most is szentül hiszem, ha az áthelyezésére nem kerül sor, máig is él és szépen felépül a traumatológia ellátása után. A brit orvosi kamara kódexében 2013 óta szerepel: az orvosoknak azonnal lépniük kell, ha azt tapasztalják, hogy a beteg méltósága és biztonsága veszélybe kerül az ellátás során. Most a Magyar Orvosi Kamara májusi közgyűlésén, melynek napirendjén szerepelt az Etikai Kódex megújítása, rendelkeztünk a konzíliumkéréskor, betegáthelyezéskor elvárt etikus orvosi magatartásról is. Kétharmados támogatottság mellett kimondtuk, hogy kirívóan súlyos etikai vétség, ha ez nem szakmai, hanem finanszírozási szempontok miatt történik. És ebben nem csak az áthelyezést kérő vagy adó aláíró orvos vonható felelősségre, hanem az is, aki erre őt utasította, vagy netán finoman presszionálta. Ez a szabály már több mint egy hónapja hatályba is lépett.

Ez azt jelenti, hogyha ez módosítás két évvel korábban történt volna, akkor akár Kásler Miklós miniszter praktizálási jogát is megvonhatták volna, amikor a járvány elején vitatható módon üríttette ki a kórházi osztályokat?

Az Etikai Kódex minden vezetőre is vonatkozik, ha az orvosi kamara tagja. Ha egyértelműen igazolható, hogy esetleg a kódex írott szabályaival ellentétes utasításokat adnak beosztottjaiknak, akkor az etikai szabályok és szankciók természetesen rájuk is vonatkoznak.

Hogy látja, sikerül az új etikai szabályt betartatni?

Biztos vagyok benne, hogy az új szabály még nem vált napi gyakorlattá. Azt remélem, hogy ez az új passzus szemléletváltozást indíthat el a rendszerben. A szolgálatban lévő orvos az ilyen pressziók esetén jelezheti a felettesének, hogy az Etikai Kódex szerint az a magatartás, amit elvár tőle, az kirívóan súlyos vétség, tehát a legsúlyosabb szankcióval, akár a kamarából való kizárással járhat. Ezért egy ilyen helyzetben akár meg is tagadhatja az orvos ezt az utasítást. Sőt nemcsak az adott orvos, de a felettese is, aki erre utasítást ad. Ő is felelősségre vonható és ha éppen orvos, akkor ő is megfosztható a praktizálási jogától.

Az elmúlt négy-hat hétben e passzusra hivatkozva fordult valaki etikai panasszal a kamara illetékes fórumaihoz?

Még nem tudok róla. Nyilván idő kell, mire a kódex új részei átkerülnek a köztudatba. Amit szerettünk volna még elérni, hogy azokon a fórumokon, ahol az Országos Kórházi Főigazgatóság képviselői találkoznak az intézményvezetőkkel, ott is beszéljenek az etikai elvek változásairól. Angliában például óriási változást indult akkor, amikor belekerült az ottani kódexbe, hogy az orvosnak etikai kötelessége szóvá tenni, ha úgy látja, sérül a beteg biztonsága, méltósága.

Hogyan kell ezt a gyakorlatban elképzelni? Az orvos minden ilyen esetben tegyen bejelentést az etikai bizottságnak?

Nagyon egyszerű: ha például hiányzik egy fontos műszer a páciens biztonságos ellátásához, vagy nyáron elviselhetetlen forróság van a kórteremben, akkor azt, lehetőleg írásban, jelezze a felettesének. Ha azonnal és helyben nem orvosolható a probléma, mert meghaladja a menedzsment lehetőségeit, akkor nekik kötelességük ezt jelezni a felügyelő hatóságoknak. Ha pedig a jelentő orvos azt tapasztalja, a jelzésére nem történik semmi, vagy felettesei ignorálják a problémát, akkor igenis megtorlás nélkül fordulhasson akár újságíróhoz, vagy egyéb, a rendszer átlátható működését segítő fórumhoz.

Magyarországon évről-évre megírja a sajtó, hogy műtők egy részében nincs légkondicionálás, az orvosok, műtősnők a hőség miatt olykor az ájulás határán dolgoznak. Ezt kéne újabb és újabb fórumokon jelezniük az orvosoknak?

Igen, sőt ebben az esetben azt is kéne mondaniuk, ha csak nem életmentő beavatkozásról van szó, hogy mindaddig nem mennek be operálni, míg a helyiségben nincs megfelelő hőmérséklet. Mert ha ennek ellenére bemegy, akkor maga is veszélyezteti az ellátás biztonságát. Nehéz ezt megtenni még az angol egészségügyi rendszerben is, ahol pedig az orvosi kamara sokkal inkább védi azokat, akik felemelik a hangjukat. Mégis azt gondolom, ezt valahogy így kell elindítani.

Ön szerint a mai magyar körülmények között mindehhez elég lesz az orvosi kamara Etikai Kódexében átírni néhány passzust?

Nem, ezt magam sem hiszem. De ha a rendszer elégtelenül működik, akkor az orvosoknak minden alkalommal „bele kell fújniuk a sípjukba”, hogy jelezzék ezt a hatóságoknak, hiszen a betegek biztonságát veszélyeztető körülménnyel találkoznak. Akár anonim módon is. Igenis szólniuk kell, ha egy traumatológiai osztályon már csak ketten maradtak szakorvosok, hogy az adott hely már nem alkalmas az ellátásra. Ez esetben küldjenek oda a hatóságok szakorvost vagy vigyék a pácienseket olyan intézménybe, ahol megvannak a biztonságos ellátás feltételei. Mindez segítheti az ellátás folyamatos korrekcióját. Azt is gondolom, hogy a magyar egészségügynek nagy reformokra van szüksége. Ez pedig elképzelhetetlen, ha a rendszer működése nem válik átláthatóbbá, ha nem kezdődik el az ellátás minőségének a mérése, és ennek részeként a nem kívánatos események akár intézményenkénti nyilvánossá tétele. A világ számos országában kórházra lebontva meg lehet nézni, hogy milyen ellátási hibák történtek hónapról-hónapra. Hányszor végeztek rossz oldalon beavatkozást, vagy felejtettek a sebben törlőkendőt, adtak rossz helyre injekciót. Ez azért fontos, mert egy ilyen környezetben az ellátók maguk kezdenek el azon dolgozni, hogy ne kerüljenek fel erre a listára és minél inkább betartsák az erre vonatkozó protokollokat. Ebben az ellátási kultúrában nem a hibázókat, hanem azokat büntetik, akik 24 órán belül nem jelentik, hogy nem kívánatos esemény történt náluk. Ha ugyanis ezek később betegpanasz nyomán mégis kiderülnek, akkor ott fejek hullanak. Az egészségügyi ellátási rendszer tele van hibázási lehetőséggel, a kérdés csak az, hogy fel merjük-e vállalni ezeket és képesek vagyunk-e tanulni belőlük. A hibáztató és a hibák eltussolását megengedő egészségügyi kultúrából, a hibákat kereső, azzal őszintén szembenéző és abból tanuló egészségügyi kultúrába kell eljutnunk. Erre a változásra most jó alkalmat teremt, hogy az ágazat egy, a rendteremtésre érzékeny belügyminiszter irányítása alá került.

Mire alkalmasak az etikai eljárások az egészségügy jobbítása szempontjából?

Arra mindenképpen, hogy visszahúzzuk azokat az orvosokat, akik letérnének az etika szűk ösvényéről, és kizárjuk sorainkból azokat, akik szánt szándékkal és súlyosan áthágják a szabályokat. Tesszük ezt éppen azért, hogy megóvjuk a tisztességeseket, a morális elvek mentén gyógyítókat. Amikor Angliában elkezdték az etikai eljárások átláthatóságát megteremteni, ott is féltek a folyamattól az orvosok. Ám ott az emberek pillanatok alatt támogatni kezdték az orvosi kamarát, örültek, hogy végre láthatják, mi történik, miként támogatják a vétleneket és hogyan vetik ki maguk közül azokat, akik szánt szándékkal hágják át a szabályokat.

Ma jellemzően kik kezdeményezik az etikai eljárásokat, orvosok, vagy a betegek?

Pontos arányokat nem tudok mondani, nem elég átlátható a hazai gyakorlat. Úgy gondolom, zömében a betegek bejelentésére indulnak etikai eljárások. Van olyan is, hogy orvos kezdeményez ilyet, ha azt tapasztalja, hogy kollégája magatartásával veszélyeztette a beteg biztonságát.

Hogyan láthatnak rá a betegek ezekre az eljárásokra?

Ki-ki csak a saját ügyével kapcsolatban juthat információkhoz. Vannak mutatók, hogy hányszor ültek össze a bizottságok, hány ügyet tárgyaltak, milyen súlyú büntetést szabtak ki. De most még a betegek ezeket a számokat sem láthatják Ezen mi nagyon szeretnénk változtatni. Ha nem is névvel, de anonimizálva közzé tennénk, hogy milyen ügyekben indult eljárás, annak mi lett a vége, milyen ügyek zárultak bocsánatkéréssel, vagy melyekben éltek a bizottságok a legsúlyosabb szankcióval, a kizárással. Például szeretnék az etikai kódex megsértéseire egységes szankciórendszert készíteni, hogy ugyanazért az etikai vétségért minden esetben ugyanaz a szankció legyen kiszabható országszerte.

Mikor lesz ilyen lehetőség?

Nem tudom, ennek megvalósításához előkészítettünk pár jogszabály-módosító javaslatot is, amelyekkel legkésőbb ősszel kopogtatnánk Pintér Sándor belügyminiszter irodájának ajtaján. Azt is fontos lépésnek gondolom, hogy elkezdjük az orvos társadalmat és a betegeket is tájékoztatni. Ennek részeként készítenénk a betegeknek egy 10-12 oldalas tájékoztató füzetet arról, hogy mit várhatnak el az etikus orvostól. Ebben leírnánk azt is, hogy milyen információkat kellene nekik feltétlenül megosztaniuk az orvosukkal azért, hogy ő a lehető legjobb ellátást nyújthassa a számukra. A dokumentum végére pedig odakerül az is, hogy hova fordulhatnak, ha élni akarnak a panaszjogukkal.